Két nagyinterjúban elemezte Tölgyessy Péter a magyar társadalmat, politikát és a válságokat 2022-ben. Az első interjú a választások éjszakáján, a második a napokban került a nyilvánosság elé. Mindkettőt Gulyás Márton készítette a Partizán YouTube-csatornájára. A beszélgetések sok témát érintenek változó mélységben, ezért a ténymegállapításokban, számokban találtunk pontatlanságokat, egyes összefüggések pedig néhol elnagyoltak vagy egyoldalúak – mint minden élő nagyinterjúban. Mindezek ellenére: Tölgyessy történelmi párhuzamokkal átitatott nézőpontja, illetve személyes emlékekre és élményekre épülő mondanivalója nagyon is érdemes arra, hogy odafigyeljünk rá.

Tölgyessy Péter jogász, volt politikus legérdekesebb, kissé töredezett monológjaiból rémisztő helyzet bomlik ki, amely egyaránt visszavezethető külső és belső okokra. Érvei, megközelítése a tőle megszokott módon történelmi alapozású, jobboldali liberális értékrendet tükröznek. Ebben a cikkben szeretnénk felidézni a politikai gondolkodó fontosabb állításait, amik a bennünket is bajba sodró okok mentén haladnak. Cikkünk végén kísérletet teszünk arra, hogy végiggondoljuk a személyes cselekvés lehetőségeit a valóság adta keretek között.

1820-as évek, 1920-as évek, 2020-as évek – hol vannak az összefüggések?

A Nyugat, azon belül is főként Európa igen súlyos válságban van. A helyzet annyira kaotikus 2022 végén, ami már az 1920-as évek legborúsabb epizódjait idézi. Emlékeztetőül: az orosz bolsevizmus, az USA-ból szétsugárzó első nagy globális gazdasági válság, a fasizmus majd a nácizmus felemelkedésének évtizedéről beszélünk, ami civilekkel szemben bevetett atombombákkal és Európa amerikai gyámság alá helyezésével ért véget egy bő emberöltővel később.

A Nyugat válsága most abban tapasztalható, hogy nincsenek szavatos megoldások és receptek, amiket követni lehetne – ez a tény minden egyéb magyarázat nélkül a válság jelenlétét bizonyító erejű állítás, ez az összes gond gyökere. Ez aztán számtalan felszíni dimenzióban tettenérhető, sőt, egészen pontosan mérhető (amiről a G7 számos elemzést jelentetett és jelentet meg folyamatosan: az amerikaiak négyötöde mondja azt, hogy bajban van a demokrácia, persze mindkét polarizált tábor a másik oldalt okolja. Európában a régi pártok elolvadása, új pártok feltűnése és erősödése , vagy az átlagember reálbérének évtizedes stagflálása is a mérhetőség dimenziójában világít rá a mélyebb bajokra, ahogyan az is, hogy a társadalom kilenctizede jobban élt egy-két nemzedékkel korábban, mint a szülei, most viszont a kétharmad nem él úgy, mint a szülei.

Külön emlékeztető a magyaroknak: az I. világháborúval kezdődő, majd a diktatúrával és Trianonnal folytatódó, a nyilaskeresztes és kommunista népírtásban tetőző dicstelen időszakunk második évtizedéről beszélünk.

Ha tehát igaza van Tölgyessynek, akkor biztosan nem túlzás azt mondani: nagyon nagy bajban vagyunk európaiként, és még nagyobb bajban Európát szerető magyarokként. Ami ilyenkor jól jön, ha tudatosítjuk magunkban, hogy voltunk már itt. Az 1820-as évek magyar elitje képes volt felkészülni a hullámverésre, ami Magyarország számottevő fejlődéséhez vezetett az elvesztett szabadságharc ellenére is. Eredményező korszakot hoztak el, szemben az 1920-as évek elitjével, akik nem álltak készen a változásra. 

Nyugatos magyarok, demokraták, ide figyeljetek!

Az 1920-as és a korábbi történelmi tapasztalatok is alátámasztják, hogy ilyen, nagy nemzetközi mozgások periódusaiban nekünk magyaroknak különösen figyelnünk kell, mert Magyarországon a nagy belpolitikai mozgásokat jellemzően a nagy nemzetközi mozgások idézik elő.

Ugyan van rá történelmi példa, hogy belülről is lehet rendszert váltani, de ahhoz nagyon sok új és elkötelezett embernek kell belépnie a politikai térbe – aminek most nincs nyoma. A Momentum nyugatos mintákat kritikátlanul importáló, felszínes ismeretekre épülő próbálkozása volt a legutolsó hasonló, de 2022-ben végképp elbukott, illetve integrálódott a NER-be a parlamenti ellenzék többi pártjával együtt.

