h i r d e t é s

Az Origo szerint a tüntetők megbénították Budapest belvárosának közlekedését

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Origo szerint a tüntetők megbénították Budapest belvárosának közlekedését

2022. október 06. - 06:32

Jegyezzük meg: az Origo szerkesztősége ennek nemigen örül.

Forrás: Jámbor András Facebook oldala

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány tulajdonában álló lap meglehetősen szűkszavúan számol be a mai pedagógustüntetésekről.

Az oldal annyit tart fontosnak közölni az olvasóival, hogy: „Elviselhetetlen a dugó Budapest belvárosában, miután szerda reggel tüntetés kezdődött a Blaha Lujza téren, majd a belváros több pontján. A tüntetés apropója, hogy Budapesten kirúgtak öt olyan tanárt, aki – polgári engedetlenségre hivatkozva – nem vette fel a munkát, azaz nem tartotta meg az óráit.”

Az oldal – amely nem fárasztja azzal az olvasóit, hogy elárulja, kik tüntetnek, mióta és milyen okokból – emellett még azt tartja érdemesnek megjegyezni, hogy:

A tüntetést egyébként a Gyurcsány vezette baloldal támogatja.

Ha már megmártóztunk a „polgári-konzervatív” sajtóban, említsük meg, hogy a Pesti Srácok oldalán Jeszenszky Zsolt konzervatív-liberális publicista ír a tüntetésekről. Jeszenszky szerint: „A hangadó szülők […] ugyanolyan vad, fröcsögő DK-sok, mint a szakszervezetek”. (Mérce)

Az oktatási rendszer összeomlott

A tanársztrájk és az élőlánc után is folytatódtak a szerdai demonstrációk Budapesten a pedagógusok bérhelyzete és sztrájkjogának korlátozása miatt. A Grund nevű diákcsoport a Margit híd kétórás lezárása mellett döntött. A Margit hídon több ezren voltak, a Kossuth téren több tízezren gyűlhettek össze.

  • A normális fizetést követelő, megfélemlítés, a polgári engedetlenség miatti elbocsátások ellen tiltakozó pedagógusokról és az őket támogató diákokról, szülőkről szólt a szerda.
  • Reggel sok ezren alkottak több kilométeres élőláncot a Széll Kálmán tértől egészen a Keleti pályaudvarig. 
  • Az ország sok településén demonstráltak a tanárok, több ezren sztrájkoltak, illetve vettek részt polgári engedetlenségben.
  • Délután ötkor kezdődött a Margit híd lezárása, több ezren vettek részt az akcióban, főleg diákok.
  • A hídról a tömeg a Kossuth térre ment, ahol beszédekkel, koncertekkel tarkított demonstráción több tízezres (becslések szerint 40 ezres) tömeg állt ki a tanárok mellett, normális fizetést, az oktatás helyzetének rendezését, színvonalának emelését követelve.

Délután 5 órakor kezdődött meg a Grund nevű diákcsoport akciója a Margit hídon, amelyet előzetesen bejelentettek. Tudósítónk szerint már a kezdésre legalább 1-2000 ember gyűlt össze a híd pesti hídfőjén, akik negyed 6-ra teljesen lezárták a Margit hidat. A tüntetők száma idővel több ezresre duzzadt.

A nap folyamán a diákok budapesti élőlánccal, a tanárok pedig számos intézményben nem hivatalos sztrájkkal tiltakoztak a pedagógusok alacsony fizetése, az oktatás nehéz helyzete és a sztrájkjoguk korlátozása ellen. A szervezők a Facebook-oldalukon azt írták, újból megmutatják a kormánynak, hogy a tanárok jelenlegi helyzete tarthatatlan, és hogy joguk van sztrájkolni, hiszen a sztrájk alapjog.

A Margit hídon összegyűlt tüntetők a közelmúlt diáktüntetéseinek jelszavait skandálták („Nincs tanár, nincs jövő!”, „Szabad ország, szabad”). A tüntetők táblái a kreatívaktól az egészen egyszerű üzenetek közléséig terjednek (K..rva anyátok, Magunktól tesszük, Adj pénzt Vityó!).

Este 6 óra után a tömeg ritkulni kezdett a Margit hídon, a szervezők ugyanis elkezdték a Kossuth térre terelni a résztvevőket, ahol 7 órakor kezdődik a rendezvény.

Már összeomlott

A Kossuth téren elsőként Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik kirúgott pedagógusa mondott beszédet. Kijelentette: az oktatási rendszer már összeomlott, ezzel muszáj szembenéznünk. A gőgös hatalom évek óta nem hozott érdemi intézkedést, csak fenyegetést, kirúgást és ellehetetlenítést. Úgy látja: nemcsak a tanárok az áldozatok, hanem az egész magyar társadalom. A Tanítanék két követelést fogalmazott meg: a pedagógusok sztrájkjogának helyreállítását, a munkakörülmények és a bérhelyzet azonnali javítását.

24.hu szerint rosszul lett a tömegben egy nő. Babakocsisok, kisgyerekesek rekedtek a tömegben,nehéz átvágni rajta. 

Úgy tűnik, teljesen megtelt a Kossuth tér, hatalmas a tömeg. Glonczi László roma polgárjogi aktivista, a TASZ idei Szabad-díjasa arról beszélt, hogy olyan országban élünk, ahol egy takarító többet keres, mint egy diplomás pedagógus. A mindenkori hatalomnak meg kell értenie, hogy a tanárok dolga, hogy tanítsák, neveljék a társadalmat. 

444.hu tudósítása szerint egy diák a színpadról üzent Maruzsának, Pintérnek, Gulyásnak: egy tanárnak 50 órát kell dolgoznia, hogy eltartsa a családját.

Azt kérdezte a politikusoktól, most már elérkezettnek látják-e az időt, hogy megemeljék a tanárok fizetését. Azt ígérte, addig folytatják a tiltakozást, amíg vissza nem helyezik az elbocsátott tanárokat, és nem teljesítik a követeléseket.

A Szülői Hang csoport képviselője azt mondta: azért nem kockásban jött, hanem feketében, mert gyászolja a megélhetési gondok elől a multi világába menekülő tanárokat.

Pilcz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója köszönetet mondott a diákoknak, és azt mondta, sajnálja, de megérti, hogy nem akarnak tanárnak menni. Elmondta: tíz éven belül a tanárok jelentős része nyugdíjba megy, és ha nem lesz változás, a leendő szülőknek kell felkészülni a feladatra. Pilcz Olivér szolidaritási sztrájkra, tömeges munkabeszüntetésre szólított fel.

A hangulat a tetőfokára hágott Péterfi Boriék koncertjén, voltak, akik a medencékben táncoltak:

Jámbor András, a Párbeszéd frakciójának tagja ezt a képet lőtte az Országházból:

Ezt várjuk, hogy kaparjátok elő a 92-es éneketek, a fiatal demokratákat, akik meghallják, mit akar a nép

– mondta Nagy Ervin színész a színpadon, majd felhívta a színpadra Molnár Barbarát, a Kölcsey Ferenc Gimnázium elbocsátott testnevelőt, és felemelte. Így illusztrálva, hogy a tanárokat a tenyerünkön kellene hordoznunk.

Palya Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból a polgári engedetlenségi akcióik miatt elbocsátott tanár egy Luther-idézettel válaszolt arra, hogy miért vállalta mindezt: 

 Itt állok, másképp nem tehetek.

Feljelentették a kirúgott tanároknak ingyen „Palyaburgert” kínáló hamburgerezőt.

A tüntetés a Kiscsillag koncertjével ér véget valamivel 10 óra után. (rtl.hu)