A kormánynak ugyanis az elmúlt egy esztendőben minden lehetősége megvolt arra, hogy eloszlassa a valós kételyeket, és szép szóval meggyőzze az embereket, hogy nemcsak a saját egészségük, de a hozzájuk közelállók érdekében is oltassák be magukat. Világos volt, hogy nem külön szigetekként állunk a társadalomban, hanem az épségünk nagyban függ mindazok szándékától és magatartásától, akik osztoznak a küzdelmünkben. Harcunk tehát nem magánvállalkozás.

Ha a kormány – amely állítólag oly népszerű Magyarországon – csakugyan úgy cselekedett volna, mint ahogyan elvárható egy világjárvány idején, pusztán a belátás erejével elérhette volna, hogy az emberek éljenek a vakcinával.

És ez a lehetősége továbbra is adott.

Mert hiszen a belátás mégsem olyan, mint amellyel csak a felkentek rendelkeznek, és amelynek a képessége egyenlőtlenül van elosztva az emberek közt. A kellő értesülés birtokában – és amennyiben egyes csoportokat nem rekesztettünk volna el eleve a létfontosságú információk elől – mindenki számot vethetett volna a veszélyekkel, s eszerint dönthetett volna. Ám aki még mindig fenntartotta volna a kételyeit, s váltig kötötte volna az ebet a karóhoz, azt is könnyebb lett volna meggyőzni jutalmazással, mint megfélemlítéssel és büntetéssel, amelyek nyelvét – úgy tűnik – a kormány egyedül ismeri.

Ehhez képest a kormány teljesen másként cselekedett. Mindig fontosabbnak tartotta, hogy hol a menekültek, hol a roma polgártársaink, hol a börtönviseltek, hol a melegek ellen indítson lejárató- és uszítókampányt ahelyett, hogy a járvánnyal kapcsolatos félinformációkat igazítaná ki, vagy nyíltan beszélne a problémákról és a kihívásokról. Mi sem árulkodóbb, hogy másfél évvel a járvány kitörése után sem tudjuk, milyen csoportra támaszkodva hoz döntéseket a kormány, hogy pontosan ki hozza meg a döntéseket, ahogyan arról sem, mi zajlik a kórházakban.

A kormány legfőbb gyakorlata nem más, mint előállítani egy nem létező problémát, amelyre aztán következetesen rossz választ ad.

Lustákról és léhűtőkről beszél, ám amikor a járvány következtében csakugyan százezrek kerültek bajba, és veszítették el a megélhetésüket, tétlen maradt.

Megszállókról és az állítólagos népességcsere élharcosairól szól, miközben olyan embereket fogad nagy pompával és mutogatja nekik Magyarország határszéli szégyenét, akikre az utolsó csehóban is ferde szemmel néznének. Ügynökökről és sorosistákról regél, miközben Pegasus szárnyait bontogatja. Függetlenségről delirál, miközben a legsanyargatóbb, leginkább szűkkeblű és munkásellenes nemzetközi politikák szálláscsinálója.

Nem kerülheti el a figyelmünket, hogy az október 23-i beszédében a miniszterelnök az általa vezetett kormányok teljes kudarcáról vallott. Ha a siker a szögesdrótkerítés, a rezsiharc és a homofób törvény, akkor itt nekünk már nem kell részleteznünk a kormány kudarcát, legfeljebb csak azon csodálkozhatunk, hogy a kormányfő beszédét nem össznépi hahota követte.

Ahogyan a kormány tavasszal kiszervezte az egyetemeinket – s még oly sok minden mást –, úgy most a járványkezelést szervezte ki.

A tanácstalanság és a hasztalan erőfitogtatás mindennél beszédesebb.

Kocsis Árpád / Mérce