A Momentum előtt a szabad demokraták kísérleteztek sokáig hasonlóval, de a lokális gondolatokat, érdekeket mellőző nyugatosság 30 éve és most sem lett sikeres. Tölgyessy szerint a politikai közösségképzésnek ez a formája régi politikai hagyomány a „köztes-Európában. Csak akkor lehet ezt jól csinálni, hogyha ennek képviselői kapcsolatot találnak a magyar hagyománnyal. Ha fölülről, végigpofozva akarja lenyomni a torkunkon az elit a nyugatosságot, az két szempontból sem lehet nyugatos: nem demokratikus, mert a többségi akarattal szembemenő, és nem demokratikus, mert hierarchikus. Az ilyen nyugatosokból mifelénk sajnos sok van. A legrosszabb reakciója erre a tanulni képtelen magyarosan nyugatos eliteknek valamiféle gyűlöletteljesítmény: ha a nép nem fogadja el az erőt, az elitünk hagyományosan azt mondja, hogy ez azért van, mert aki itt él, az mind hülye mucsai.” És igen, a kiegyensúlyozott nyilvánosság kimúlása mellett ez a mély, érzelmileg is megélt, a társadalmi többséget elidegenítő megvetés is benne van a sorozatos orbáni kétharmadokban.

A saját tábornak szóló hangos politizálás hónapról-hónapra egyre károsabb. A jobboldali és a liberális elitek játéka most különösen ellentétes a magyar nép érdekeivel.

Tölgyessy folyamatosan kitér és újra meg újra egyértelműen validálja az ellenzéki érzelműek jogos sérelmeit. A nyilvánvaló túlhatalomban leépült parlamentarizmus, illetve a kiépült választási autokrácia mentegetése értelmetlen is lenne – akik ezt teszik (sajnos még mindig jó sokan vannak), azok egészen nyilvánvalóan érdekeltjei, kitartottjai az Orbáni-kurzusnak.

Ettől még igaz, hogy ha az ellenzék most sem végzi el a kötelezőt, ha minden intellektuális teljesítménye kimerül a szüntelen „Orbánisztánozásban”, az egyébként jogos sérelmek ismételgetésében, abból egy történelmi helyzetben igen nagy baj jöhet – Trianon előtt és után is jött, miért történne most másként?

A leghangosabb kormánypárti (Orbán Balázs a G7-nek: A konfliktusos politika is tud sikert hozni) és ellenzéki konfliktusélezők (Gyurcsány: hasznos hülye? Szerintem ezt nem akartad mondani, aki amúgy ebben az interjúban kifejti, hogy neki tökéletes az ellenzéki szerep akár pályafutása végéig), szóval ezek az emberek a Parlamentben és a médiában is jól megélnek a konfliktusos politizálásból. Az pusztán vérmérséklet kérdése, hogy ezt békeidőben mennyire tolerája az ember, de ha a békeidőknek most vége, akkor sorskérdés, hogy képes-e nívósabb teljesítményre a NER (fideszes és liberális ellenzéki) parlamenti elitje.

Tölgyessy is ehhez hasonló következtetésre jut: a növekvő válságokra hivatkozva a mostanra európai dimenzióban talán legradikálisabb (az USA polarizáltságához mérten azért még mindig csak kispályás) magyar társadalmi frontvonalak lebontása mellett érvel. A radikális társadalmi polarizációnak megvannak a maga törvényszerűségei. Az egyik ilyen, hogy szimbolikus ügyek körül forognak a táborok vitái. Az átjárhatóság zéró. Hacsak nincs valami nagyon erős nyomás, ami kimozdítja a politikumot erről a pályáról, akkor nem lesz jelentős változás.

Egy ilyen típusú közéletben a független sajtó sem tud felépíteni, összefogni társadalmi rétegeket, hiszen a szimbolikus ügyekre építi az identitását – nálunk például Orbán Viktor gyűlöletére. Ezt háttérbe szorítani még a totálisan jogos tanártüntetések sem tudják.

Értékelése szerint a külső politikai viharokból legutoljára az 1810-20-as évek magyar elitjének sikerült sikerrel kivezetnie Magyarországot. 1848-ban nagyon sokat ki tudtunk hozni abból a nemzetközi fordulatból, amit a nemzeti ébredés, az önrendelkezés, a szuverenitás igényei tüzeltek fel. Tölgyessy szerint 1989-ben is többet tudtunk kihozni abból a nemzetközi átrendeződésből, amit a Szovjetúnió összeomlása okozott – bár ezzel nyilván könnyű lenne vitába szállni.

