h i r d e t é s

Bemutatkozott a járványügyi bevetési egység

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Bemutatkozott a járványügyi bevetési egység

2020. augusztus 07. - 15:07

 

A járványügyi bevetési egység elsődleges feladata a fertőzési gócpontok lokalizálása és a vírus továbbterjedésének megakadályozása – hangzott el az egység pénteki budapesti, sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóján.

Miklovich János ezredes, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoka (b) beszél, mellette Kiss Róbert rendőr alezredes és Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, a járványügyi bevetési egység vezetője a járványügyi bevetési egység eszközeinek sajtónyilvános bemutatóján a Készenléti Rendőrség budapesti központjában 2020. augusztus 7-én. - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa hangsúlyozta: Magyarország ugyan sikeresen védekezett a járvány első szakaszában, ám a járványveszély nem múlt el. A veszélyhelyzet megszüntetése után létrehozták a járványügyi bevetési egységet.

Elmondta: az egység feladata az együttműködő szervezetek – a honvédség, a katasztrófavédelem, a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat – munkájának koordinálása és az erőforrások hatékony felhasználásának biztosítása.

"Munkájukat az ügyeleti központ által működtetett értesítési és jelentőrendszer segíti. Az egység jogosult korlátozó intézkedések elrendelésére" – tette hozzá.

Jackovics Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság osztályvezetője közölte: elsődleges feladatuk a területi védelmi bizottságok munkájának összehangolása. Az egység rendelkezésére áll a katasztrófavédelem által működtetett mobil labor is.

Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója arról számolt be, hogy a járvány kezdete óta részt vesznek a határátkelőhelyeken a beutazók szűrésében, és több mint 60 ezer mintavételt hajtottak végre a lakosság körében. Emellett részt vesznek a fertőzésgyanús betegek ellátásában, szállításában.

Haláchy Enikő, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főosztályvezetője kiemelte: feladatuk, hogy biztosítsák a szükséges védőfelszereléseket az egészségügyi dolgozók, a rendvédelmi és honvédelmi szervek, valamint az idősotthonok részére.

Szabó Pál, az Országos Kórház-főparancsnoki Támogató Törzs képviselője emlékeztetett arra, hogy a veszélyhelyzet megszüntetése után is 92 kórházparancsnok segíti országszerte a járvány elleni védekezést. Ezen felül április végétől 19, kétszáz gondozottnál nagyobb létszámú idősotthonban kezdték meg a munkát intézményparancsnokok. Feladatuk az egészségügyi készletek megóvása, a járványügyi előírások betartásának ellenőrzése.

Miklovich János, a honvédség vegyvédelmi zászlóaljának parancsnoka felhívta a figyelmet arra, hogy a zászlóalj olyan speciális alakulat, amelynek a vegyi, biológiai és nukleáris fegyverek elleni védekezés a feladata. Ez azt jelenti, hogy rendelkeznek minden olyan eszközzel, amely a járvány elleni védekezésben is hatékonyan felhasználható.

"A fertőtlenítő csapatok bárhol, bármikor bevethetők" – mondta az ezredes.

A tájékoztató után az egység tagjai bemutatták a védekezéshez használt technikai eszközöket, írja az MTI.


 

h i r d e t é s