h i r d e t é s

Balog Zoltán a pedagógusoknak hízelgett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog Zoltán a pedagógusoknak hízelgett

2016. június 02. - 11:08
0 komment

A pedagógusok egyszerre játszanak döntő szerepet a gyermekek, a családok, az egyes települések és az egész ország jövőjének alakulásában emelte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedagógusnapi köszöntőjében.

Forrás: nol.hu

A miniszter az MTI-hez is eljuttatott videoüzenetében kiemelte:

ez a nap ünnep, a pedagógusok hivatásának ünnepe, azé a hivatásé, amely az ország minden részében a gyermekek tízezreinek jelenti a versenyképes tudást, a jövőt, a magyar kultúrát.

A pedagógusokon keresztül találkozhatnak a gyermekek a közösség adta élményekkel, a tudás megszerzéséhez szükséges munka örömével, nehézségével – mutatott rá a miniszter.

Balog Zoltán úgy fogalmazott: életre szóló találkozások lehetnek ezek.

A pedagógusok egyszerre játszanak döntő szerepet a gyermekek, a családok, az egyes települések és az egész ország jövőjének alakulásában – mondta a miniszter. Kitért arra is: az oktatás területe folyamatosan alakul, a 21. században nem is lehet ez másként.

Úton vagyunk, közös munkával, a kerekasztal mellett igyekszünk meghozni a pedagógusokat érintő döntéseket

- hangsúlyozta.

Az elmúlt nyolc év hibája

Balog Zoltán kiemelte: bízik abban, hogy a növekvő anyagi megbecsülésen túl, ez a partnerség is egyre erősebb lesz, és ezt a pedagógusok érzik. Kifejtette: a 2010 előtti út többé nem volt járható, az új pedig formálódik.

Vannak viták és vannak részeredmények, de a cél közös, hogy érdemes legyen Magyarországon jól tanítani a következő nemzedéket – közölteBalog Zoltán.

A miniszter külön köszöntötte azokat a fiatalokat, akik a jövőben ezt a hivatást választják, akik pedagógusok akarnak lenni.

A köznevelés ügye az ő kezükben is van – mutatott rá.

Balog Zoltán azt kívánta, hogy a közös célok mihamarabb teljesüljenek, és legyen erejük a jobbításra. (MTI)