h i r d e t é s

Boross Péter a maga szerény módján minden diktatúra hasznos láncszeme

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Boross Péter a maga szerény módján minden diktatúra hasznos láncszeme

2016. október 25. - 11:46
0 komment

A Nagy Októberi Szocialista forradalom 69. évfordulóján Honvédelem érdeméremmel jutalmazott dr. Boross Péter az amerikai imperialisták ármánykodásának a leleplezéséről beszélt - írja a b1.blog.hu.

Forrás: MTI


Forrás: b1.blog.hu

Hogy most már ideje lenne közzétenni, hogy az amerikai imperialisták mit művelnek Mindez a legnagyobb rendben is lenne, mert hát miről is beszéljen 1986-ban egy Honvédelem érdeméremmel kitüntetett?

Boross Péter, akinek fejében talán az idősíkok már kissé össze vissza keverednek, talán arra gondolt, hogy ott például verik a négereket. Hmm.

Csakhogy mindezt nem a kádári napok sötétjében jelentette ki, hanem az orbánizmus világító fényében. Pár napja. Nyilván arra gondolt, hogy ne mondják nekünk azt, hogy demokrácia, meg így meg úgy, mert nekünk nem kell a demokrácia.

Nem kellett 1986-ban sem, most is jól elvagyunk nélküle.

Akkor is volt, aki megmondta, hogy nekünk nagyon jó, most is. Akinek pedig mindez nem tetszik, azt szelíd szavakkal pofánvágjuk a mankónkkal és kész.

Boross Péter, a borosspéterek, meg boldogok, mert végre értik a világ folyását. Vannak a jók és vannak a rosszak. A jók azok mi vagyunk, a rosszak meg ők: zsidók/kulákok/tőkések/cigányok/osztályidegenek/ liberálisok/migráncsok/sorosok.

A megfelelő aláhúzandó. És kész is.

Idáig értem is a dolgot. Mondjuk attól, hogy utáljuk a migráncsot, még nem lesz olcsóbba far-hát, kisebb a sor az SZTK-ban. De mindegy.

Ha langyos a sör nekünk így is jó. Borosst viszont értem, Borossnak jó. Szép nyugdíjat kap, nagy autóval járhat és néha még beszédeket is mondhat – és ki emlékszik már rá, hogy miniszterként vagy rövid miniszterelnöki működése során miféle szörnyűségekkel hozakodott elő. Milyen szerepe volt a magyarországi szélsőjobb megerősítésében.

Például Göncz Árpád október 23-ai kifütyültetése az ő nevéhez fűződik 1992-ből.

És ezzel megteremtett egy nemzeti hagyományt. Amikor lehet fütyülni. Mi több, kell is.

  • Medgyessy Péter elmegy egy nyilvános rendezvényre?

Máris indult egy kis fideszes kommandó, és aki elsőnek tudta bekiabálni, hogy hazaáruló, az rögtön kapott egy jó állami állást.

  • Gyurcsány Ferenc beszélt valahol?

Füttyharcosok serege ment oda, és amikor valaki erre megjegyzést tett, hogy már miért kell egy nemzeti ünnepet széttrollkodni, jött a válasz, mert megérdemli. Hahahaha.

  • Az a Demszky Gábor beszélt egy március 15-én, aki azon kevesek közé tartozott, aki fel mert lépni a kádári rendszer, az akkori borosspéterek ellen?

Tojásgránátok tucatjait vágták hozzá jó érzésű, szerény pirospozsgás arcú magyar fiatalok és a fideszes pártszolgálatos sajtó már nyomta is Hja kérem,

ez a nép hangja. Nincs mit tenni.

(És aztán szép csöndben odaadták a napidíjat nyilván a felvonuló fiataloknak. Felvonulók kérték, mi teljesítjük.).

2016 október 23-án szegény kis vezetőt fütyülték ki. Mire mit mond a Fidesz előretolt esze és frakcióvezetője?

Akik fütyörésznek, azt fejezik ki, hogy az ÁVH-val értenek egyet. tegnap a komplett magyar baloldal legitimálta a tömegbe lövetőket, hiszen„együtt ünnepeltek azokkal, akik 56-ban a tömegbe lőttek.

A Fidesz előretolt esze természetesen azért ennyire nem hülye, hogy elhigyje ezt. Akkor miért mondja? Mert uszítja a saját felhevült híveit.

Mert most és így akarják kiénekelni a náci sajtot Vona vezér szájából. De ez mindegy is.

Boross doktor minden diktatúra megszilárdításának hasznos láncszeme, a maga szerény módján. Felzárkózik az egykor jobb sorsra remélt Kósa Lajos. Fiatal demokratákból vén.... lettek

A fejlett  autokrácia kiépítése zavartalanul folyik.

b1.blog.hu