Csak a hatóságok, és az emberek zöme nem.
Maradjunk a pillanatnyilag (és nem folyamatosan) aktuális másik kérdésnél!
A mai magyarországi népszámlálásnál!

A népszámlálás hasznos dolog! Ezt szögezzük mindjárt le!

Feltéve, ha célirányos kérdéseket tesznek fel, és főként, ha helyesen értékelik az abból nyert adatokat.

Az 1910. évi – a Monarchia és Nagy-Magyarország életében utolsó – hivatalos népszámlálásnak a nemzetiségek megoszlására vonatkozó adatait például a kutya se elemezte, vagy totálisan tévesen értékelték. Különben meggondolták volna, hogy egy háború micsoda krachot okozhatna!
Mint ahogy okozott is! Ausztriának és nekünk is!

Példának okáért a magukat magyar nemzetiségűeknek vallók gyakorlatilag csak a jelenlegi országhatárokon belül, néhány kivétellel azok mellett egy-egy keskeny sávban (Arad, Kassa, Ipolyság), egy szélesebb tömbben (Újvidék) és egy messzi, románoktól elzárt enklávéban (Csángóföld) voltak többségben!

(Erről valahogy Trianon kapcsán kevés szó esik.)

Na de, hagyjuk most a történelmet!
Annál is inkább, mert száz év után, a történészek kivételével ezen rágódni – pótcselekvés! Nézzük a mai népszámlálást!

(Mindenek előtt: az internetes rendszer a kezdeti - mondjuk, hogy törvényszerű? - összeomlása után ma működik!
Tanúsítom! De ez csak technikai kérdés, bár nem árt, hogy működik, egyszerűbb, mint számlálóbiztossal konzultálni.)

Néhány szokásos elvi és gyakorlati kifogás:

-mi a frászkarikának kutakodnak a magánéletünkben?
Jogvédők általában ellenzik az egész cirkuszt, nem minden alap nélkül állítva, hogy senkinek semmi köze semmilyen adatunkhoz!

Nem mennék most bele ennek a XIII. századi felfogásnak elvi megvitatásába!

Nyilván történelmi előzmények kérdése!
Egy olyan országban, ahol felszólítás nélkül lelőheted azt, aki behatol a birtokodra (ezért találták ki az út mentén elhelyezett levélszekrényt, különben már nem lenne élő levélkézbesítő Amerikában), a kérdés másként vetődik meg és lel válaszra, mint ott, ahol az emberek évszázadok óta szoros, és visszaélhető nyilvántartásba vannak véve. Itthon, vagyis az utóbbi körbe tartozó országban.

Nézzük inkább a dolog gyakorlati oldalát!

A kérdőívet – kitöltése közben tanulmányozva – az ember csodálkozva tapasztalja, hogy a dolog, az egész felmérés

-egyfelől tök fölösleges, mert a kérdésekre, melyek itt szerepelnek, a hatóságnak minden egyes tételnél rendelkezésre állnak az adatok (iskolai végzettség, lakhely, családi állapotok, le- és felmenők, és így tovább)!
Sőt ennél sokkal több is!
Vagyoni viszonyok (gépkocsi, több ingatlan és társai), vásárlási, utazási szokások, egészségi állapot – gyakorlatilag a Big Brother korában még az is, merre járt öt perccel azelőtt, hogy nekiült volna kitölteni ezt a kérdőívet;

-másfelől viszont fontos (bár a Big Brother segítségével szintén földeríthető, előhívható) adatokra nem kiváncsiak. Megélhetési, pénzköltési, nyaralási szokások, és így tovább.

Nem kíváncsiak például arra sem, hogy mik a szórakozásaink?
Verjük-e az asszonyt például (ha már a címbe fölvettük).
Igaz, azzal foglalkozniuk kellene!

Olyan összedobottnak, amatőrnek tűnik az egész!
Esetleg a hatóság nem kiváncsi arra, hogyan élünk valójában?
Vagy, ha érdekli őket, úgyis tudják?

Mert a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó kérdések kimerítően szerepelnek!

Van viszont egy kérdés, ami némi zúgolódást váltott ki: a felekezeti hovatartozásra vonatkozó!. Elvi és történelmi tapasztalatokon alapuló kifogásokat gerjesztve.

