h i r d e t é s

Brüsszeli főrabbi: Európában nincs jövője a zsidóknak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Brüsszeli főrabbi: Európában nincs jövője a zsidóknak

2015. november 24. - 13:45
2 komment

Albert Avraham Guigu, Brüsszel főrabbija egy izraeli rádióállomásnak nyilatkozva fejtette ki aggodalmát a belga szükségállapot kapcsán. Emlékeztetett rá, hogy másfél éve négy zsidót gyilkoltak meg a brüsszeli zsidó múzeumban.

Fotó: timesofisrael.com

Csak Brüsszelben 25.000 zsidó él, akik most félnek és mivel a zsinagóga szombaton is zárva tartott, otthon tudtak csak imádkozni - adja hírül a VS.hu.

A főrabbi azt is elmondta, hogy a zsidók jól ismerik már a terrorfenyegetettség érzését, amit most az összes belga polgárnak meg kell tapasztalnia, írja a szombat.org:

"Belgium polgárai, akik mindeddig azt hitték, hogy a terror csak a zsidókat (meg esetleg a rendőröket) fenyegeti, most szintén beláthatják, hogy mindannyian a terroristák céltáblái, és a dzsihadisták potenciális áldozatai lehetnek.”

A rabbi hozzátette, hogy Belgiumban összesen 50 ezer zsidó él. Közülük 25 ezren Brüsszelben, 18 ezren Antwerpenben, a többiek pedig Charleroi-ban és másutt. De folyamatos a kivándorlás Izraelbe, valamint Kanadába és az Egyesült Államokba. A rabbi szerint az emberek rájöttek, hogy a zsidóknak nincs jövője Európában. Mindehhez hozzájárul a gazdasági válság is, ami a fiatalokat az Európából való elvándorlásra készteti. 

 

vs.hu

2 komment