Kontrasztként az 1918-20-as események jöttek elő, amire nem volt felkészülve az elitünk (itt név szerint az őszirózsás forradalom vezetőjét, a korszak jelképét, a baloldali arisztokrata Károlyi Mihályt nevezte meg Tölgyessy negatív példaként). Hogy mikor jön el az az egy-két-három éves periódus amire készen kell lennie az elitnek? Ezt soha sem lehetett tudni, most is láthatatlan.

„A történelmi pillanatok hirtelen és váratlanul érkeznek, aki tudatosan nem építkezik, az nem lesz a nyertesek között. Hiába a külső körülmények döntő jellege, rajtunk is nagyon sok fog múlni. Annak, aki készülni szeretne, az a feladata, hogy a saját maga köreiben (személyes és szakmai életében) minél többet megőrizzen a jó hagyományokból és gyakorlatokból, a jobb világból, pontosabban „a jobb világ reményéből”. Ezt részben úgy érhetjük el, ha „nem sodródunk bele a kétosztatú, szektás hisztériába, ami körbevesz bennünket”.

Az ellenzéki politika foglya annak az ellenzéki keménymagnak, ami még a ’80-as és ’90-es években szerzett tudást, külföldi tapasztalatot, kapcsolatokat, esetleg pénzt is a gyorsan ránk szabaduló amerikai típusú kapitalizmusban. Ma a kicsi ellenzéki magban csak az lehet elismert vezető, aki „gyűlöletteljesítményt” mutat föl, mert ez kell a magnak. Ezt a „programot” át kell írni, át kell hangolni, minél előbb, hogy jusson idő a felkészülésre.

Szubjektív kapaszkodók a liberális tábornak az Orbán-elleneség csendesítéséhez

(Tölgyessy a politikával kapcsolatos állításaiban minden esetben figyelembe veszi a magyar emberek reflexeit, toposzait, megcsontosodott hitrendszerét, adott esetben sérült igazságérzetét. Következtetéseit ennek tudatában – tehát az elemző saját elfogultságainak ismeretében – érdemes végighallgatni és mérlegre tenni.)

Egyfelől nagyot nőtt a korrupció Magyarországon, másfelől viszont…

Magyarországon mindig volt politikai korrupció, most van egy érdemi különbség. A korábbi magyar miniszterelnökök korrumpáltak ugyan másokat, de az Orbán előtti miniszterelnökök nem voltak korruptak, sőt jellemzőbb volt hogy elszegényedtek és bűnhődtek, vagy egyenesen meghaltak. Orbán ezzel amúgy tőle szokatlan módon megsértett egy történelmi tabut, mivel családja és környezete példátlan módon gazdagodni kezdett.

Tehát az új elit kiépítésének, a Fidesznek, mint pártnak, illetve a miniszterelnök közvetlen környezetének a hátterében keményen ott van a korrupció. Másfelől a NER az oligarchák korrupcióját és az alulról jövő korrupciót nagymértékben visszavágta – ami mérhető módon látszik pl. a költségvetési áfabevételben.

A NER egy olyan adórendszert intézményesített, amiben a direkt adókat (szja és társasági nyereségadó) lecsökkentette, viszont a közvetlen adókat nagyon felemelte (áfa, különadók). Ezt az átlagmagyar nem adónak, hanem árnak érzi. Cserébe a maradék adókat olyan alacsonyra vitték, hogy már nem érdemes elcsalni őket.

Tehát Orbánék nem csak növelték, hanem bizonyos értelemben csökkentették is a korrupciót.

„A Fidesz egyre inkább a munkásosztály pártja kezd lenni”

A NER áprilisban nem csak a szokásos falusi/kisvárosi közösséget szólította meg sikeresen, hanem szintet lépett azzal, hogy a városi-nagyvárosi alsó-középrétegeket is elkezdte maga mellé állítani. Ez nem befejezett, tényszerűen sok körzetben nincs nyoma, inkább csak egy olyan társadalmi/politikai tendencia, ami folyamatban van. Tölgyessy szerint ugyanaz történik, mint az USA-ban Trump-pal, ahol a jobboldal a nagytőke pártjából a kisember képviselőjévé válik, a liberális baloldal pedig a globalizáció nyertesei mellé sorakozik fel.

Ehhez képest érdekes, hogy a fönt lévők „rögtön azt mondják, hogy ezeknek foguk sincsen: mély lenézéssel tekint a globalizált elit a Fidesz szavazóira”. Az ellenzék így hiába van szavakban a kisemberek pártján, ha azok egyre kevésbé hajlandók rá szavazni. Ez a folyamaton egyenlőre a korábban fideszes budai térségben, illetve a külső pesti peremkerületekben is folyamatban van. A fővárosi munkásövezeteket még nem nyerte meg a Fidesz, de szorongatja az ellenzéket, a vidéki városokban, Tatabányán, Dunaújvárosban viszont látványos az elmozdulás. Ha ez a mozgás végigfut, akkor „a baloldal egyre inkább a nyugatos, a nyugati mintát követő elitnek a pártja lesz.”

