h i r d e t é s

Az FBI megerősítette, megtalálták Gabby Petito holttestét - minden, amit az ügyről tudni lehet

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Az FBI megerősítette, megtalálták Gabby Petito holttestét - minden, amit az ügyről tudni lehet

2021. szeptember 20. - 05:55

Gabby Petito holttestére Wyomingban, egy Nemzeti Parkban találtak rá.

Gabby Petito - Forrás: YC News

Gabby Petito családja szeptember első napjaiban kezdett aggódni a 22 éves Gabby-ért, aki párjával, Brian Laundrie-val júliusban egy furgonnal útnak indult az Egyesült Államok nyugati partjai felé. Eredeti terveik szerint minden lehetséges nemzeti parkot meglátogattak volna, útjukat pedig a közösségi média segítségével dokumentálták. Gabby Instagram-oldala szerint az út jól alakult, és a New Yorkban élő édesanyjával is gyakran beszélt telefonon. 

Szeptember elején azonban már napok teltek el, mióta New Yorkban élő édesanyja és nevelőapja, vagy Floridában élő édesapja utoljára hallott a fiatal pár felől. Gabby édesanyja utoljára augusztus 30-án kapott egy üzenetet lányától, melyben Gabby a CNN szerint annyit írt, “Yosemite-ben nincs térerő.”

A lap szerint 30-a előtti utolsó üzenetváltásaik alapján Gabby augusztus 24-én hagyta el Utah-t, és a wyomingi Teton felé tartott, mely a Sziklás-hegység keleti vonulataiban helyezkedik el. 25-én és 27-én küldött üzenetei alapján Gabby családja úgy gondolja, a lány ekkor még Wyomingban tartózkodott. Visszatekintve azonban Gabby szerettei megkérdőjelezték, hogy a 30-i, yosemite-i üzenetet valóban Gabby küldte-e. 

Szülei azonban nem csak Gabby-val, de Briannel is megpróbálták felvenni a kapcsolatot, ez azonban nem vezetett sikerre, így a fiatal férfi családjához fordultak. Brian édesanyja azonban nem volt hajlandó beszélni velük, még akkor sem,  amikor Gabby édesapja azzal fenyegetőzött, hívni fogják a rendőrséget.

Szeptember 10-én Gabby édesapja megelégelte a várakozást és személyesen kereste fel Brian családját, és bár azt nem hozták nyilvánosságra, pontosan mi hangzott el a felek között, valaki valamiért kihívta a rendőrséget a helyszínre. 

Gabby édesanyja és nevelőapja szeptember 11-én bejelentette a New York-i rendőrségen, hogy lányuk eltűnt. A hatóságok felvették a kapcsolatot a floridai rendőrséggel, arra kérve kollégáikat, tegyenek látogatást Brian családjának otthonában, ahol eltűnése idején egyébként Gabby is élt.

A rendőrség látogatásakor azonban nem aggódó szülőkkel találták magukat szembe az egyenruhások: kiderült, hogy Brian ekkor már több mint egy hete otthon tartózkodott. Brian szeptember 1-jén érkezett haza egyedül, Gabby nélkül, de Gabby furgonjával. Arról, hogy a fiatal férfi már tíz napja hazatért, Gabby szülei ekkor hallottak először, ez pedig megerősítette őket abban, hogy az augusztus 30-i üzenetet nem lányuk küldte. 

A rendőrség lefoglalta Gabby furgonját, amelyben bizonyos “anyagokat” találtak, arról azonban, hogy ez mit jelent, bővebben nem árultak el semmit. Gabby hollétéről, vagy arról, párja mikor látta őt utoljára, sem Brian, sem családja nem volt hajlandó beszélni – sem a rendőrségnek, sem Gabby szeretteinek. 

Brian Laundrie-t a rendőrség szeptember 15-én úgynevezett ‘person of interest’-ként nevezete meg az Independent szerint. (A kifejezést az Egyesült Államokban és Kanadában alkalmazzák a bűnüldöző szervek azokra a személyekre, akiket ugyan nem gyanúsítanak semmilyen bűncselekmény elkövetésével, de úgy gondolják, közük van egyhez, vagy információik vannak egy üggyel kapcsolatban.)

Szeptember 16-án a Utah állambeli Moab rendőrsége közzétette egy testkamera és egy fedélzeti kamera felvételeit, melyet egy járőr rögzített augusztus 12-én. Az intézkedő rendőr, Eric Pratt elmondta, hogy bár a pár között a tettlegességig fajult a konfliktus, mind Gabby, mind Brian elmondta neki, hogy “szerelmesek egymásba, eljegyezték egymást, és házasságra készülnek, valamint egyikük sem szeretné, hogy a másikuk ellen bármilyen bűncselekménnyel kapcsolatban eljárás induljon”.

A felvételek a Fox News YouTube-csatornáján elérhetőek: 

A rendőrség végül nem tett feljelentést párkapcsolati erőszak miatt, de fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy ez nem azért történt, mert Gabby volt az agresszor, hanem azért, mert úgy ítélték meg, nem bántalmazás történt, hanem valamiféle mentális egészségügyi epizód játszódott le. A rendőrök javaslatára a pár az éjszakát külön töltötte.

Szeptember 17-én a rendőrség szóvivője közölte, hogy Brian Laundrie családja pénteken arról értesítette a rendőrséget, Briant kedd óta nem látták – derül ki a CNN tudósításából. Steven Bertolino, a Laundrie család ügyvédje megerősítette, hogy Brian tartózkodási helye jelenleg ismeretlen. Az FBI közölte, Gabby-t és Briant is keresik. 

A floridai hatóságok hangsúlyozták, hogy bár Brian ‘person of interest’ Gabby eltűnése kapcsán, nem áll körözés alatt és a helyi és a szövetségi erők nem valamilyen bűncselekmény elkövetése, hanem eltűnése miatt keresik. Gabby családja közölte, úgy gondolják, Brian rejtőzködik. 

Szeptember 18-án Miranda Baker a TikTokon tett közzé egy videót, melyben arról beszélt, hogy barátjával augusztus 29-én a Teton Nemzeti Parkban autójukkal felvették Brian Laundrie-t. Miranda elmondta, hogy Brian 200 dollárt ajánlott nekik a fuvarért, és azt mondta nekik, menyasszonya nélkül utazgat az Egyesült Államokban. Amikor szóba került, hogy Jackson városa felé tartanak, Brian zaklatottá vált és kiszállt az autóból. A rendőrség megerősítette, hogy Miranda Baker felvette a kapcsolatot a hatóságokkal és barátjával valóban Brian Laundrie-t vették fel autójukkal.

@mirandabaker_

#gabbypetito #findgabby #brianlaundrie

original sound - Miranda Baker

Az ABC Eyewitness News beszámolója a rendőrség vasárnap megkezdte a wyomingi Teton Nemzeti Park átkutatását. 

Alig néhány órával ezelőtt, magyar idő szerint szeptember 19-én az esti órákban több médium, köztük a Fox News is beszámolt róla, hogy a keresőcsapatok egy holttestet találtak a Teton Nemzeti Parkban, az elhunyt személyazonosságát azonban nem tudták megerősíteni. 

Az FBI helyi idő szerint szeptember 20-án, délután 3 órakor, magyar idő szerint szeptembere 19-én, éjjel 11 órakor a Twitteren bejelentette, hogy sajtótájékoztatót tartanak Gabby eltűnése ügyében a Teton Nemzeti Park látogatóközpontjában. 

A szövetségi erők megerősítették, hogy a nemzeti parkban talált holttest a személyleírás alapján Gabby Petito, és bár a boncolási eredményekre még várni kell, a családot már értesítették.

Az FBI Brian Laundrie hollétével vagy a felkutatására vonatkozó erőfeszítésekkel kapcsolatban nem közölt információt a wyomingi sajtótájékoztatón. A helyi és a szövetségi erők továbbra is keresik Laundire-t.

 

Cikkünkhöz a feltüntetett források mellett az AudioChuck Productions Crime Junkie podcastjának MISSING: Gabby Petito c. epizódját használtunk. (liner.hu)