Azt hittem Lázár János tegnapi méretes összeesküvés-elmélettel díszített kormányinfója után – Obama amerikai elnök Soros amerikai-magyar-zsidó üzletemberrel karöltve küldik a migránsnak álcázott rontást és pusztulást Európába – nem lesz semmi, ami annyira megfeküdné a gyomromat, hogy billentyűzetet ragadjak.

Az a hír viszont, hogy a Várba költöző Nemzetgazdasági Minisztérium épületének átalakítására 26,7 milliárd forintot készülünk vasvillával kidobálni az ablakon, túl ütős ahhoz, hogy leszarhatnám. Akkor is az lett volna, ha korábban nem olvasom, hogy az ENSZ munkaügyi szervezetének elemzése szerint a magyar GDP 0,01 százalékából, vagyis nagyjából 3,4 milliárd forintból fel lehetne számolni a mélyszegénységet Magyarországon. Mindenki nyugodjon meg: nem arra gondoltak, hogy mindenkinek adunk egy ezrest és felszámoltuk a felszámolnivalót, hanem hogy a jövedelmek átcsoportosítása mellett a kormány minőségi munkahelyeket teremt, kiszélesíti a termelői bázist, erősíti a munkahelyi jogokat és védelmet, illetve javítja a szegénységben élők munkaerő-piaci kilátásait.

Nálunk erre se idő, se hajlandóság, ilyen alacsony összegekből ha történik is valami, legfeljebb Makovecz-típusú kazánház épül a felcsúti pottyantós vécé tövébe. Marhaságokkal nem illik fárasztani az uralkodókat.

Amikor 2014-ben világossá vált, hogy a miniszterelnök udvartartása egy részével felhurcolkodik a Várba és felújítják a karmelita kolostort, egyes naív becslések összesen kb. 20 milliárd forintban állapították meg a kiadásokat.

Azóta persze kiderült, hogy dehogy 20 milliárd, alaphangon is 200 lesz az, de inkább a többszöröse. Ehhez mérten kellene most értelmezni az újabb tételt: 26,7 milliárdba kerül csupán egyetlen, az NGM-nek otthont adó épület nem felújítása (az épületet nemrég újították fel!), hanem átalakítása. Mert ugyanis a jelenlegi egyszerű, letisztult, minden csicsát és cifraságot nélkülöző épület ebben a formában nem tetszik a hatalomnak: visszaállítják ezért az eredeti, a Horthy-korszak jelentés nélküli kulisszáit idéző formát. Hála legyen!

Nem fogok ízlésvitákba bocsátkozni, sem építészeti okoskodásokba belemenni, bár ezzel a sehova nem vezető, könnyes szemű múltba révedéssel már a padlás tele van. Hogy ne mondjam, hogy a tököm. Ha csak annyit írnék, hogy ebben a tetves országban 4 millió ember tántorog a létminimum alsó határán és azokat is újraratervezett statisztikákkal próbálják eltűntetni, ezek meg úgy csinálnak, mintha nem lenne holnap, akkor sem mondhatná senki (dehogynem mondja), hogy demagóg vagyok.

De közben nincs egészségügy, nincs oktatás, nincs infrastruktúra, nincsenek munkahelyek, nincs perspektíva, nincs kiszámíthatóság, csak rohadt nagy bürokrácia, zsugorodó gazdaság, szegénység és testileg-lelkileg pusztuló, radikalizálódó társadalom. Nincs az a kormány, amelyet ezek a felkapaszkodott tsz-elnökök ne feszítettek volna keresztre, ha ezt művelné. Elmúltnyolcéveznek, miközben a birka hátán taposva költöznek a várba. Ennek az egyetlen épületnek az átalakítása márpeddig csecsemőtől aggastyánig mindenkinek egységesen 2700 forintjába fog kerülni, ha jóindulattal számlálom a népet. Az egész urizáló rongyrázás a legjobb indulattal is eléri a 25-30 ezer forintot állampolgáronként. Ez akkor is főbenjáró bűn és hazaárulás lenne, ha egyébként mi lennénk Európa gazdasági motorja és a Fehér Házig hallani lehetne a dübörgésünket.

De szó nincs erről. Arról van szó, hogy komplett ágazatokat sajátítanak ki a haveroknak, minden közpénzt ugyanazoknak az elfajzott, telhetetlen köröknek a zsebébe juttatnak, miközben emberek százainak-ezreinek megélhetést biztosító vállalkozásokat taposnak el. Az az érzésem, hogy mire ez a beteg ámokfutás véget ér, a költségvetés 10%-át költjük arra, hogy egy múltba révedő, hazug kort reanimáljunk, hogy egy feudális, megalomán csürhe álmait valóra váltsuk.

