h i r d e t é s

Az MTK elnökének felesége lett az év edzője a klubnál

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MTK elnökének felesége lett az év edzője a klubnál

2021. január 05. - 17:41

Az év edzője a Kocsist felkészítő Deutsch-Lazsányi Erika lett, aki egyébként a klubelnök Deutsch Tamás felesége.

Deutsch-Lazsányi Erika férjével - Forrás: Blikk

Az MTK Budapest elnöksége – a szakosztályok javaslatai alapján – ezúttal is megválasztotta a klub legjobb felnőtt és utánpótlás sportolóját, illetve edzőjét.

2020-ban az év MTK-sportolója a teniszező Babos Tímea lett, az év utánpótlás-sportolójának pedig azt a Kocsis Evelint választották meg, aki Magyarország első egyéni ritmikus gimnasztika érmét szerezte a november végén rendezett kijevi junior Európa-bajnokságon, miután a buzogány fináléjában a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

"Talán most a szokásosnál is nagyobb büszkeséggel és elismeréssel kell beszélnünk azokról, akik a nehézségek ellenére is csodálatos eredményeket értek el 2020-ban. Nagyon kevés nemzetközi versenyt lehetett megrendezni, sok sportágban kitűzték, aztán elhalasztották, majd újra, meg újra kitűzték a világversenyek időpontjait, de végül sajnos csak néhány eseményt tudtak megrendezni. Ezek előtt viszont nem voltak a szokásos nagy, nemzetközi viadalok, így elképesztően nehéz volt felkészülni, és ráadásul jó eredményt elérni. Mindez így még különlegesebbé teszi a legnagyobb sikereket: hatalmas gratuláció illeti a sportolóinkat, edzőinket, szakmai stábjainkat, és versenyzőink családját is!" – mondta Deutsch Tamás az évértékelőjében. (24.hu)