h i r d e t é s

Az Index után a 24.hu került a a kormány célkeresztjébe a tulajdonos szerint

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Index után a 24.hu került a a kormány célkeresztjébe a tulajdonos szerint

2020. július 28. - 06:44

Varga Zoltán arról beszélt a Politiconak adott interjúban, miként próbálja a kormányközeli média változatos módon lejáratni.

Forrás: Central Médiacsoport - Sales

A kormánypárti média ellene indított támadássorozatáról beszélt a Politicónak adott interjúban Varga Zoltán, a többek között a 24.hu-t is kiadó Central Médiacsoport tulajdonosa – írja a hvg.hu.

Varga úgy látja, az Index után most a 24.hu került a kormányközeli sajtó célkeresztjébe, amely változatos módon próbálja lejáratni. Mint elmondta, például olyan cikkek jelennek meg róla, hogy rosszul fizeti az alkalmazottait, vagy nem fizet adót.

A médiatulajdonos szerint ezzel próbálják meg sarokba szorítani, demotiválttá tenni, vagy épp a lejárató írások hatására távozásra bírni az alkalmazottait.

Varga azt közölte, hogy a Central Médiacsoport minden kiadványát nézve havi szinten 7,5 millió embert ér el, ami vélhetően félelmetes szám a kormány szemében, komoly fejfájást jelenthet.

Kitért arra is, hogy a kormányközeli médiához rengeteg újság, portál, rádió- és tévécsatorna is tartozik, de csak "a hülye propagandájukat terjesztik".

A napokban tönkretett Index-szerkesztőségről Varga Zoltán úgy fogalmazott, hogy szerinte a portálnál kezdetben kevés változás lesz, kritikus hangvételű cikkek is megjelennek majd, de ahogy közeledik a választás, már csak a kormány által utasításba adott mondatokat közlik majd. (magyarnarancs.hu)