h i r d e t é s

Botka-fóbia a Fidesznél: „Hány Botka László él Magyarországon? Egynek sem kell élnie”

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Botka-fóbia a Fidesznél: „Hány Botka László él Magyarországon? Egynek sem kell élnie”

2017. szeptember 11. - 18:41

Más szelek fújnak a kampányban: nyílt fenyegetés, amelyet az MSZP szerint a Fidesz rendelt meg.

Forrás: 24.hu

Az MSZP szerint bizonyíték van arra, hogy Botka Lászlónak, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének megfenyegetését a Fidesz rendelte meg. Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy "Mészáros Lőrinc Echo TV-jében" Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese azt mondta:

Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kell élnie.

A szocialista politikus szerint nyílt fenyegetésről van szó, és a főszerkesztő-helyettes ezt azért mondta, mert a Fidesz fizet neki, bizonyíték is van erre. Mint mondta, a Pesti Srácokat kiadó céget a Fidesz pénzeli évek óta azért, hogy az online lap azt mondja, amit a nagyobbik kormánypárt diktál.

2013-ban 4,4 millió, majd 3,8 millió forintot kapott a cég a Fidesz-frakciótól. A kiadó korábban 12 millió forintot kapott a Miniszterelnökségtől, 10 millió forintot a Belügyminisztériumtól és másfélmillió forintot a Földművelésügyi Minisztériumtól.

Bangóné Borbély Ildikó szerint nem kérdés, hogy Botka László megfenyegetését a Fidesz rendelte meg. Mint mondta, a Fidesz átlépett egy határt.

A Fidesz fél Botka Lászlótól, az MSZP azonban nem fél a Fidesztől.

index.hu