h i r d e t é s

Az ember, aki még soha nem hazudott

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ember, aki még soha nem hazudott

2020. október 28. - 15:33

Orbán anno kijelentette, hogy ő még soha nem hazudott. Ő már csak ilyen: népmesei magasságokba emelkedett, igazmondó juhász.

Orbán Viktor - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Csakhogy nekem róla Epimenidész jutott eszembe.

"Minden krétai hazudik" – mondotta volt a filozófus Epimenidész, mely kijelentés nyugodhat alapos megfigyelésén. Csakhogy Epimenidész maga is krétai, és amennyiben kijelentése igaz, úgy máris hamis, hiszen ő igazat mondott ez esetben, így viszont állítása hamis.

A problémán rágódnak vagy 2600 éve, mígnem elérkeztünk a jelen kijelentésig, mi szerint kijelenthető, hogy Orbán Viktor hazudik. Igen ám, de mi a helyzet, ha ő maga is krétai?

Ám Orbán nem krétai, tehát miért ne hazudhatna? Szükségtelen filozófiai kérdést csinálni belőle, elég végig venni "munkásságát", és nyugodt szívvel kijelenthetjük: bizony, a csuti paraszt mást sem csinál, mint hazudik. Bocs, csinál mást is, nevezetesen segget a szájából.

Egyet sose fogok megérteni: Orbán minimális erőfeszítéssel egy relatíve sikeres európai országot is csinálhatott volna, ahol sokan elégedettek lennének, és ő is lophatna eleget, de hatalmas áldozatok árán inkább lezülleszt bennünket egy posztszovjet köztársaság szintjére.

Pedig egyszerű ez: egy sikeres európai országmodellben ő maga lecserélhető, tehát ez a modell kuka. És mert ő nem "lopni" akar, hanem azt érezni, hogy ez az egész az ÖVÉ. Hatalmas különbség. Ő nem nyerni akar egy meccsben, hanem kinyírni a többieket. Mert hát, szerinte egy meccs addig tart, amíg nem nyernek. Ő nem vezetni, hanem birtokolni akarja az országot. Ő nem jobb akar lenni másoknál, hanem az EGYETLEN akar lenni.

Orbán Viktornak nem kötetbe szedhető hazugságai vannak, hanem Orbán Viktor teljes politikai karrierje, és így a teljes élete egy komplex, mindent átszövő, 30 éves hazugság. Ez az ember (mint kiderült) nem is utálja az oroszokat, nem antikommunista, nem demokrata, nem rendszert váltani akart, és nem karizmatikus államférfi, hanem egy hazaáruló, hazug virsli, aki tizenévig tervezgette, azóta pedig megvalósítja a gyűlöletre alapozott művét.

Nem volt liberális, aztán nem volt konzervatív, és most még csak nem is szélsőjobbos. Ez az ember egy hatalommániás beteg, akinek minden tette, mondata, mozdulata, terve egy irányt mutat – az ő saját teljhatalmát.

Ezért állította félre ellenfeleit párton belül, ezért nyírta ki minden szövetségesét és koalíciós partnerét. Azért érdekes módon valami betyárbecsület maradéka felfedezhető benne: vallott elvével ellentétben – ha legyőzted ellenségedet (legyen az vélt, vagy valós), ne habozz meg is semmisíteni – pártbeli konkurenciáit nem nyírta ki végleg. Persze, érthető: a főtárgyaláson legyen majd kire mutogatnia: én, kérem, ott sem voltam, de ezek, ezek csináltak mindent! A balhé elvitele soha nem volt az erőssége. Adott nekik túlélő csomagot, áthelyezte őket, távolabb a tűztől, főleg a húsosfazéktól, ám ezzel a Keresztapai mivoltát is megmutatta. Micsoda humánum, nem igaz?

Az egész munkássága hazugság – már, ha ténykedését munkásságnak lehet nevezni.. Soha egyetlen percet nem dolgozott Magyarországért, csakis saját magáért. Nem érdekli sem az ország, sem mi, annak lakói, nem érdekli a múlt és a jövő. Nem tisztel senkit és semmit, nem európai, hanem balkáni, nem demokrata, hanem egy autokrata. Nem egyenes, nem tisztességes, nincsen egyetlen nemes vagy védhető gondolatmenete sem, mégpedig azért nem, mert ami úgy is tűnik, hogy jó ötlet, jó intézkedés, arról is kiderül, hogy aljas szándék áll mögötte (kettős állampolgárság, közmunka, migráció szentháromságot érdemes végiggondolni ezen a téren).

Ő nem hazudik néha vagy gyakran, hanem egy óriási hazugságra építette fel az egész életét. Politikusként, képviselőként viselkedik, pedig valójában egy politikai/gazdasági bűnöző. Egy olyan keresztapa, aki nem a kaszinókat, a kuplerájokat vagy a bárokat akarta megszerezni magának egy városban, hanem egy egész országot akart és szerzett meg magának. Ott volt a zavaros időkben, mert a változásban a gyengéket, a jóhiszeműeket, a vezethetőket átverte, az élükre állt, és a mai napig elhiteti velük, hogy értük dolgozik és értük él, miközben naponta több száz millió forinttal gazdagodik ő és a családja. Az ország meg pusztul, rohad, ijesztő hangulatba került és amúgy hatalmas tragikus baj felé rohan.

Teljesen felesleges úgy beszélni róla, mint aki olykor hazudik. Ez az ember már kiállt, és mindenki számára érthetően bevallotta, hogy ő nem az, akinek mindig is hitték. Hanem egy szégyenletes gazember, aki most már azt is megteheti, hogy a gazemberségével henceg, büszkélkedik, nem is rejtegeti valódi célját és valódi eszközeit, csak már túl nagy a mítosz, hogy az ostoba tömegek akár a saját szemüknek hinni merjenek. Pontosan tudja, hogy az emberek nem hiszik el, hogy ő meghekkelt egy egész országot, ezért csinálhatja korlátlanul, amit és ameddig csak akar.

50 % körül áll a mai napon a népszerűsége. Ez mindent elárul arról, hogy a hazugságra épített életpálya mennyire működik ebben a szánalmas országban.

Orbán nem hazudik. Orbán azt csinálja, amire feltette az életét, és nem mellesleg feltette egész Magyarország következő 50 évét. Magyarország pedig boldogan odaadta, és 2022-ben újra oda fogja adni, ha ezek az ellenzéki micsodák nem fognak össze az országért és a népért. Ha nem teszik félre a saját érdekeiket, akkor a következő 50 évben, ez az ember tovább fogja élni álmait, miközben az ország tönkremegy.

Azért kicsit lazít a róla festett kép komorságán, hogy kedvencünk ugyanakkor rendkívül mókás személyiség, aki sok komoly ember arcára képes mosolyt csalni.

2018.szept. 11-én Strasbourgban, a Sargentini jelentés vitája során tett kijelentése – ami természetesen dehogyhazugság volt – "Mi soha sem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk" minden esetre vidámságot keltett a delegátusok soraiban, kevésbé eufémikusan szólván: harsányan kinevették.

"Mi soha sem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk"

Hiába, no, mókás gyerek ez a kicsi Viktor. (kanadaihirlap.com)