h i r d e t é s

Az EP-ben felállítottak egy az euró bevezetését segítő testület

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az EP-ben felállítottak egy az euró bevezetését segítő testület

2020. február 14. - 13:32

Az Európai Parlament gazdasági bizottságán belül szerdán felállítottak egy az euró bevezetését segítő munkacsoportot - mondta el a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Illusztráció: vg.hu

A munkacsoport létrehozását kezdeményező Molnár Csaba EP-képviselő közölte, hogy a testület munkájában az összes európai parlamenti párt részt vesz.

A munkacsoportnak az lesz az egyetlen feladata, hogy a segítse azokat az országokat, például Magyarországot, Csehországot vagy Lengyelországot, amelyeknek be kell vezetniük az eurót

- tette hozzá.  

Az EP-képviselő kijelentette, hogy az euró bevezetése az egyetlen lehetőség arra, hogy meg lehessen őrizni a pénz értékét. Ráadásul Magyarország az uniós csatlakozási szerződésben is vállalta a közös valuta bevezetését - tette hozzá.

Molnár Csaba úgy fogalmazott: az elmúlt néhány évben folyamatosan romlik a forint értéke az euróhoz képest, de az elmúlt egy hétben a magyar fizetőeszköz "tényleg megjárta a poklot". Hangsúlyozta, hogy miközben 2010-ben még 274 forintot ért egy euró, az árfolyam mára már elérte a 340-es szintet. Eközben a legfrisseb, hivatalos, kormányzati adatok szerint az idei év elején 4,7 százalékos volt az infláció, és ez meglátszik az árakon is - hangsúlyozta.

A sajtótájékoztató végén Molnár Csaba bemutatta párttársait, Horváth Jácint nagykanizsai önkormányzati képviselőt és Konczer Erik Komárom-Esztergom megyei önkormányzati képviselőt, akiket tagként, illetve póttagként a héten választottak be az EU Régiók Bizottságába.

Az ügyvezető alelnököt kérdezték a tavaszra tervezett nemzeti konzultációról. Azt felelte hogy ez nem nemzeti és nem konzultáció, ez a "Habony-művek különleges kommunikációs terméke", és szerinte a kormányzat által eddig indított nemzeti konzultációk minden esetben a gyűlöletkeltésre épültek.

(MTI)