h i r d e t é s

Botrány a kecskeméti közgyűlésen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Botrány a kecskeméti közgyűlésen

2016. szeptember 22. - 13:13
0 komment

Az önkormányzat 2 millió forintért fog saját tájékoztató anyagot kibocsátani a lakosság számára az október 2-ai népszavazással kapcsolatban. Közben az iskolákban a szülők festetik a falakat. Az MSZP kivonult.

Nemcsik Mátyás fideszes önkormányzati képviselő adott be módosítót, amelyben kérte a közgyűlést, hogy 2 millió forintot szavazzanak meg az önkormányzati tartalékból. Felvetődött aztán a kérdés, hogy mire is kell ennyi közpénzt külön átrendezni, majd kiderült, hogy a lakosság tájékoztatására akarnak külön anyagot kiadni az október 2-ai népszavazásról.

Az MSZP, a DK és az LMP is felszólalt, hogy másra is költhetnék a 2 millió forintnyi összeget, illetve hogy a bődületes összegekbe kerülő kormányzati propaganda mellé nincs szükség egy újabb kiadványra. A vita parttalanná és méltatlanná vált, az MSZP képviselői (Király József és Dobos József) kivonultak, a szavazáson az LMP és Jobbik nemmel, a DK tartózkodva szavazott. Végeredményében pedig elfogadta a fideszes többségű testület a módosítást, így a kormányzati füzet mellé a kecskeméti önkormányzat prospektusa is várható majd a postaládákba.

Update: Az MSZP frakciója közleményt adott ki az ügyben

A Magyar Szocialista Párt Kecskemét Helyi Szervezete és a helyi közgyűlési frakció nevében tiltakozunk a mai közgyűlésen elhangzott, az október 2-i népszavazással kapcsolatos felvetés ellen. Nevezetesen a Kecskemét város költségvetésének módosítása kapcsán az egyik Fideszes képviselő azon felvetése ellen, melyben javasolta 2 millió forint átcsoportosítását a népszavazás költségeire a tartalék keret terhére. Kérdésünkre a részletes kifejtésből kiderült, hogy ezt az összeget a népszavazáson történő részvételre buzdítás kampányköltségeire fordítaná a város.

Frakciónk felhívta arra a figyelmet, hogy ez a jelenleg hatályos törvényekkel ellentétes, és a tartalék kereten lévő összeget inkább a bölcsődék, óvodák, iskolák felújítására fordítsa a város, annál is inkább, mert sok intézménybe idén is a szülők vitték a szükséges festékanyagot és végezték el a munkát.

Az ezt követő – a bevándorlással, menekültüggyel kapcsolatos – politikai sárdobáláshoz, amely nem méltó városunkhoz, frakciónk nem kívánt asszisztálni és kivonultunk a közgyűlésről.

Napirend előtti felszólalásunkban nem véletlenül jeleztük, hogy a Mercedes városában sokkal felelősségteljesebb politizálásra van szükség annál, mint ami most országos szinten zajlik. Kértük a város politikusait, polgárait, hogy az elkövetkező időszakban a kapott lehetőségeket fordítsuk közösen a város javára úgy, hogy méltósággal tudjunk európai emberek maradni. Ez a kormánypárti többségű városvezetésnek ma sem sikerült.

Kecskemét, 2016. szeptember 22.

Kecskemét MSZP Frakciója