h i r d e t é s

Az MNB ötvenmilliárddal megdobja az államot

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MNB ötvenmilliárddal megdobja az államot

2016. május 05. - 13:43
0 komment

Ötvenmilliárd forint osztalékot fizet – 2002 óta először – a költségvetésnek a jegybank a tavalyi eredményéből az intézmény igazgatóságának április 27-ei döntése értelmében, mondta a Magyar Nemzetnek adott, pénteken megjelenő interjúban Matolcsy György MNB-elnök - írja a napi.hu.

Fotó: Europress / Napi.hu

Az MNB tájékoztatása szerint az osztalék a GDP mintegy 0,15 százalékával mérsékli a hiányt. A jegybank igazgatósága ugyanis a korábbi évek nyereségének, illetve a 2015-ös eredmény egy részének eredménytartalékba helyezésével úgy ítélte meg, hogy az eredménytartalék állománya elérte azt a szintet, amely lehetőséget biztosít az osztalék kifizetéséről szóló döntésre.

Az elnök részletesen beszélt a lapnak a nemzeti bank által létrehozott alapítványokkal kapcsolatos botrányról is. Matolcsy választ adott a bírálatokra, köztük arra is: összeférhetetlennek tartja-e, hogy családtagjai és barátai is a Pallas Athéné alapítványok kuratóriumi tagjai. Kiderült, mit gondol arról, hogy a fia is részesült a Növekedési hitelprogram forrásaiból.

 

napi.hu