h i r d e t é s

Béklyók és kordonok

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Béklyók és kordonok

2020. augusztus 31. - 18:47

A következő sorok elrettentőek. Többen az Iszlám brutális képi ábrázolását vélik felfedezni bennük, holott az emberek saját brutális belső baromságait festik le a szavak.

Arról van szó, ugyanis, hogy Isten felszabadít. Ha az Ő Szava megérint és követed, akkor ki tudsz szabadulni földi béklyóidból. Ha nem, akkor rab maradsz. E béklyókat vagy Te magad helyezed magadra korlátolt látásmód, szenvedélyek, tévúton járás, rasszizmus, nemzeti sovinizmus, előítéletek, főnököd, vezetőd seggének nyalása okán, vagy mások béklyójában vagy. Tévedés ne essék, az is teheti rád a béklyót, aki hitedet magyarázza! Sok magyarázó ugyanis a következő sorokat kizárólag a hitetlenekre érti, akiket korlátoltságuk köt felfogásukhoz. De tegyük szívünkre a kezünket: a hívők egy részére nem illenek rá a versek? Azokra gondolok, akik hitüket ész nélkül, bigottságban, egy agymosott vak követésével, kábítószerként élik meg.

A Szó legtöbbjükön beigazolódott és ők nem hisznek. (Korán 36:7) 7:30 és 17:16.

Ha az emberek makacsul elutasítják a hitet, az Útmutatást, figyelmeztetést, Allah végül megvonja tőlük kegyét és saját ellenszegülésük lesz gátja annak, hogy helyrehozzák tévedésüket.

Nyakukat béklyóba szorítjuk egészen az állukig, míg ki nem merevednek. (Korán 36:8)

Allah világosságának elutasításával az ember saját szabadságát korlátozza: 1. A bűn béklyóba zárja, ami egyre csak szorul nyaka körül egészen az álláig. 2. A fej már meg se tud moccanni, kimerevedett állapotba kerül, az értelmen köd telepszik meg. A morális elferdülés beszennyezi a szellemet. 3. A kegy megvonása megbénítja a spirituális vitalitást, míg az áldozat továbblépni sem tud és vissza sem tud fordulni.

Kordont teszünk eléjük és kordont teszünk mögéjük, s befedjük őket, míg nem látnak. (Korán 36:9)

Visszavonulásuk útja el van zárva, előrelépni nem tudnak. További fényt felülről nem kapnak, reménytelen helyzetbe kerülnek, hiszen a spirituális értés utolsó szikrája is kialszik bennük.

A béklyóba zártság állapota nem áll meg egy adott szenvedély, téma, emberi viszonyulás addiktív követésénél, hanem kordonok keletkeznek az ember előtt és mögött. Ez ember csak e korlátok közt tartja meg gondolatait.
Életből vett példa a kábítószer, alkohol, de egy ember szavainak átgondolás nélküli elfogadása még akkor is, ha bűnre hív. Ezek azok a béklyók, melyek fojtogatnak, egyre jobban birtokba veszik a tudatot, míg lezárulnak a szabad gondolkodás határai.

Nem a Korán szóképe brutális, hanem a valóság, melybe beleesel és rabjává válsz.
Ha kórházi ágyon fekszel és életedet csak egy vese mentheti meg, akkor nem kérdezed, ki a donor!
Ha elsodor az ár és egy kéz nyúl feléd, hogy kihúzzon az örvénylő vízből, nem kérdezed kié a kéz!
Szabadulj meg előítéleteidtől, béklyóidtól, mert életet menthet az evilágon és túlvilágon.

Címkék: