h i r d e t é s

Az EB alelnöke cáfolja a magyar kormányt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az EB alelnöke cáfolja a magyar kormányt

2020. május 10. - 09:16

Vera Jourová, a Bizottság alelnöke cáfolja a magyar kormányt, amely többediziglen rá hivatkozva utasította vissza felhatalmazási törvény miatt érkezett éles bírálatokat.

Vera Jourová, az EB alelnöke - Forrás: euractiv.de

Jourová rámutat: ki nem ejtette a száján, hogy a járvány kapcsán született jogszabály nem sérti az uniós jogot.

Egészen pontosan azt mondta, hogy e pillanatban nincs meg a kellő jogalap a szerződésszegési eljárás kezdeményezéséhez.

Ám az előzmények nagyon is okot adnak az aggodalomra, hiszen rendszerszintű átalakulást tapasztalni, és az Orbán Viktor, illetve a Fidesz teljhatalmába torkollik. Úgy hogy nagyon is éberen követik, milyen rendeleteket jelentet meg a magyar vezetés, és hogy mi lesz azokból a gyakorlati alkalmazás során.

Brüsszel éppen ezért folyamatosan kikéri újságírók, illetve a civil társadalom véleményét, annál is inkább, mert a médiát kötőfékre igyekeznek venni. A sajtó máris nagy nyomásnak van kitéve, hiszen újabban a „rémhírterjesztésért” akár öt évet is ki lehet szabni. Már most is félelmet kelt a légkör, ami nem éppen megnyugtató a szólásszabadság szemszögéből.

A cseh biztos ellenállásra biztatja mind a polgárokat, mind az újságírókat, hozzátéve, hogy azok maguk mögött tudhatják az uniót. Ő maga ugyanakkor kizártnak tartja, hogy a magyarok és a lengyelek visszakívánnák az állam korlátlan uralmát, annál is kevésbé, mert annak idején Csehországban a saját bőrén tapasztalta, mit is jelent az. Csakhogy ettől még tény, hogy a magyar és a lengyel vezetés törvényes választás útján került hatalomra. Következésképpen a liberális demokrácia hívei láthatóan túl sokszor figyelmen kívül hagyják a vidék, illetve az elszegényedett régiók lakosságát, nem lépnek közbe, még mielőtt túlságosan is megnőnek az gazdasági-szociális egyenlőtlenségek.

Viszont napjainkban már egyre több tagország ért egyet azzal, hogy aki kitáncol a sorból, azt a következő költségvetési időszakban a szubvenciók részleges megvonásával meg kell büntetni. Mert aki nem érti az értékek jelentőségét, az azért azt érti, ha lapos a zsebe. És aki az unió tagjaként részesül az előnyökben, az igenis tartsa tiszteletben a normákat. Még a járványra hivatkozva sem lehet olyan lépéseket tenni, amelyek nem szükségesek, nem arányosak, ráadásul nem szabnak meg hozzájuk semmiféle időkorlátot. Meg az is nagyon fontos, miként valósulnak meg ezek a rendeletek a mindennapokban.

Ugyanakkor az gond – ismerte el Jourová -, hogy jó pár ország nem hajlandó kiállni a jogsértések láttán, noha az nagyon fontos volna, mert jelenleg Magyarország és Lengyelország egymás hátát fedezi. De azért ő bizakodik, mert mind több kormány fogadja el, hogy kétharmados többséggel hozzanak pénzügyi szankciókat Budapest és Varsó ellen. (FAZ) / nepszava.hu