Mindez annak ellenére is megfigyelhető, hogy az elmúlt 12 évben a Fidesz sokszor fölfele osztott: ezt leginkább a családpolitikánál láttuk, miközben például a családi pótlék elinflálódott. Tölgyessy szerint egyrészt a középosztály pozíciója nagyon megingott, így nálunk mást jelent fölfele osztani, mint mondjuk az USA-ban. Másrészt Magyarországon az alsó rétegeket célzó sikeres társadalompolitika sosem volt. „A magyar kisembert nem lehet meggyőzni arról, hogy olyan családi pótlék kell, ami a legelesettebbeket támogatja, és főleg nem lehet meggyőzni arról, hogy olyan társadalompolitika kell, ami a cigány lakosságot célozza meg nagy erővel. Ez a közeg lefele nem érez szolidarítást, ezért ide társadalompolitikát csinálni politikailag nem volt és nem is lesz népszerű. Sőt, a magyar kisember azt gondolja, hogy ez a felső közepet emelő társadalompolitika a jó, hiába kárvallottja esetleg a folyamatnak.

Szuverenitás=munkahely és vásárlóerő: nem igaz, hogy csak Orbánnak lett több belőle

Ezzel szemben ugyanez a réteg a korai magyar kapitalizmus kárvallottjának érzi magát, nem is kicsit. Ennek szintén történelmi okai vannak. A Kádár-korszakban a közép „virtuóz módón ért el magasabb jövedelmet”. Ezt a stratégiát húzta át a korai magyar kapitalizmus. A cégek profitérdekeltek lettek és a lehető legalacsonyabbra nyomták a béreket, a régi virtuóz eszközök alkalmatlanok lettek, hiszen nem munkaerőhiány, hanem álláshiány lett a jellemző. Ebben a (többségi) közegben nagyon tudott működni az, amit a NER felkínált: a közmunkaprogram, amit a liberális közgazdászok eleinte hevesen támadtak, aztán elkezdett rohamosan nőni a foglalkoztatottság és a járvány előtti időszakra akkora munkaerőhiány lett, hogy 100-200 ezer ukrán vendégmunkást hívtunk be.

„Ezáltal a magyar kisember a járvány előtt újra visszatalált a munkahelyen a régi szuverenitásához: álláscserével, a hatékonyság visszatartásával, több munkahellyel elkezdhette érvényesíteni az érdekeit.

Az értelmiség, a politizáló elitek számára a rendszerváltás valóban elhozta a szabadságot a Kádár-rendszerhez képest. A munkások számára azonban az az időszak a szabadság elvesztését jelentette. A választások előtt mért plusz 700 ezer foglalkoztatott (amit természetesen különböző módszertani megfontolásokkal lehet bűvölni) széles körnek javította igen meredeken a vásárlóerejét – nem ciklusokon átívelően, hanem 2020-ra. A fogyasztási adatokon mért szuverenitás 2015-2019 közöttbrutálisan emelkedett, ez bizony számít. Az meg, hogy nem mondhatja a politikai véleményét, annyira nem fontos, mert amúgy se mondaná, hogy a családon belüli politikai vitákat elkerülje. A Fidesz, akár tetszik, akár nem, az átlagember szintjén sikert jelent, az ellenzék meg kockázatot. „Ezt a jóléti dimenziót fölényesen nyeri a Fidesz, és szokás szerint a választásokon ez a legfontosabb dimenzió.”

Zsarnokság van? 

„Zsarnokság van. De ez a zsarnokság figyel az emberekre, népszerű rendszer akar lenni, ahol lehet, kielégíti az emberek igényeit, szemben az ellenzéki megfogalmazásokkal, politizálással, célokkal. Kaotikus helyzet, vagy erős kéz? – ez a választás van most felkínálva a régió országainak.”

A magyar rendszerváltás egy világtrendre épült. Az Orbán rendszer jövője is a világtrend alakulásán múlik. A legfontosabb kérdés, hogy lesz-e egy új modellje a demokratikus kapitalizmusnak, vagy az Orbánéhoz hasonló rendszerek maradnak a rendszeren belüli ellenzéki szerepben.

Egyszer sikerült igazán jól a rendszerváltás a magyar történelemben: 1848-ban. Annak az volt a titka, hogy volt előtte egy nagyon jó 25 évünk. Volt egy elit, amelyik fölkészült arra, hogy mit kell csinálni. Nagyon mélyről indult. az 1810-es években borzalmas állapotban volt, 1825-ben meg jött Széchenyi. Ez alapozta meg Magyarország legsikeresebb történelmi periódusát. Most is valami hasonlót kellene végrehajtani!

(g7.hu)