h i r d e t é s

Az Igazgyöngy Alapítvány programját 15 ezer euróval támogatja az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Igazgyöngy Alapítvány programját 15 ezer euróval támogatja az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány

2016. január 22. - 10:55
0 komment

Civil kurázsi – pénzt hoz a konyhára a vállalkozó kedv

60.000 eurót és mentori támogatást kapnak az UniCredit társadalmi innovációs programjának nyertesei

Kiemelkedő projektötletekben nem szenvednek hiányt a hazai civilek, ez derült ki az UniCredit Alapítvány „Lépj velünk! társadalmi innovációs pályázatára érkezett több mint 120 pályamunkából. A társadalmi szervezeteket igen nagy számban megmozgató program keretében idén négy plusz egy szervezetet díjazott az UniCredit. Az első hazai mozgássérülteknek épített, integratív fitneszterem beindítását, fogyatékkal élők által működtetett kávézó szolgáltatásainak bővítését, mélyszegénységben élők munkavállalási kompetenciáinak javítását és egy előítéletek elleni küzdelmet elősegítő társadalmi szervezet nyert támogatást projektjei megvalósítására. 

Emellett különdíjat kapott egy olyan közösségépítő kezdeményezés, amely lányok és fiatal nők szakmai pályáját támogatja, ezáltal elősegíti a nemek közötti egyensúly meg megteremtését a technológiai szektorban.
A nyerteseket az összesen 60.000 euró összértékű pénzügyi támogatás mellett fél éves szakmai mentorprogram is segíti céljaik megvalósításában.

Második alkalommal hirdette meg az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány civil szervezeteknek szóló pályázatát azzal a céllal, hogy az aktuális társadalmi problémák megoldásához ne pusztán anyagi hozzájárulást adjon, sokkal inkább hosszú távon fenntartható innovatív megoldásokban gondolkodó szervezeteket támogasson.

„Egészen kiemelkedő volt a jelentkezések száma, 124 pályázat érkezett a programra, ami háromszor több projektötlet mint 2013-ban volt.” – mondta Smid Beáta, az UniCredit Bank marketing és kommunikációs igazgatója. „Rendkívül nehéz volt a zsűri munkája, nagyon sok támogatandó kezdeményezéssel találkoztunk. Összességében elmondhatjuk, hogy nyerteseink kifejezetten újszerű megoldásokat hoztak a hátrányos helyzetű közösségekben élők kitörési pontjainak meghatározásakor.”

A pályázatokat elbíráló zsűri döntése alapján 15.000 eurót fordíthat egy Magyarországon eddig egyedülálló, látás- és mozgássérültek számára akadálymentesített fitneszterem kialakítására a SUHANJ! Alapítvány. Az integratív, piaci alapokon működő létesítményt az alapítvány szemléletformáló célkitűzéseinek megfelelően mindenki igénybe veheti.

Az Igazgyöngy Alapítvány programját, amely hátrányos helyzetű csoportokat von be a termelőmunka világába, ugyancsak 15.000 euróval jutalmazta a zsűri. A program nemcsak lehetőséget ad a jövedelemszerzésre, de fejleszti is a résztvevők munkavállalói készségeit: alapvető mezőgazdasági, kertművelési ismereteket kapnak, a közösségi munka élményével pedig együttműködési képességük is erősödik.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 12.500 eurót nyert el a bódvalenkeiFreskófalu program továbbfejlesztéséhez. A falu házait díszítő, magyar és más európai roma művészek által festett 33 secco egyedülálló turisztikai attrakciót és vonzó célpontot jelenthet, hozzájárulva az előítéletek csökkenéséhez, a társadalmi elfogadás erősödéséhez. Az elnyert összeg lehetőséget ad többek között a turizmus felfuttatásához szükséges marketing eszköztár bővítésére a településen.

Szintén 12.500 eurós támogatást nyert az idén januárban megnyíló, fogyatékkal élők által működtetett Nem Adom Fel Café & Bar szolgáltatásainak bővítésére a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet. Az integrációs célokat szolgáló, közösségi térként is funkcionáló kávézó egyedülállónak számít hazánkban. A támogatás révén a kávézó a jövőben meleg ételt is tud majd biztosítani a betérőknek, de catering szolgáltatást is vállalhat, ami tovább növeli a vendéglátóegység hosszú távon fenntartható, gazdaságilag is stabil működését.

A négy nyertes mellett a zsűri anyagi támogatással nem járó, kapacitásfejlesztést jelentő különdíjat szavazott meg a Technológiai Oktatásért Alapítványnak. A szervezet az elmúlt két év alatt 550 fiatal lányt oktatott és inspirált technológiai területen, ám ezt a számot a többszörösére szeretnék emelni. A Skool Klubok létesítése erre ad lehetőséget, hosszú távon növelve így a nők felvételi arányát a technológiai típusú képzéseken, és karrierlehetőséget kínálva a leggyorsabban fejlődő iparágban. A különdíj révén az alapítvány a „Lépj Velünk!” program által kínált valamennyi nem pénzügyi támogatásból részesül; részt vehet a mentorprogramban és a szakmai workshopokon.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy Magyarországon is egyre többen gondolkodnak újszerű megoldásokban a hátrányos helyzetű csoportok helyzetének, foglalkoztatásának javítására. Fontosnak tartjuk, hogy a ma még innovatívnak számító projektek fenntarthatóvá váljanak és egyúttal a társadalmi szemléletet is formálják ” – mondta Maurizio Carrara az UniCredit Alapítvány elnöke.

A nyertes pályázók a pénzbeli támogatáson túl a szükségleteikhez illeszkedő, fél éves mentorálási programban is részt vesznek annak érdekében, hogy a megvalósítandó projektek, vállakozások hosszú távon is fenntarthatóak legyenek. A program szakmai együttműködő partnere a NESsT Magyarország szervezete, amely kritikus társadalmi problémákat megoldó, fenntartható társadalmi vállalkozásokat fejleszt. A mentorálásba az UniCredit Bank vezető menedzserei is bekapcsolódnak.

A díjazott szervezetek a most odaítélt támogatás mellett részt vesznek az UniCredit Bank munkatársai körében lebonyolítandó szavazáson is, melynek nyertese további 5.000 euró vissza nem térítendő támogatást kap majd.