h i r d e t é s

Az MNB szerint a fizetési moratórium miatt nem nőhet a havi törlesztés összege

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MNB szerint a fizetési moratórium miatt nem nőhet a havi törlesztés összege

2020. május 18. - 14:31

A hitelekre vonatkozó, a koronavírus-járvány hatásainak mérséklését szolgáló hiteltörlesztési moratórium miatt nem nő az ügyfelek törlesztőrészlete a moratórium lezárulta után sem, azonban ha hitelszerződésük egyéb feltételei miatt módosul a törlesztőrészlet, azt nem gátolják a moratórium szabályai - erősítette meg a jegybank hétfői közleményében.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

A jegybank közleményében leszögezi: a hitelek terhe januártól legfeljebb ugyanannyi lesz, mintha nem is lett volna törlesztési szünet. Az időközben felhalmozódott kamatok futamidő-hosszabbítással fizethetők meg.
A változó kamatozású hitelek kamata azonban módosulhat akár az év hátralévő részében is, és 2021. januártól az akkor fennálló kamatnak megfelelő törlesztőrészletet kell majd fizetni, mivel e változásnak nincs köze a moratóriumhoz, az az ügyfél és a bank által megkötött hitelszerződés feltételeivel magyarázható - tették hozzá.

Mint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban jelezte, a fizetési moratóriumról szóló jogszabályok megfelelő végrehajtása, az ezzel kapcsolatos egységes gyakorlat kialakítása érdekében támogatást nyújt a hitelnyújtók és az ügyfelek számára - áll a közleményben.

A közlemény szerint a jegybank több oldalról is vizsgálta a fizetési moratóriumot választó ügyfelek törlesztési terheinek alakulását a moratóriumot követően. Ennek eredményeként fogalmazta meg, hogy milyen elvek betartását várja el a hitelnyújtóktól. Az MNB pontosított is korábbi álláspontján azért, hogy fogyasztóbarát, a fizetési moratórium miatti törlesztőrészlet-emelkedést teljes mértékben kizáró - s ezzel összefüggően futamidő hosszabbítással a terhek arányos vállalását még inkább erősítő - gyakorlatot alakítson ki.
E szerint a 2021. január 1-je utáni első törlesztőrészlet és kamatrész összege nem lehet magasabb annál a törlesztőrészletnél, amelyet a szerződés szerint az adott adósnak akkor kellene megfizetni, ha nem lett volna fizetési moratórium.

Ennek biztosítása érdekében megnő az adott hitel futamideje. Abban az esetben, ha az adott ügyfél ezt nem szeretné, az ő kezdeményezésére a későbbiekben lehetőség lesz a hitelnyújtóval közösen megtalálni a megfelelő megoldást (például önkéntesen mégis magasabb havi törlesztés vállalását a rövidebb futamidő érdekében) - tették hozzá.

Amennyiben a hitelszerződés - például a változó kamatozású hiteleknél - lehetőséget ad a kamat átárazódására, akkor az értelemszerűen az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészlet-változást (akár növekedést, akár csökkenést) jelent a moratórium időtartama alatt és utána is. A jegybank kiemeli azonban, hogy utóbbi változás nincs összefüggésben a fizetési moratóriummal, az a hitel eredetileg megkötött szerződési feltételeivel magyarázható.

Hozzátették, hogy az eredetileg fix kamatozású hitelt felvett, vagy - az MNB 2019 áprilisi ajánlása nyomán - eddigi változó kamatozású konstrukciójukat fix kamatozásúra átváltó adósoknak nincs ilyen kockázatuk. Az ügyfeleknek természetesen továbbra is lehetőségük van a kamatfixálás kezdeményezésére hitelintézetüknél. (MTI)