h i r d e t é s

Borkai Zsolt lelkileg túlvan a szexbotrányon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Borkai Zsolt lelkileg túlvan a szexbotrányon

2022. szeptember 15. - 10:40

A szexbotrányába belebukott volt győri, fideszes polgármester azt állítja, hogy mára túltette magát a történteken.

Borkai Zsolt - Forrás: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

„Nem kárpótol engem az, hogy mit és mennyit fognak kapni. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de ez egy magánéleti dolog, ami csak a családomra és rám tartozott, senki másra” – nyilatkozta Borkai Zsolt, Győr szexbotrányába belebukott korábbi fideszes polgármestere a Blikknek.

Borkait azután kereste meg a lap, hogy a Győri Járásbíróság másfél millió forintos pénzbüntetéssel sújtotta annak az ikerpárnak az egyik tagját, amelyik együtt jachtozott az Adrián a volt politikussal. Az ítélet szerint ő készítette az ottani szexpartiról később nyilvánosságra került videókat.

Borkai úgy folytatta: egy ítélet nem fogja semmivé tenni azt a megaláztatást, amit vele tettek. „Ezek pitiáner bűnözök, akik pénzt akartak szerezni, és megtalálták a politikai embereket, akik ebből ügyet tudtak csinálni. Nem érintettek az ügyben viszont azok, akik igazából ezt az aljasságot elkövették ellenem” – jelentette ki, majd hozzátette:

Félreértés ne essék, nem sajnálom őket, de nem is fogok pezsgőt bontani a feleségemmel, ha elítélik őket.

Azt is mondta a lapnak Borkai, hogy a bíróság tájékoztatta az előkészítő ülés időpontjáról, de nem érdekli különösebben az ügy. Állítása szerint a botrány kirobbanása óta eltelt három évben már túltette magát lelkileg a történteken. (hvg.hu)