h i r d e t é s

Az újbudaiak érdekeit érvényesítettük a Buda Gardens beruházás újragondolásánál

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az újbudaiak érdekeit érvényesítettük a Buda Gardens beruházás újragondolásánál

2020. június 19. - 16:14

Újbuda tavaly ősszel megválasztott új vezetése a Szentimrevárosért Mozgalom képviselőinek bevonásával folyamatosan tárgyalt a Buda Gardens fejlesztőivel az előző fideszes városvezetéstől örökölt, az itt élők számára rendkívül kedvezőtlen, gigalakópark építési tervezetének módosításáról. Az egyik legjelentősebb eredmény, hogy legalább 40 százalékkal csökken a tervezett épület mérete.

A Feneketlen-tó a Kosztolányi Dezső tér felől nézve - Forrás: wikipedia

A Feneketlen tó szomszédságában fekvő, korábbi ÉMI-telket évekkel ezelőtt a Fidesz-kormány adta el- jóval a piaci ár alatt. A tranzakciót rendőrségi vizsgálat követte. A korrupciógyanús ügylet ellen sem Dr. Hoffmann Tamás a kerület előző Fidesz-KDNP-s polgármestere, sem Dr. Simicskó István, a kerület szintén Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője nem tett semmit.

A jelenlegi városvezetés elsődleges szempontja az, hogy a környék megőrizze nyugodt, zöld, családias jellegét. Ezt a célt szolgálják azok a szigorú, beépítési paraméterek, amelyekről felelős döntést már a kerület új vezetése hozott. Újbuda ugyanakkor nem engedheti meg magának, hogy kártalanítás címén, milliárdos nagyságrendű pert vállaljon fel, miközben a folyamatos kormányzati elvonások már az önkormányzat napi működését fenyegetik.

A volt ÉMI-telekre tervezett Buda Gardens eredetileg egy 38 ezer négyzetméteres, 350 lakásos, 500 parkolóhelyes hatalmas lakópark lett volna. Az új városvezetés sikeres tárgyalásainak eredményeként azonban a három épülettömb helyett egyetlen, szellős, környezetbarát irodaépület készül.

Ez a változtatás azért is előnyös, mert az irodát akkor használják majd a dolgozók, amikor a szentimrevárosi lakók jellemzően nincsenek otthon.

Tehát az eredetileg megengedett 38 ezer négyzetméter helyett, a készülő, új szabályzat mindössze 23 ezer négyzetméter építését teszi lehetővé, mivel a szintterületi mutatót az eredeti 3,0-ról az előző városvezetés 2,5-re, a jelenlegi pedig 1,8-ra csökkentette. Így összesen legalább 40 százalékkal lesz kisebb az új épület mérete az eredetileg tervezettnél.

További kiemelkedő eredmény, hogy az Önkormányzat vezetése a korábbi 20-ról 35 százalékra növelte a minimális zöldfelület nagyságát, a mélygarázs parkolóhelyeinek számát pedig az eredetileg tervezett 500-ról csaknem felére, 260-ra csökkentette. Az épület a Villányi úti házaktól, a Diószegi úttól és a játszótértől is távolabb kerül. Az irodaház játszótér felőli oldala lesz a legalacsonyabb, a Flamenco szálló irányába pedig fokozatosan növekedni fog.

Elkezdődött a Diószegi úti és a játszótér fáinak vizsgálata, az Önkormányzat pedig biztosítja, hogy az építkezés a lombos, árnyat adó fák kiterjeszkedő gyökérzetét nem veszélyezteti.

A beruházó vállalta, hogy saját forrásból járul hozzá a játszótér fejlesztéséhez. A Diószegi út irányában az út menti fák és a fejlesztés zöld felületei összekapcsolódnak, sétánnyá, közparkká alakulnak, egyebek mellett kávézóval és baba-mama-papa szobával.

Az Önkormányzat a civil kontroll érvényesítése érdekében a Szentimrevárosért Mozgalom képviselőit az ősz folyamán résztvevőként meghívja a Tervtanács üléseire, amely az épület végleges kialakításáról fog dönteni.

A választási kampányban az élhető, zöld és biztonságos Újbuda programját hirdettük meg és erre kaptunk felhatalmazást a választók többségétől. Ennek szellemében kezdtük meg a munkát, dolgoztunk az elmúlt nehéz hónapokban és fogunk a következő esztendőkben is. Ebben pedig továbbra is számítunk az itt élők, és a civilek segítségére is.

 

Dr. László Imre
Újbuda polgármestere

Orosz Anna  
Városfejlesztésért felelős alpolgármester