h i r d e t é s

Az óceánba ereszthetik a fukusimai atomerőmű sugárszennyezett hűtővizét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az óceánba ereszthetik a fukusimai atomerőmű sugárszennyezett hűtővizét

2020. október 16. - 09:16

A japán kormány eldöntötte, hogy az óceánba eresztik a 2011-ben katasztrófát szenvedett fukusimai atomerőmű radioaktív elemeket tartalmazó, már kezelt hűtővizét - jelentette japán médiaközlésekre hivatkozva pénteken a Reuters hírügynökség.

Tartályok, tele radioaktív vízzel - Fotó: Mainichi/Yoshiya Goto

Kato Kacunobu, a kormány főtitkára pénteki sajtóértekezletén azt mondta, hogy döntést egyelőre nem hozott a kabinet. "Ugyanakkor nem lehet a végtelenségig halogatni ennek a problémának a megoldását" - tette hozzá.

A japán halászok azonnal tiltakoztak a tervek ellen. Kiszi Hiroszi, a halászokat tömörítő országos érdekvédelmi szervezet vezetője több szaktárcának küldött levelében szólította fel a kormányt, hogy álljon el a terveitől.

Az erőművet működtető Tokyo Electric Power cég több mint egymillió tonna sugárszennyezett hűtővizet gyűjtött tartályokba a Fukusima I. atomerőmű területén azóta, hogy a 2011. március 11-i nagy erejű földrengést követő szökőár súlyosan megrongálta az erőmű három reaktorát.

Egy japán szakértői bizottság idén januárban tett javaslatot a kormánynak, hogy eresszék a Csendes-óceánba a radioaktívan szennyezett vizet, és így szabaduljanak meg tőle. Az ipari minisztériumhoz tartozó bizottság azt a lehetőséget is vizsgálta, hogy a vizet hagyják elpárologni, de ezt a megoldást végül elvetették. Minisztériumi szakértők becslése szerint azon a helyen, ahol a tengerbe eresztik majd a nagyrészt sugármentesített vizet, a tenger sugárszennyezettségének éves dózisa 0,62 mikrosievert lesz, a levegőjé pedig 1,3 mikrosievert. Az emberi szervezet átlagosan 2100 mikrosievert természetes sugárzásnak van kitéve egész évben.

A megsérült reaktorokat folyamatosan hűtik vízzel. A repedéseken kifolyt vizet részben sugármentesítik, majd újra hűtésre használják. Az évek alatt felhalmozódott rengeteg hűtővizet kezelték, és a Tokyo Electric tájékoztatása szerint a vízben lévő 62 radioaktív elem - kivéve a trícium - szintje lecsökkenthető olyan szintre, amely már nem ártalmas az emberekre.

Az erőmű területén már nincs sok hely további víztartályok számára, és a katasztrófa helyszínének megtisztítása évtizedekig is eltarthat. A használatban lévő tartályok számítások szerint jövő nyáron teljesen megtelnek. A megolvadt fűtőelemek eltávolítása a tervek szerint 2021-ben kezdődhet meg, és tíz éven át tart majd. Az erőmű hat reaktorának pihentető tartályaiban 4741 fűtőelem van, és 1,2 millió tonna szennyezett hűtővíz gyűlt fel az e célra telepített tartályokban. (MTI) / portfolio.hu