h i r d e t é s

Az MSZP és a Párbeszéd közösen indul az ellenzéki előválasztáson

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP és a Párbeszéd közösen indul az ellenzéki előválasztáson

2021. április 28. - 18:32

Az MSZP és a Párbeszéd közös jelölteket állít a 2022-es országgyűlési voksolást megelőző ellenzéki előválasztáson - jelentették be a párt vezetői a Facebookon szerdán közzétett felvételen.

Forrás: MSZP / Facebook

Tóth Bertalan, a szocialisták társelnöke hangsúlyozta, az MSZP és a Párbeszéd végig kezdeményezője és motorja volt az ellenzéki választási szövetségnek.

Kiemelte, büszkék arra, hogy a hat ellenzéki párt közös programot alkot, továbbá közös képviselőjelölteket, listát és miniszterelnök-jelöltet állít a 2022-es országgyűlési választásra.

Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd közös XVIII. kerületi képviselőjelöltjeként mutatta be Kunhalmi Ágnest, a szocialisták másik társelnökét, aki jelenleg is a terület egyéni parlamenti képviselője.

Kunhalmi Ágnes úgy fogalmazott, az előző választáson elért sikeréből kiindulva hisz abban, hogy 2022-ben országosan is meg tudják fordítani a "politikai állást".

A MSZP és a Párbeszéd szerint a politikának újra az emberek életéről kell szólnia, ezért elkötelezettek az emberek élete köré épülő kormányzás és önkormányzás iránt - fejtette ki.

Kunhalmi Ágnes az eredményei között említette, hogy idén és jövőre mintegy 2 milliárd forint érkezik az egészségügy számára a XVIII. kerületben.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, míg a kormány csak a társadalom egy százalékát képviseli, addig ők azért a 99 százalékért dolgoznak, akiket az "elmúlt időszakban megaláztak, kifosztottak". Hangsúlyozta, hogy szociális és zöld fordulatra van szükség a kormányváltás után, és ehhez a szociáldemokrata és a zöld pártok szövetsége kell.

Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd közös III. kerületi képviselőjelöltjeként mutatta be Szabó Tímeát, a Párbeszéd másik társelnökét, aki jelenleg is betölti ezt a pozíciót.

Szabó Tímea úgy fogalmazott, Óbuda Magyarország egyik szíve, lelke és tüdeje, ezért büszkék arra, hogy az elmúlt években meg tudták mutatni, miként tudják "visszaverni a Fidesz ingatlanspekulánsait". (MTI)