h i r d e t é s

Az ELTE joghallgatói újabb világversenyen szereztek dobogós helyet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ELTE joghallgatói újabb világversenyen szereztek dobogós helyet

2020. február 27. - 11:46

Minden eddigi eredményüket felülmúlva harmadik helyen végeztek az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatói a Párizsban megrendezett Nemzetközi Kereskedelmi Mediációs Versenyen.

Az Állam- és Jogtudományi Kar az utóbbi években egyre erősebben van jelen a nemzetközi versenyeken, a 2019-es nemzetközi perbeszédversenyen elért világgyőzelem után most alternatív vitarendezésben is kiemelkedően szerepelt az ELTE csapata.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói immár kilenc éve megszakítás nélkül vesznek részt a Nemzetközi Kereskedelmi Mediációs Versenyen. A rangos megmérettetésen az elmúlt években is szép eredményeket értek el: 2017-ben 12., 2019-ben pedig a 6. helyen végeztek. A győzelemhez azonban most kerültek a legközelebb, a csapatot idén kizárólag a végső győztes, az új-zélandi Aucklandi Egyetem csapata tudta megállítani. 

A párizsi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce, ICC) immár 15. alkalommal rendezte meg február 6–12. között legjelentősebb ismeretterjesztő eseményeként a nagyszabású versenyt az ICC Mediációs Hét keretein belül azzal a céllal, hogy a nemzetközi hallgatóság alaposan megismerje a mediációban rejlő lehetőségeket, egyben nemzetközi tapasztalatokat gyűjtsön az alternatív vitarendezés témakörében. Idén 66 egyetem csapata mérte össze tudását Párizsban több mint 150 mediációs ülés szimulációja során.

Az egyhetes verseny nívóját mutatja, hogy a korábbi évekhez hasonlóan több mint 500-an vettek részt rajta, nemcsak hallgatók, hanem mediátorok és mediációs szakértők is. Így az ülésszimulációk mellett a versenyzők a világ legkiválóbb szakembereivel tudtak beszélgetni, eszmét cserélni.

Az ELTE csapata a selejtezők során a német Leibniz University Hannover, a cseh Masaryk University, a korábban dobogós helyezést elért brazil FGV Law School of São Paulo és a tavalyi döntős, kanadai York University diákjaival tárgyalt. A legjobb 16 közé bekerülve a csapatnak csak pár órája volt a felkészülésre az akkor kézhez kapott bizalmas információkat tartalmazó dokumentumok alapján. Ez óriási váltást jelent a selejtezőhöz képest, hiszen arra itthon három hónapon át készülhetnek a csapattagok. Az ELTE-sek jól vették az akadályt, továbbra is lendületesen haladtak előre. A nyolcaddöntőben az indiai NALSAR University of Law csapatával vívtak szoros küzdelmet, majd a legjobb négybe való bekerülésért a Sofia University diákjait kellett legyőzniük.

A döntőbe jutásért az ELTE csapata a tavalyi győztes új-zélandi University of Auckland versenyzőivel tárgyalt. A kiegyenlített és szoros tárgyalást követően a bírák döntésének értelmében végül az új-zélandiak jutottak a döntőbe, az ELTE csapata azonban magáénak tudhatta a történelmi jelentőségű 3. helyezést.

A csapat tagjai idén Nagy Andrea, Papp Luca és Völgyesi André voltak, felkészítésüket Inzelt Éva egyetemi adjunktus és Hajas T. Boldizsár korábbi versenyző végezték.

A csapatot anyagilag és szakmailag támogatta a Magyar Nemzeti Bank, az ELTE Tehetséggondozó Tanácsa, az Igazságügyi Minisztérium, a Frank Ignác Alapítvány, valamint az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar.