h i r d e t é s

Bástya parkoló, piac - képviselőtestületi ülés beszámoló

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Bástya parkoló, piac - képviselőtestületi ülés beszámoló

2016. szeptember 02. - 14:41
0 komment

Aszfaltot kap, de fizetős lesz a Bástya-parkoló, még sincs végleges helye a piacnak, átfogó köztéri szobor-felújítási program kezdődik Esztergomban – többek között erről döntött a város képviselő-testülete szeptember 1-i ülésén.

Erős Gábor és Vígh László jelezte, hogy egyéb elfoglaltságai miatt nem tud részt venni, rajtuk kívül Stámusz Andrea hiányzott az ülésről. Az előzetesen meghirdetett napirendi pontok mellé további hét sürgősségi javaslat érkezett.

Polgármesteri előterjesztésre alapítványi támogatás, a Bástya parkoló aszfaltozását követően a díjfizetési övezetből történő kivételéről, az Investor 2005. Kft. érintő ügyekről, egy Széchenyi téri ingatlan elővásárlási jogáról, továbbá egy filmforgatási kérelemről szóló előterjesztéseket fogadott el a testület. Képviselői – dr. Alberti Péter, Sasvári Viktor, dr. Szerencsés Gergely – javaslatra a piac került ismét napirendre, annak ellenére, hogy az előző ülésen – ahogy az a polgármesteri beszámolóból az ülésen kiderült - a testület már döntött, hogy a Simor János utcában, ingatlan vásárlással alakítanák ki a piac végleges helyét, úgynevezett tömbösített formában. Utóbbi két napirendi pont elfogadását kisebb vita előzte meg, hogy zárt vagy nyílt ülésen tárgyalják-e, végül az előterjesztők visszavonták a korábban zárt ülésre tett javaslatukat.

Ipari park fejlesztés, beszámolók elfogadása, szoborrestaurációs program

Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy "Esztergom, 1117. számú út melletti iparterület fejlesztése" címmel pályázatot készít és nyújt be a TOP-1.1.1 " ipari parkok, iparterületek fejlesztése" címmel kiírt felhívásra, a maximum 740 millió forint összegű, vissza nem térítendő pályázati támogatás elnyerése érdekében. Az előterjesztést azzal a módosítással fogadták el, hogy előzetesen egyeztetnek az ipari park szereplőivel, és figyelembe veszik a tervezett gyorsforgalmi út nyomvonalát.

A testület elfogadta az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2015. I. félévi tevékenységéről szóló beszámolót, valamint a piac ideiglenes áthelyezése miatt módosították a forgalmi rendet szabályozó rendeletét. A piac ideiglenes áthelyezése miatt módosul a forgalmi rend annak érdekében, hogy a munkálatokat a lehető legkisebb mértékben zavarja csak a forgalom. Ennek érdekében a Simor János utcában lakhellyel, üzlettel rendelkezők részére behajtási engedély kiadása szükséges, melynek jelenleg nincs meg a rendeletben a jogalapja. A mostani módosítás szerint a Simor János utca a Malonyai utcától az Arany János utcáig közforgalom elől elzárt terület, ide behajtani csak engedéllyel lehetséges.

A képviselők elfogadták az adóigazgatási feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségének rendszeréről szóló 21/2016. (VII. 13.) önkormányzati rendelet módosítására tett javaslatot, továbbá döntöttek az Aradi téren lévő, "Játszó Gyerekek" elnevezésű, négy gyermeket megmintázó szoborcsoport helyreállításáról. Az alkotást évekkel ezelőtt rongálták meg, ezért a testület most árajánlatot kér az alkotó, Kligl Sándortól a helyreállítás költségeire. A felújítás egy átfogó program kezdete: az elmúlt időszakban megtörtént a köztéri alkotások felmérése, és megkezdődik a köztéri szobrok felújítása.

Önkormányzati területek bérlése, alapítványi támogatás

A képviselők döntése értelmében nem változnak az önkormányzati tulajdonban lévő kivett, beépítetlen területek, valamint a mezőgazdasági célú hasznosítású ingatlanok bérleti díjai. Külterületi ingatlanok esetében 5000 m2-ig 10 Ft/m2/év, 5000 m2 felett 5 Ft/m2/év. Zártkerti ingatlanok esetében 10 Ft/m2/év, belterületi ingatlanok és nem mezőgazdasági célú hasznosítás esetében 20 Ft/m2/év. A feltüntetett összegek bruttó árak.

A képviselők jóváhagyták a kamionparkoló használatát élményautózás és versenyautó kiállítás céljából. Az egész napos rendezvény az Esztergomi Gyermekkórházért programon keretében valósul meg, 2016. szeptember 10-én. A testület döntött továbbá újabb két, egykor a Széchenyi téren álló faház értékesítéséről.

A sürgősséggel a testület elé került javaslatok esetében a képviselők döntöttek "Fokról-Fokra" a Fogyatékos Gyermekek Neveléséért és Oktatásáért Alapítvány 206.000 forintos támogatásáról.

Fizetős lesz a Bástya parkoló

A polgármesteri javaslatra napirendre tűzött Bástya parkolót tárgyalós előterjesztés lényege, hogy szilárd burkolatot kapjon a terület, ezzel egy időben pedig kerüljön ki a díjfizetési övezet hatálya alól, azaz maradjon ingyenes. Az aszfaltozás költsége 43 millió forint+Áfa. Az indoklás szerint a jelenlegi jogszabályok alapján hivatalosan nem minősíthető parkolónak a terület – ehhez az aszfaltozás mellett vízelvezetést is meg kell oldani, terveztetni kell, ami jelentős plusz költséget jelentene. Kiegészítő javaslatként – dr. Szerencsés Gergely képviselő részéről – elhangzott, hogy ezzel párhuzamosan történjen meg a területen lévő szelektív gyűjtősziget rendezése, esztétikus megoldása.

Sasvári Viktor elnök a pénzügyi bizottság állásfoglalását ismertetve elmondta, a bizottság az aszfaltburkolat kialakítását támogatta, azonban az ingyenességet nem, így külön szavazást kért a két javaslatról.

A képviselők 11 igen és 1 nem szavazattal döntöttek arról, hogy szilárd burkolatot kapjon a terület. A testület tagjai közül a Bástya parkoló ingyenes területhasználatát Romanek Etelka polgármester mellett csak Bánhidy László, Meszes Balázs, Tordainé Vida Katalin és Tóth Tamás támogatták, a képviselők többsége viszont nem, így az aszfaltozást követően fizetős lesz a Bástya parkoló.

Még sincs helye a piacnak egyelőre

A képviselői javaslatra ismét napirendre tűzött piac-kérdésben a testület hatályon kívül helyezte a legutóbbi ülésen hozott döntését, azaz továbbra sem tudható, hol lesz a végleges helye a piacnak. A hivatal munkatársai a polgármesteri érvelést alátámasztva hangsúlyozták, hogy ez a döntés veszélyezteti azt a pályázati szereplést, amely 260 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosítana a piac kialakítására. A pályázat beadási határideje 2016. szeptember 15. Philip Frigyes főépítész szintén aggályosnak nevezte a korábbi döntés hatályon kívül helyezését, valamint azt, hogy a pályázati benyújtásához szükséges szakmai anyagok a halasztást követően időben elkészíthetőek-e. A hivatal munkatársai megerősítették, hogy az ideiglenes piacra árusító pavilonokba költözők szinte kivétel nélkül a tömbösített végleges piactér kialakítását támogatják.

A mostani döntés szerint a Simor János utca több helyszínéről is látványterv és költségbecslés készül, és a kérdés ismét a testület elé kerül, még a pályázati határidő, szeptember 15. előtt, azaz a hivatalnak két hete van a tervek és a pályázat elkészítésére.

A testület ezt követően döntött arról, hogy az önkormányzat nem él elővásárlási jogával a Széchenyi tér 24-26. szám alatt található ingatlan esetében, valamint arról, hogy bérleti szerződést köt a Mi kis falunk című televízió-sorozatot forgató céggel. A vállalkozás telephelyet létesít Pilisszentléleken, a településrész iskoláját 55, a kultúrházat 10 napig használják a stáb, amely több helyszínen is forgat Esztergomban a következő két hónapban. (Városházi információ)