Ha most eltekintünk megint csak az elméleti (személyiségi jogi) kifogásoktól, ebben az országban mély és alapos történeti gyökerei és sajnos aktuálpolitikai vonatkozásai vannak annak, hogy ezt a kérdést feszegetni a hatóság részéről – enyhén szólva is bizalmatlanul fogadjuk.

Hagyjuk most harmincéves háborút, a tiszaeszlári vérvádat, sőt a Horthy-rendszer huszonnégyéves tragikus, és törvényszerűen Szálasi rémuralmával tetőző történetét!
Gondoljunk csak Gyöngyösire, de, ennél fontosabb mai dolgokra: Orbán egész áthallásos, lassan nyílt antiszemita- és egész nyíltan cigányellenes belpolitikájára, vagy arra, hogy egy tavalyi felmérés szerint Ausztria és Lengyelország mellett (holtversenyben) Magyarország lakossága a leginkább antiszemita az egész Unióban.

Másfelől pedig egy rakás ember – származásától függetlenül, és teljes joggal – szigorúan magánügynek tekinti a kérdést, amihez a hatóságnak semmi köze.

A kérdés egyébként nem kötelezően megválaszolható!
Ámbár a múltkor fejtettem ki, némileg malíciózusan, de nem minden történelmi tapasztalat nélkül, hogy, amenyiben nem válaszolok, vagy ateistának jelölöm be magm, akkor is zsidónak tartanak és könyvelnek el.

A kérdés egyébként is vitákat váltott ki.
A Magyar Ateista Társaság nevű szervezet például, és mások, azt kifogásolták, hogy az "ateista" is a vallásfelekezetek között szerepel, holott az ateisták vallástalanok!

(Ez mellesleg túlságosan leegyszerűsítő, pontatlan meghatározás, a Wikipedia színvonalán. Az ateizmusnak számtalan válfaja létezik, az agnosztikusoktól a "kemény" ateistákig, de teológiai eszmefuttatásokba most ne menjünk bele!
A köznyelv és a közfelfogás számára ez így elégséges és kielégítő!
Csak villogni akartam egy kicsit.)

Mellesleg a vallásfelekezetek felsorolása is hiányos! Nem találtam például a számomra rokonszenves (ókori) görög politeizmust!

A kifogások ellenére a kérdés természetesen változatlanul maradt.

Mindenestere a népszámlálási kérdőívnek ez az egyetlen kérdése kemény reklámkampányhoz vezetett: a katolikus és a református egyház nyíltan hirdeti (a szó reklám-értelmében), hogy valld bátran magad katolikusnak, illetve reformátusnak!
És ezt a felhívást ismert közéleti szereplőkön keresztül jelenítik meg.

Hát, kérem!

1./ Egyrészt, minek? Ha leszámítjuk, hogy a kormány minden anti-szekularizációs machinációja és vagyontunkolása, meg ideológiai agymosása ellenére magukat ateistának nevező hitetlenek többségben vannak/maradtak máig is, miért gondolják, hogy egy népszámlálási kampánnyal megfordíthatják ezt az arányt?
Az ezermilliárdos állami vagyonelemeket és az egy százalékokat nem a népszámlálási adatok alapján adják!

2./ Másfelől, miért "bátran"? Van valami következménye annak, ha valaki feltárja, hogy hívő és, hogy melyik (keresztény) felekezethez tartozik?
Manapság inkább előnyei lehetnek!

Ha már itt tartunk, számoljunk le egy történelemhamisító legendával: negyven évig (zömmel a rendszerváltozás előtt) szemben laktam egy lakóházzal, melynek földszintjén katolikus imaház működött (működik talán ma is).
Fürtökben tértek be az emberek a vasárnapi misére, méghozzá zömmel környékbeliek, akiket – minthogy lakóhelyi mobilizáció akkoriban nem létezett – mindenki személyesen ismert. Ennyit a vallásüldözésről!

3./ Végül pedig: engem speciel taszít az efféle toborzás! Szerintem másokat is.

Mindenesetre arra jutottam, hogy ez a népszámlálás mérhetetlenül hasznos – lenne!

Feltéve, ha tényleg fontos kérdésekre adott válaszokat objektíven, hamisítás és politikai célokra megbuherálás nélkül használnának fel!

Nálunk ma mindkettő kizárva!