h i r d e t é s

Az Omega menedzsere szerint Kóbor János nem volt vírustagadó, dafke nem oltatta be magát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Omega menedzsere szerint Kóbor János nem volt vírustagadó, dafke nem oltatta be magát

2021. december 08. - 19:30

Trunkos András, az Omega együttes menedzsere azt mondta az ATV Híradójának, Kóbor János nem vírustagadó volt, csak dühítette a tétlenség, a koronavírus-járvány létezése. 

Kóbor János - Forrás: szmo.hu

„Nem értette az emberiség miért képtelen megoldani ezt a helyzetet, miért tőlünk veszik el a szabadságot, miért bennünket hoznak olyan helyzetbe, hogy maszkot viseljünk, hogy oltassuk magunkat, hogy csak öten menjünk be egy étterembe, szóval az egészre dühös volt, hogy nincs vége soha” - mesélte a menedzser.

Az Omega alapítója koncertet sem szeretett volna tartani, ahol csak 500 fő lehetett volna jelen, és ők is maszkban. Azt mondta, akkor inkább ne is legyen koncert.

Barátai és családja is többször kérték, hogy oltassa be magát, de nem tudtak rá hatással lenni, konok módon kitartott amellett, hogy nem oltatja be magát, mert erős a szervezete.

Aztán amikor kiderült, hogy koronavírusos lett, felesége bevitte a kórházba. Két nappal később hívta az együttes menedzserét, hogy elmondja neki: nincs semmi baja, haza szeretne menni, mert ez csak egy szimpla megfázás. A menedzser azt mondta, próbálta neki elmondani, hogy ezt azért mégis csak ki kell vizsgálni, nem véletlenül van a kórházban az énekes. Akkor beszéltek utoljára, mert másnap Kóbor János már olyan állapotba került, hogy nem lehetett vele kommunikálni.

Az Omega menedzsere szerint Mecky nagyon makacs volt, amit a fejébe vett azt végig csinálta mindig. „Így vélekedett a koronavírusról is. De ez a dafke most nem jött be.” (atv.hu)