h i r d e t é s

Az egymilliárdot súrolja Pintérék költözködése

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az egymilliárdot súrolja Pintérék költözködése

2017. május 26. - 15:08

Eddig 803 millió forintba került a Belügyminisztérium Várba költöztetése, azt viszont nem tudni, hogy a végösszeg mekkora lesz. - írja a hirtv.hu.

Forrás: pixabay.com

Az Átlátszó.hu írt arról, hogy az eredeti tervek szerint a Belügyminisztérium idén vehette volna birtokba az új helyet, de az év elején kiderült, hogy a költözésről legkorábban is csak 2018 decemberében lehet szó, a tárca szerint ugyanis csak a vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatása után tudják majd a pontos időpontot.

A Belügy- és a Nemzetgazdasági Minisztérium átköltöztetésére, illetve az ehhez szükséges beruházásokra egyébként 15 milliárd forintot különítettek el a 2018-as költségvetésből.

hirtv.hu