h i r d e t é s

Az ügyészség meggyanúsította Fekete-Győr Andrást

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ügyészség meggyanúsította Fekete-Győr Andrást

2019. április 03. - 13:05

A közlemény szerint a Momentum elnökét azzal gyanúsítják, hogy 2018. december 13-án a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, ezzel pedig akadályozta a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést, mivel a füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését zavarta. 

Forrás: 168ora.hu

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és magánszemélyek feljelentésére indult nyomozás. 

Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. 

A gyanúsításban megjelölt bűncselekmény törvényi büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés

- írták.

Fekete-Győr András reagált a kihallgatására: 

(MTI)