h i r d e t é s

Az ellenzék a járványról faggatta a kormányt

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ellenzék a járványról faggatta a kormányt

2021. november 15. - 17:24

Rétvári Bence és Orbán Balázs is megvédte a hivatalos intézkedéseket.

Rétvári Bence - Forrás: MTI/MTVA/Máthé Zoltán és Orbán Balázs- Forrás: MTI/Kovács Attila

Az MSZP és a DK két-két kérdést is feltett a kormánynak hétfőn a parlamentben a romló járványügyi helyzettel kapcsolatban – olvasható az MTI tudósításában.

MSZP: A kormány miért nem válaszol a járvánnyal összefüggő kérdésekre?

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) szerint a kormány nem teljesíti törvényben előírt kötelességét, és nem válaszol a járványhelyzetre vonatkozó kérdésekre. Az írásban benyújtott 12, többek között az oltottakra, kórházban ápoltakra vonatkozó kérdést szóban is megismételte és azt firtatta:

mi indokolta például, hogy a vadászati világkiállítás felmentést kapott a korlátozások alól.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára közölte: a kormány célja, hogy minél szélesebb körben adjanak tájékoztatást a járvány kezdete óta. Emlékeztetett: november 1-jétől a munkáltatók előírhatják a védőoltást, a közösségi közlekedésben kötelező a maszk viselése, az egészségügyi intézményekben látogatási tilalmat vezettek be, és Magyarország az unión belül elsőként biztosította a harmadik oltás felvételének lehetőségét. Ezen felül is minden más adatról tájékoztatást adtak – jelentette ki Rétvári Bence.

DK: Mikor kezdik komolyan venni a járványügyi helyzetet és a polgárokat?

Bősz Anett (DK) szerint azokban a társadalmakban volt a legjobb a járvány kezelése, ahol a kormányzat felelős polgárként tekintett az emberekre, akikkel információkat osztott meg, és egyéni felelősségvállalásra kérte őket. Hozzátette:

a magyar emberek azért vesznek komolyan tévhiteket, mert a kormány nem adott nekik konkrét szakmai vagy tudományos igénnyel írt válaszokat semmire.

Rétvári Bence kiemelte: Európa számtalan országában sokkal kritikusabb a járványhelyzet mint bármikor. Komolyságra van szükség – hangsúlyozta az Emmi államtitkára, hozzátéve, hogy az ellenzék nyitásról szóló összevissza beszéde, az általuk „emberkísérletnek” nevezett kínai vakcina ellen benyújtott petíció ugyanakkor nem ezt szolgálta. Megjegyezte: a magyar járványkezelést a WHO főigazgatója is elismerte.

MSZP: Vannak, akik nyerészkedtek a védekezésen

Harangozó Tamás (MSZP) úgy vélte, vannak az országban néhányan, akik “a védekezésen és annak költségein nyerészkednek”. Az ügyek közt említett egy 3,1 milliárd forintos covidteszt-beszerzést, valamint annak a 16 ezer lélegeztetőgépnek a megvásárlását 300 milliárd forintért, amelyekből aztán 1600-at használtak fel ténylegesen, a többit havi 90 millió forintért őrzik raktárakban. Eladni pedig nem tudtak közülük, csak adományozni – jegyezte meg. Hozzátette:

a 16 ezer lélegeztetőgépet darabonként annyiért vették meg, mint amennyibe egy műtüdőkezelést biztosító gép kerülne, amelyből alig van az országban.

Rétvári Bence válaszában azt mondta: a kormány, ha emberéleteket kell megmenteni, a világ legtávolabbi országába is elmegy és bármennyiért megveszi a kézfertőtlenítőt, a maszkot, a teszteket, a lélegeztetőgépet, a műtüdőt és bármi mást. Amikor pedig van elég a tízmillió magyar embernek, igyekeznek a határon túliakon is segíteni – tette hozzá. Hangsúlyozta: valóban túlbiztosította magát Magyarország, de ezt a WHO vezetője is helyeselte.

Kiemelte: a baloldal azonban az egészben csak az anyagiasságot tartja fontosnak, és folyamatosan változik az álláspontjuk – utalt arra, hogy egyszer kevesellték, másszor sokallták a lélegeztetőgépek számát.

DK: Egyre aggasztóbb a járványhelyzet

Oláh Lajos (DK) egyre aggasztóbbnak nevezte a járványhelyzetet. Azt mondta: az új delta variáns ha nem is okoz sokkal súlyosabb lefolyású megbetegedést, jóval fertőzőbb a korábbiaknál. Úgy fogalmazott: egyértelmű, hogy a védőoltás fontos és hatásos de korántsem elegendő a védekezés tekintetében.

Felszólalásában azt kérte:

a kormány haladéktalanul tegye nyilvánossá önkormányzati bontásban, hányan haltak meg, hányan vannak karanténban, hányan és milyen oltást kaptak, milyen oltásokkal hányan kerültek kórházba és minden ezzel kapcsolatos kutatást. Emellett engedélyezzék a média részére, hogy a Covid-osztályokról, kórházakról valódi képet tudjanak mutatni a lakosságnak.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára elképesztőnek nevezte, hogy a baloldal még mindig pártpolitikai ügyet próbál csinálni a koronavírus elleni védekezésből, és nem kezelik nemzeti kérdésként. Az elmúlt másfél-két évben is így jártak el, amikor az oltásellenes kampány élére álltak, amikor a keleti vakcinák ellen lázítottak – jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a járvány ellen nem a bezárások és a korlátozások jelentenek alapvetően megoldást, hanem az oltás. Ismertette: Magyarországon a beoltottak száma most fogja elérni a hatmilliót, több mint 5,7 millióan a második, 1,5 millióan már a harmadik vakcinát is megkapták, az oltottak visszabetegedési aránya pedig egy százalék alatti. (MTI) / 24.hu