h i r d e t é s

Az új régi Németország

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Az új régi Németország

2022. március 05. - 05:23

Úgy tűnik, Oroszországnak két különböző, de egymást átfedő célja volt Ukrajna megszállásával.

Olaf Scholz német kancellár (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) az Ukrajna biztonságáról folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón a Kremlben, Moszkvában, 2022. február 15-én - Forrás: Mikhail Klimentyev/Sputnik/AFP via Getty Images

Az első az volt, hogy átvegye az irányítást nyugati határvidéke felett, amely terület stratégiai mélységet ad neki, és amelyről Moszkva úgy gondolja, hogy a befolyási övezetébe tartozik. A második a NATO-tagok szembeállítása volt, lebontva azokat a frakciókat, amelyek mindenfajta beavatkozást elleneztek. Bármit mond valaki Vlagyimir Putyin elnök jelleméről és temperamentumáról, az lényegtelen. Oroszország esetében megvan a logika a stratégiában. A hazát megvédeni kíméletlen feladat.

Oroszország szemszögéből Ukrajna nem számíthat egyetlen országnak sem, hacsak az nem akarja megfojtani Oroszországot – ez nem történne meg, ha a NATO nem létezne. Ha Európa nem lenne az Egyesült Államok hadműveleti bázisa, Oroszország elsődleges ellenfele, az Egyesült Államok nem jelentene veszélyt.

Az európai hatalommal kapcsolatos számítások központi eleme Németország. Egy ideje katonailag semmiség, és 1991 óta elsődleges célja a gazdasági növekedés. Hatalmas, exportorientált gazdasága van, amely rengeteg energiát igényel, és ennek az energiának nagy része Oroszországból származik. (Ha és amikor az Északi Áramlat 2 földgázvezeték üzembe kerül, akkor még több lesz.) Az oroszok ezt a válságot ennek tudatában tervezték.

Szinte minden országhoz hasonlóan Németországnak is fájt a COVID-19 világjárvány gazdasági bukása, amikor az ukrajnai háború elkezdődött. Az orosz energia elvesztése csak rontaná a helyzetet. Mivel Németország és Oroszország hajlamos együttműködni a gazdasági kérdésekben, és Németország elkerülte a katonai újrafegyverkezést és az Oroszországgal való konfrontációt, Moszkva abból indult ki, hogy bármit is tesz Ukrajnában, az nem volt hatással Berlinre.

Az invázió első néhány napja igazolni látta Oroszország gondolkodását. Olaf Scholz német kancellár eleinte határozottan kijelentette, hogy nem engedélyezi, hogy Németországból fegyvereket szállítsanak Ukrajnába. Egy másik esetben egy Ukrajnába páncéltörő rakétákat szállító brit repülőgép inkább Németországot elkerülte, ahelyett, hogy átrepülési jogokat kért volna. Közben Putyin Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel találkozott a földgáz-megállapodás megkötése érdekében, de Orbán azt mondta, nem hajlandó ellenséges álláspontot képviselni Németországgal szemben. Ez reményt keltett a Kremlben, hogy a szövetség megszakadhat. Ha egy olyan kisebb ország, mint Magyarország, az egykori szovjet műhold is kész volt kivonulni a NATO-ból, akkor az amerikai hatalom alapja az európai félszigeten felbomlott, legalábbis így ment a gondolkodás.

Putyin azonban nem értette meg Németország saját Oroszországgal szembeni aggodalmát. Oroszország és Németország szorosan együttműködhetne a NATO keretein belül, de ha ez a keret felolvad, és Ukrajna bukna, akkor Németország és Oroszország között csak Lengyelország állna. Lehet, hogy ez paranoiásnak hangzik, de az a tény, hogy Oroszország tavaly vértelen puccsal vette át Fehéroroszországot, és most megpróbálja elfoglalni Ukrajnát, arra utal, hogy a paranoiának volt némi érdeme.

A német stratégiai pozíció összeomlott. Berlin összetűzésbe került EU- és NATO-tagtársaival, Franciaország az elsődleges európai tárgyalópartnerré vált, és az Egyesült Államok, a német nemzetbiztonság alapja, egyre türelmetlenebbé, ha nem ellenségessé vált. A kormány abban reménykedett, hogy az Ukrajnával kapcsolatos zúgolódás ellenére az Oroszországgal folytatott üzletmenet töretlenül folytatódhat, mivel az Egyesült Államok kezelni fog minden komoly katonai konfrontációt.

De nem így történt. Washington természetesen nem tett katonai akciót, de hatalmas gazdasági terheket rótt Oroszországra, ami megállítja az energia áramlását Európába. Az az álom, hogy erős kereskedelmi kapcsolatokat ápoljunk Oroszországgal, miközben a NATO tagja lehetünk, véget ért. Oroszország ezt lehetetlenné tette. Berlin kénytelen volt megtenni azt, amit nem akart: választani. De aztán tényleg nem volt más választás. Az orosz gáz ellenére Németország azt mondta, hogy felfegyverzi Ukrajnát, és ami még ennél is fontosabb, egy jelentősen megnövelt védelmi költségvetés mellett.

A NATO revitalizációja mellett ez lehet Oroszország inváziójának legfontosabb következménye. Emlékezzünk vissza, hogy egy hatalmas, militarizált Németország történelmileg destabilizáló erő volt Európában. Amikor Németország 1871-ben egyesült, gyorsan jelentős, de bizonytalan gazdasági hatalommá vált, aggódva az Oroszország és Franciaország egyidejű támadásai miatt. Most persze más a helyzet. 2022 más világ, mint 1914 és 1939. De még így is sok európai ország szemében a jelenlegi katonai gyengeség a megmentő kegyelem. A geopolitikában egy probléma megoldása újakat szülhet.

Oroszország rossz helyzetbe hozta magát. Európa széttöredezése már nem lehetséges. Még ha legyőzi is Ukrajnát, sokkal közelebb kerül az ellenséges Európához, amelyet az újonnan remilitarizált Németország vezet. (George Friedman / Geopolitical Futures)