h i r d e t é s

Az ellenzéki és kormánypárti szavazók ugyanazt a magyar valóságot eltérően látják

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ellenzéki és kormánypárti szavazók ugyanazt a magyar valóságot eltérően látják

2020. október 24. - 14:30

Jól jelzi a magyar társadalom megosztottságát, hogy a szavazók hogyan látják az ország helyzetét

Forrás: Závecz Research

A Závecz Research igazgatója szerint az ellenzéki és kormánypárti szavazók ugyanazt a magyar valóságot eltérően látják: az ellenzékiek szerint rossz, a kormánypártiak szerint viszont jó irányba haladnak a dolgok ma Magyarországon.

Závecz Tibor az ATV Start című műsorában arról a sokat idézett kijeelntésről is beszélt, mely szerint "nem közvélemény-kutatást kell nyerni hanem választást". Szerinte igaz, hogy nem lehet csupán a közhangulat alapján politikát csinálni, de az aktuális erőviszonyokat azért figyelni kell.

Hangsúlyozta, hogy nem érdemes pici változásoknak nagy jelentőséget tulajdonítani, így például az 1%-os emelkedés vagy csökkenés nem számít, akkor lehet valódi változásról beszélni, ha azt 2-3 hónapon keresztül "tendenciába lehet helyezni".

Závecz Tibor elmondta, hogy az elmúlt időszakban visszájára fordult a Fidesz egészségügyi járványkezelést követő pozitív, emelkedő trendje, ez augusztus óta csökkenést mutat. Ennek az lehet az oka, hogy a gazdasági járványkezelés nagyobb kihívást jelent a kormánypártnak, abban nem látszik olyan sikeresnek.

A kormánypárt támogatottsága Budapesten és a vidéki városokban is csökkent, a falvakban viszont valamelyest nőtt. Hasonló tendencia látható az iskolázottsági csoportoknál is: Závecz Tibor szerint a diplomások körében csökkent a Fidesz támogatottsága, ahogyan a középrétegben is, viszont az alacsonyabban iskolázottak között nőtt.

Ugyanaz a magyar valóság, két látásmód

Závecz Tibor elmondta, hogy a Demokratikus Koalíció folyamatosan a legerősebb ellenzéki párt, támogatottsági mutatója a teljes népesség körében 10%, ez nagyjából 800 ezer támogatót takarhat.

Az, hogy ki hogyan látja az ország helyzetét, jelzi a magyar társadalom megosztottságát: ellenzéki és kormánypárti szavazók ugyanazt a magyar valóságot teljesen másképp látják - foglalta össze Závecz Tibor. Az ellenzéki szavazók jelentős többsége úgy látja, hogy ami ma Magyarországon történik, az nem jó, míg a kormánypárti szavazók többsége úgy gondolja, hogy jó irányba mennek a dolgok. (atv.hu)