h i r d e t é s

Balog Zoltán búcsúzóul még hazudozott egy jóízűt roma-ügyben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog Zoltán búcsúzóul még hazudozott egy jóízűt roma-ügyben

2018. május 15. - 18:22

A leköszönő emberminiszter távozása előtt még gyorsan megnyitotta a VII. Romológus Konferenciát Pécsett, ahol elmondta, ma romának lenni Magyarországon a lehetőségek tárházát jelenti, és ez az ő munkásságát dicséri. - írja a b1.blog.hu.

Forrás: MTI Fotó: Sóki Tamás

Balog Zoltán arra használta az ünnepélyes alkalmat, hogy röviden összefoglalja saját hőstetteit a kisebbségek felzárkóztatásának terén. A hajdan szebb napokat látott Gandhi Gimnázium plafonja meglepő módon a helyén maradt, pedig a megnyitó beszéd alatt mondatonként keletkezhetett volna rajta újabb repedés.

Az EMMI  - immáron volt - vezetője hosszan lelkendezett arról, milyen csodálatos eredmények mutatkoznak oktatási területen: ingyen ebéd, ingyen tankönyv, csak úgy hullik a gyermekek ölébe a sok áldás! Óvodába például mindenkinek joga és lehetősége van járni hároméves kortól. Arról diplomatikusan hallgatott, hogyan oldja meg az az ovis, hogy el is jusson az intézménybe, ha az adott településen épp nincs óvoda, a családnak pedig megoldhatatlan anyagi terhet jelent a gyerek plusz egy kísérő napi szintű utaztatása. A lényeg, hogy odamehet, ha akar, és ezért legyen hálás!  Az iskolai szegregációval kapcsolatban azért kénytelen volt elismerni Balog, hogy az még mindig van. Szerencsére egyetlen határozott kézmozdulattal rögtön meg is mutatta a kiutat.

Ez egy nyitott kérdés, aminek megoldásához központi akarat és irányítás szükséges

- mondta, utalva ezzel arra, hogy az oktatás még mindig nem eléggé központosított, de már dolgoznak az ügyön. Hogy ennek mi köze a szegregáció esetleges megszűnéséhez, azt nem részletezte. Valószínűleg akkor könnyebb lesz kimondani, hogy nincs, és ami annak látszik, az pedig nem az. 

Külön kitért a foglalkoztatás kérdéskörére is, és ezen a területen is csupa jó hírt osztott meg a hallgatósággal.

 Magyarországon ma olyan gazdasági növekedés van, amely szívja magához a munkaerőt

- mondta rezzenéstelen arccal annak a hallgatóságnak, akik között biztos, hogy mindenkinek vannak külföldön dolgozó barátai. Ők valószínűleg máshogy nyilatkoznának arról, hogy a “szívás” kifejezés milyen összefüggésekben alkalmazható még munkaerő-témában. 

Balog ezek után kedvesen mosolyogva óriási lehetőségnek nevezte, hogy nagyon sok közfoglalkoztatott került át a munkaerőpiacra, mert ezt az  - egyébként téves - információt adekvátnak érezte megemlíteni roma-témában. Értjük, ugye? Közfoglalkoztatott = roma. Még szerencse, hogy alig egy perccel azelőtt hangsúlyozta, mekkorát léptünk előre a szegregáció felszámolásában. 

Ha valaki ezek után aggódni kezdene, hogy mi lesz velünk Balog Zoltán nélkül a továbbiakban, az megnyugtathatjuk, hogy az elhivatott államférfi nem válik meg teljesen a szívének kedves területektől. Az emberminiszter búcsúzóul bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a tárcavezetői székben őt követő Kásler Miklós támogatásával továbbra is részt vesz a romák felzárkózását célzó szakpolitika irányításában. Hogy milyen módon, azt nem részletezte. De továbbra is. Ahogy eddig sem. 

b1.blog.hu