h i r d e t é s

Az MSZP a cserbenhagyás büdzséjének nevezte a jövő évi költségevtést

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP a cserbenhagyás büdzséjének nevezte a jövő évi költségevtést

2020. június 10. - 12:43

A cserbenhagyás költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét az MSZP vezérszónoka az előterjesztés szerdai parlamenti vitájában.

Varga Mihály pénzügyminiszter arca nem a nyugalmat és az elégedettséget sugározza a költségvetéssel kapcsolatban. - MTI/Kovács Tamás

Tóth Bertalan kijelentette: a javaslat azt mutatja, hogy a kormány semmit nem tanult a járványhelyzetből.
Azt mondta, újjáépítésre, esélyteremtésre szolgáló költségvetésre lenne szükség jövőre, de a kabinet nem fordít kellő forrást az egészségügyre, a szociális ellátásokra és a munkahelyek teremtésére.
"Tízévnyi Fidesz-uralom után ott tartunk, hogy az állampárt helyzetbe hozta a saját kiváltságos elitjét és biztosította a hatalma megőrzését, miközben a társadalom többségével nem foglakozott" - jelentette ki a szocialista képviselő.

Ezzel szemben a KDNP vezérszónóka szerint minden eddigél több forrás szerepel 2021-ben családpolitikára, oktatásra, egészségügyre, nyugdíjakra és közszféra béremelésére.

Hargitai János a 2021-es költségvetést úgy értékelte: az minden kiadási tételen több forrás szerepeltet mint idén vagy a korábbi években. Hangsúlyozta: a KDNP számára kiemelten fontos családpolitikára még a gazdasági válság sújtotta helyzetben is 2295 milliárd forintot fordítanak jövőre, ami 65 milliárddal több, mint 2020-ban.
Ez a magyar GDP 4,5 százaléka, ilyen sehol nincsen Európában - tette hozzá.
Ha ezt következetesen, hosszú időn keresztül tenni tudjuk, akkor ez a demográfiai mutatókban látszani fog, ami a jövő szempontjából sorskérdés - mondta.
Trianon 100. évfordulójára utalva úgy fogalmazott: ha a magyarság belakja a Kárpát-medence azon részét, amelyet meghagytak neki, akkor az az övé lesz, de ha nem, akkor elfogy. (MTI)