Szurovecz Illés írása a 444-nek

• A koronavírus-járvány sosem látott kihívás elé állította Orbán Viktor kormányát. Kérdés, hogy a gazdasági és szociális válság vezethet-e olyan elégedetlenséghez, ami veszélybe sodorja a Fidesz hatalmát.
• Kovách Imre, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét évek óta vizsgáló szociológus szerint kicsi rá az esély. 
• A kormány egyrészt már most tartalékolni kezdett a válság utáni időszakra.
• Másrészt az elmúlt tíz évben sikerült elérni, hogy a lehető legtöbb társadalmi csoport a saját érdekében támogassa a rendszert akkor is, ha amúgy vannak fenntartásai. 
• Mi több, ez egy reflektív rendszer, amely figyeli a társadalmi igényeket, és akár a saját dogmáit is képes megváltoztatni a hatalom megtartása érdekében.
• A fiatalok jelentik a fekete lovat. Őket jobban felháborítja, ha a családjukat sújtják a járvány egészségügyi következményei, és megjósolhatatlan a reakciójuk, ha romlani kezdenek az életkörülményeik.

Azóta jelentős részben sikerült rendezni a sorokat, és noha bőven éri szakmai kritika az intézkedéseket, mostanra kiélesedtek a járványkormányzás kontúrjai. Korábbi cikkeink (1,2) részletesen bemutatják ennek hátterét és azt, hogy a kezdeti bizonytalanság után miként alkalmazkodott a kormány a megváltozott körülményekhez. 

Ez az idomulási képesség kulcsfontosságú lehet abból a szempontból is, hogy a járvány nyomában érkező gazdasági és szociális válság mennyire látszik majd meg a népszerűségi mutatókon. A hatalom kritikusai közül sokan abban bíznak, hogy egy általános életszínvonalromlás olyan mértékben felkorbácsolhatja az indulatokat, ami akár egy kormányváltásnak is megágyazhat. 

Ahogy látni fogjuk, ez egyáltalán nem magától értetődő. 

Klientúrák és projektek

Kovách Imre alaposan ismeri a Nemzeti Együttműködés Rendszerét fenntartó társadalmi mechanizmusokat és az elmúlt tíz évben végbement strukturális átalakulásokat is.

Az általa vezetett Mobilitás Kutatási Centrum új megközelítés alapján, reprezentatív mérések segítségével tárta fel, milyen csoportok alkotják a magyar társadalmat. 2017-ben megjelent, Társadalmi integráció című kötetükben (pdf) abból a tételből indultak ki, hogy a legfeljettebb országok társadalmaihoz hasonlóan a magyart sem lehet már egyszerűen a foglalkozási besorolások alapján leírni. Ez persze továbbra is fontos szempont, de néhány évtizeddel ezelőtt sokkal többet elárult egy ember társadalmi pozíciójáról, ha tudtuk róla, hogy munkás vagy értelmiségi. Ma már közel sem egyértelmű, hogy ezek a fogalmak milyen jövedelmi helyzetet, fogyasztási szokásokat, kulturális ízlést takarnak. 

Kováchék ezért létrehoztak egy integrációs modellt, ami az alapján különíti el a társadalmi csoportokat, hogy tagjai mennyire kapcsolódnak a közösséghez, mennyire széles és milyen minőségű kapcsolathálóval bírnak, hogyan viszonyulnak a politikához, az intézményekhez, milyen értékeket és normákat követnek. Arra keresték a választ, milyen mértékben és hogyan integrálódnak ezek a csoportok a társadalomba, és mi tartja össze vagy választja szét őket. Ez alapján hét integrációs csoportot azonosítottak, most csak röviden felsoroljuk őket:

• kapcsolatgazdag politikailag aktívak (15,5 százalék): főleg diplomás elitcsoport
• lokálisan integráltak (9 százalék): vidéki városokban élő értelmiség, amit magas civil részvétel jellemez
• munkaerőpiacon integráltak (23 százalék): aktívak a munkaerőpiacon, viszonylag magas a jövedelmük
• rendszerintegráltak (17 százalék): iskolás fiatalok és nagyvárosi nyugdíjasok
• gyengén integráltak (16 százalék): többnyire kistelepülésen élő szakmunkások
• normakövető dezintegráltak (13 százalék): többnyire nyugdíjas nők, rossz anyagi viszonyok közt
• dezintegrált kirekesztettek (6 százalék): a legkevésbé iskolázott, legszegényebb, részben romák alkotta csoport

Vizsgálták azt is, hogyan kapcsolódnak ezek a csoportok a társadalmi újraelosztáshoz. A kutatócsoport számára ez nemcsak a jóléti újraelosztást (oktatásra, egészségügyre, juttatásokra költött pénzeket) jelenti, hanem a projektalapú és a klientúraépítő újraelosztást is. Előbbi azért vált hangsúlyossá, mert az uniós támogatások világában a beruházások, de még a szociális segítés jelentős része is projektalapon, sokszor kétes hatékonysággal történik. Ez persze a korrupció melegágya is lehet, mégsem minden esetben egyértelmű, hogy a gazdasági és politikai hatalom növelését célozza, ahogy a klientúraépítő újraelosztás teszi. Ez kizárólag a vagyon koncentrációját és a NER-t irányító hatalmi tömb erősítését szolgálja, nem a gazdaság fejlődését. 