Magyarországon a közalkalmazotti bérek elsöprő hányada a szakmunkás bérminimum alatt van, a részlegesen államosított, szétvert oktatást most fogják teljesen bedarálni az állam vízfeje alá, a lepusztult egészségügy hullájából szárba szökkenő végtelen várólisták lassan és biztosan tizedelik a lakosságot, miközben az elszabadult hajóágyú 42 ezer forintos cipőkben irtja a parlagfüvet és százmilliárdokból szakítja el magát térben is azoktól, akiknek a képviseletére felesküdött.

200 milliárd forint = 20 ezer darab 10 millió forintos lakás ára, 27 milliárd forint = 2,7 ezer darab 10 millió forintos lakás ára. Vagyis átlagban 60 ezer, illetve 8 ezer ember lakásának költsége. Amely lakásokokat nyugodtan bérlakások formájában lehetne hasznosítani mindazok számára, akiket a csok nem tesz boldoggá, mert nem is nekik találták ki. Lefordíthatnám lélegeztetőgépre, kínai papucsra, csirkefarhátra és a gyermekéhezés felszámolására, a kép egyaránt tragikus lenne.

Ha Magyarország konkrétan nem a bóvliból és a befektetésre nem éppen meleg szívvel ajánlott szégyenkategóriából igyekezne kimászni, ha száz éves kórházainkban a vakolat nem hullana az emberhez méltatlan, ételnek alig nevezhető kórházi főzelékbe, ha nem a közmunkásokra mutogatva döngetnénk a mellünket, hogy csökkent a munkanélküliség, ha nem Matolcsy névre hallgató félkegyelmű, önjelölt zseniket kellene eltartani felfoghatatlan milliókból, ha a korrupció nem kötné gúzsba a társadalom minden végtagját, ha minden a helyére kerülne és volna még mindig elbaszható közpénz, akkor, talán akkor el lehetne gondolkodni azon, hogy vajon tényleg a történelem legdohosabb, legócskább kellékeit kell visszaállítanunk az örök hátrafelé nyilazás szellemében. Rengeteg pénzből, kevesek örömére.

Ehhez képest egy nemrég felújított, teljesen vállalható épületet bombáznak szét, öntik bele számolatlanul a milliárdokat azért, mert a vályogházban nevelkedett parasztnak hosszú évekig kemény volt a padló. Senki ne gondolja, hogy bármiféle turisztikai-gazdasági szempontból pragmatikus megfontolások állnak e hatalmas, arcpirító pénzszórás mögött. A fenntarthatatlan giccsparádé kivitelezését a milliárdokból lenyúlható milliárdok fölé nyúló enyves, dörzsölt kezek mohósága irányítja. És egy hazugságokra épülő történelmi kor előtti minősíthetetlen tisztelgés vágya.

Nekem ezen a ponton már nincsen kétségem afelől, hogy ezt a rengeteg, mindenféle jóízlés határán túlmenő, agyament baromságot szándékosan csinálják. Ez a rengeteg felelőtlen, józan ésszel felfoghatatlan pusztítás, ezek a felesleges, semmilyen megtérüléssel nem kecsegtető, méregdrága projektek mind ennek népnek a feje fölött ketyegő időzített bombának a részei. Amely időzített bomba egyszer felrobban és amely nép akkor visszafordíthatatlanul elindul a hanyatlás útján. Ha már most el nem indult.

Ez tudnillik az a szint, ahol a meglévő épített örökség szétverése helyett már az is hasznosabb lenne, ha összegereblyéznék ezt a pénzt és élő adásban felgyújtanák. Itt már rég nem arra megy ki a játék, mert soha egy pillanatra sem arra ment ki a játék, hogy miként lehetne csökkenteni az állami bürokráciával járó kiadásokat, hogyan lehetne a magyar emberek által befizetett adókat ésszerűen hasznosítani, itt egyetlen dolog vezérli a kormányzást: minél tovább bódulatban tartani a szabadságharcra-gyűlöletre-zsigeri nemzetieskedésre idomított jobbágyokat és ezáltal megtartani a magát keresztény-konzervatívnak nevező csőcseléket a hatalomban.

Ez a kérdés se nem ízlésbeli, se nem építészeti, kizárólag az elmebeteg hatalom öndefiníciójának kérdése: ezt gondolja rólunk ez a kormány és annak első embere. A Várba költöztetett végrehajtó hatalom a valóságtól való elszigetelődés szimbóluma. Ezt gondolják a népről és magukról. Ők uralkodnak az alattvalókon. Ők ott fent, mi itt lent. Ők ott fent döntenek magukról és rólunk. Nélkülünk.

Szerző: Molnár Bálint / kolozsvaros.com