h i r d e t é s

Bizalmi szavazást javasolnak Szekszárd polgármesteréről

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bizalmi szavazást javasolnak Szekszárd polgármesteréről

2021. november 04. - 07:09

Ács Rezső betegsége egy évvel ezelőtt derült ki, az Éljen Szekszárd frakció szerint a polgármester állapota miatt "ki kell mondani: nincs már valódi vezetője a városnak".

Ács Rezső 2020 januárjában - Fotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA

Nem pártpolitikai, hanem személyes bejelentést tett Ács Rezső, Szekszárd polgármestere, amikor bejelentette, hogy ataxiás, vagyis bizonytalanabb a mozgása és nehézkesebb számára a beszéd. 

Állapotát a Blikknek adott interjújában is részletezte, akkor azt mondta, a betegség „igazság szerint nincs hatással a tényleges munkájára”, emiatt „a ciklus végéig egészen biztosan kitart”.

Az Éljen Szekszárd frakció most közleményt adott ki „Egyszer ki kell mondani, hogy elég!” címmel, amiben bizalmi szavazást javasolnak Ácsról. A közlemény szerint egy évvel ezelőtt azt kérték a polgármestertől, hogy „hivatalát csak addig töltse be, amíg szellemileg képes a helyes döntéseket meghozni, a várost képviselni első számú vezetőként, és amíg állapotában jelentős változás nem áll be”, de a frakció szerint most „ki kell mondani: nincs már valódi vezetője a városnak”.

A frakció közleménye szerint „a közgyűléseken polgármester úr beszéde sokszor érthetetlen, lassú, mozgása koordinálatlan”, és „a legutóbbi közgyűlésen is csak a napirendek közel egyharmadáig vezette az ülést”. Ehhez hozzáteszik, hogy „a minisztériummal, kormányzattal történő személyes egyeztetésekről nem hallani, a városi és nemzeti ünnepeinken mások képviselik a városunkat, teljesen leállt az uszoda beruházás, a folytatásról, megoldásról nem hallani semmit”.

Szerintük „sok jel utal arra, hogy a döntéseket is mások hozzák”, nem pedig Ács Rezső, akivel „január óta megszűntek a polgármesteri személyes egeyztetések is”, és „az irományokon laikus számára is furcsán különböző aláírások szerepelnek, sok esetben mintha bélyegzővel helyettesítenék a személyes aláírást”.

A fentiek miatt az Éljen Szekszárd frakció azt kéri Ács Rezsőtől, hogy „kérdezze meg városunk lakóit, azokat, akik felhatalmazták őt 2019-ben, megbíznak-e ilyen állapotban is benne”, és „amennyiben a szekszárdiak megvonják tőle a bizalmat, mondjon le tisztségéről, és legyen időközi választás a polgármesteri tisztségre”. (444.hu)

 

Ataxia

Az ataxia (a görög ataxiā = "rendezettség hiánya" szóból) az izommozgások koordinációjának zavarából adódó bizonytalan és ügyetlen mozgást jelenti.

A kisagy (cerebellum) az izommozgások koordinációjának központja, melyhez az információkat a perifériás idegek, ezáltal pedig a gerincvelő szállítja. Mind a perifériás idegekben, mind a gerincvelőben bekövetkező sérülés, betegség okozhat ataxiát, melyet szenzoros ataxiának nevezünk. A cerebelláris ataxia a kisagy károsodása miatt jön létre. (wikipedia)