h i r d e t é s

Bécs már megint megszívatta Lázár Jánost

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Bécs már megint megszívatta Lázár Jánost

2019. szeptember 09. - 07:22

Az Economist Intelligence Unit kutatása szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén is Bécs lett a világ legélhetőbb városa. - írja a hirklikk.hu.

Ez a Bécs ugyanaz az osztrák főváros, amelyről Lázár János tavaly márciusban egy elhíresült és nagy botrány kavart videóban azt állította, hogy koszos, veszélyes és élhetetlen. Nos, az említett kutatás a többi között épp ezen szempontok alapján minősíti a településeket, s így jött ki nekik az említett eredmény.

Első ránézésre azt kell mondanunk, hogy az Economist Intelligence Unit Soros György zsoldjában áll és Gyurcsány Ferenc kottájából játszik. Második megközelítésben pedig azt, hogy Bécs és az Economist Intelligence Unit szívatják Lázár Jánost. Utóbbi direkt azért csinálja ezeket a kutatásokat és kifejezetten azért hozza ki Bécset a legjobb városnak, hogy Lázár Jánost szívassák.

Persze, az sem kizárt, hogy Lázár Jánosnak van igaza, és az osztrák főváros tényleg élhetetlen. Legalábbis az olyan ember számára, aki nem kedveli a rendet és a tisztaságot, akit zavar, ha kiszámíthatóságot és sokszínűséget tapasztal. Lázár János és a hozzá hasonlók számára az ideális város olyan, mint amilyent Tarlós István vezet. Egy, a kormányzat által értékeitől megfosztott település, vadkapitalizmusra emlékeztető bulinegyeddel, kivágott fákkal, elzavart nemzetközi hírű egyetemmel, szétvert tudományos akadémiával, rekkenő hőségben is légkondicionálás nélkül működtetett metróval.

Ezek az élhető város kritériumai Lázár János pártja a Fidesz szempontjából, és azért küldi újra ringbe Tarlós főpolgármestert, hogy Budapest a jövőben is olyan legyen, amilyen most.

Budapest amúgy szép és szerethető, mert a miénk, de, mint egy kedves, ám viseltes dolgai miatt szégyellni való családtagról, ennél több jót most nem tudnánk róla mondani. Úgyhogy ne tessék Lázár Jánost szívatni, mert megint elmegy abba a koszos és élhetetlen Bécsbe, és akkorát videózik, hogy a faltól kapja a másikat.

Szerző: Föld S. Péter/hirklikk.hu