h i r d e t é s

Az olasz belügyminiszter egy migránsokat mentő olasz teherhajót sem engedett kikötni

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az olasz belügyminiszter egy migránsokat mentő olasz teherhajót sem engedett kikötni

2018. július 10. - 19:17

Egy migránsokat a tengeren mentő olasz felségjelzésű hajótól is megtagadta az olaszországi kikötést kedden Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki korábban a külföldi nem kormányzati szervezetek (NGO) és a földközi-tengeri katonai műveletek hadihajóinak is megtiltotta, hogy migránsokat vigyenek Olaszországba. 

Forrás: origo.hu

Salvini nemet mondott az olasz felségjelzésű - fedélzetén 60 migránssal közlekedő -, Vos Thalassa nevű hajó kikötésére. A csoportot később az olasz parti őrség hajója vette a fedélzetére, de a belügyminiszter bejelentette, hogy a migránsok így sem juthatnak partra Olaszországban. A következő órákban derül ki, hogy az olasz hatóságok mit kezdenek a migránscsoporttal. 

Olasz hatósági források szerint a migránsokat azért helyezték át az olasz parti őrség hajójára, mivel "magatartásukkal veszélyeztették" a Vos Thalassa legénységének biztonságát. Danilo Toninelli, a kikötők felett rendelkező olasz infrastrukturális miniszter közlése szerint a migránsok a Vos Thalassa elfoglalására készültek. 

A Vos Thalassa egy olasz magánvállalat teherszállító hajója, amely egy földközi-tengeri francia kőolaj-fúrótorony logisztikai és biztonsági támogatását végzi. A hajó líbiai vizeken vette a fedélzetére a migránsokat. Az olasz belügyminiszter szerint a Vos Thalassa helytelenül járt el, mivel a mentést a már a helyszínre tartó líbiai parti őrségre kellett volna hagynia. 

Matteo Salvini közösségi oldalán bejegyezte: "Az én fellépésemnek és a kormány határozott fellépésének köszönhetően az NGO-hajók végre távol vannak az embercsempészektől, most azon dolgozom, hogy a többi, magán- vagy katonai hajó se segítse az embercsempészeket anyagi hasznuk növelésében. Kevesebb indulással kevesebb a halott a tengeren. Fenyegethetnek, de nem állok le!". A belügyminisztérium térképet is közölt, feltüntetve, hogy az NGO-hajók jelenleg melyik földközi-tengeri kikötőben vannak. 

Salvini első migrációs intézkedése a római belügyi tárca élén az NGO-mentőhajók kitiltása volt az olaszországi kikötőkből. A római Liga kormánypárt politikusa arra hivatkozott, hogy nem Olaszországban bejegyzett külföldi szervezetek külföldi felségjelzésű hajóiról van szó, amelyek ezért Máltára, Spanyolországba és Franciaország kikötőibe is vihetik a migránsok csoportjait. Salvini szerint az NGO-k akaratlanul vagy szándékosan az embercsempészek "cinkosaivá" válnak a migránsok fedélzetre vételével. 

Salvini vasárnap bejelentette, hogy a földközi-tengeri nemzetközi katonai műveletek hajóit is ki akarja tiltani az olaszországi kikötőkből, miután az Eunavfor Med egyik hajója a tengeren megmentett 106 migránst a szicíliai Messina kikötőjében tett partra. A római védelmi tárca jelezte, hogy a kérdés nem a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga közös kormányának miniszterelnök-helyettese azonban közölte, hogy támogatja Salvini tervét, és Róma készen áll újratárgyalni a földközi-tengeri európai missziók szabályait.

Matteo Salvini kedden a dél-olaszországi San Ferdinando sátortáborában járt, ahol afrikai idénymunkások élnek, egy részük tartózkodási engedéllyel. A helyi szervezett bűnözés tagjai itt lőtték agyon június elején a Maliból származó Soumayla Sackót, aki a munkások jogaiért harcolt. 

A munkások elmondták Salvininek, hogy narancsot szednek, és ládánként egy eurót keresnek. Az olasz belügyminiszter kijelentette, aki illegális bevándorló, annak távoznia kell Olaszországból, aki viszont szabályosan tartózkodik Olaszországban és kizsákmányolják, az számíthat az olasz hatóságok segítségére.

(MTI)