Ebben a cikkben nem fejtjük ki ezt részletesebben (érdemes viszont meghallgatni a G7 podcastjét a témában), elég annyi, hogy ezek az újraelosztási módszerek mind hozzájárulnak a politikai rendszer stabilitásához, ezeket is figyelembe kell tehát venni, ha a sebezhetőségéről gondolkozunk. 

Felülről integrálva

Különösen izgalmas, hogy az eltérő társadalmi csoportok tagjai milyen alapon választanak maguknak politikai értékrendet, és végső soron kire szavaznak. Kováchék arra jutottak, hogy ezt sem lehet pusztán az emberek foglalkozása, jövedelme, lakhelye vagy más könnyen megragadható jellemzői alapján megmondani. Vagyis Magyarországon nem a társadalom szerkezete határozza meg a politikát, hanem éppen fordítva, a politika felülről integrálja a társadalmat. 

Ez a NER egyik legfontosabb jellemzője, de mit jelent pontosabban? Azt, hogy a politikai értékrendünket a világ észlelésén alapuló identitásunk, érzelmeink határozzák meg, ezeket pedig jelentős részben maguk a politikai szereplők alakítják. Az általuk adott magyarázatokon, a felrajzolt ellenségképeken múlik, tömegek tartják-e problémának a bevándorlást, ingyenélőként tekintenek-e a gyöngyöspatai roma emberekre, és Soros Györgyöt sejtik-e a háttérben. Ugyanez a kutatócsoport arra jutott, hogy 2017-ben még az emberek 13 százaléka tekintette Sorost a problémák egyik fő forrásának, 2018-ban pedig már 26 százaléka.

Ez a fajta keretezés teljesen eltérő képzettségű, foglalkozású, különböző kilátásokkal bíró emberek fejében is ugyanazt rögzítheti. 

De vajon így van ez akkor is, ha az évtizedes konjunktúra után gazdasági visszaesés és munkanélküliség vár a magyarokra? Két hónapja a kormány több százezres munkanélküliséget jósolt, és a KSH szerint márciusban 56 ezren vesztették el az állásukat, aminél pesszimistább becslések is vannak. Az Európai Bizottság májusi előrejelzése szerint hét százalékkal is csökkenhet a magyar GDP, és ugyanekkora lehet a munkanélküliségi ráta is. 

Nem lehet, hogy az emberek ilyen helyzetben már a saját pénztárcájuk alapján fogják megítélni az őket körülvevő politikai rendszert?

Ha kell, bármihez alkalmazkodnak

Kovách Imre óvatos ebben. „Nagyon hűvös mértéktartással kezelem azt a napi három tucat előrejelzést, ami ilyen meg olyan jövőt vizionál a járvány után. Többek közt a tudós kollégák se tudják visszatartani magukat attól, hogy a nyilvánosságra öntsék ezeket” - mondta Skype-on, egy nappal az után, hogy a kormány Budapesten is feloldotta a kijárási korlátozásokat. 

Bár a mostani helyzet szerinte is változásokat fog magával hozni, egyelőre a „tenyérjóslás” kategóriájába tartozik bármit konkrétan előrejelezni. Egyrészt azért, mert fogalmunk sincs, berobban-e még a járvány, és ha igen, mikor, másrészt a mély, strukturális átalakulások sosem egyik napról a másikra mennek végbe. 

„Sokkal nagyobb válságok után sem feltétlenül történtek óriási strukturális változások. A második világháború utáni társadalmi átalakulás sem a vereségből meg a háborús veszteségekből következett, hanem a kemény politikai beavatkozásból, ideértve a demokratikusnak tekintett három évet és a kommunista hatalomátvételt is. Ezek persze erősen kapcsolódtak a háborúhoz, de nem lehet egyenes összefüggésről beszélni.”

Szerinte az sem biztos, hogy a vírusválság lenne a legnagyobb társadalmi kataklizma, amivel Magyarország az utóbbi évtizedekben szembesült. „A 90-es években alapvetően megrendült a társadalmi, gazdasági szerkezet, sok százezer ember lett munkanélküli, ami sokkal nagyobb átalakulással járt, mégsem tiltakoztak az emberek. Igaz, négyévente lecserélték a politikai hatalmat, de mindig megmaradtak a legitim politikai akciókon belül.”

„Ha igazam van, és ez egy erősen politikailag, felülről összetartott társadalom, akkor én látom annyira felkészültnek és reakcióképesnek a rendszert, hogy ha nem is mindent, de nagyrészt kezelni tudja majd a problémákat legalább olyan mértékig, hogy ne legyen földrengéserejű változás.”

Kovách szerint emellett szól a politikai vezetés alkalmazkodóképessége is, nem véletlen, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda elképesztő sűrűséggel szondáztatja a közvéleményt.

„A NER reflektív viszonyban van a társadalommal, meglevő társadalmi problémákra és érdekekre talál bizonyos válaszokat. A társadalmi leszakadás, az iskolarendszer, a gazdaság problémái: ezek mind 2010 előtt is jelen voltak. A NER képes volt ezeket úgy kezelni, hogy politikai stabilitást teremtsen saját nemes és nemtelen céljai megvalósításához.”

Éppen ezért nem tartja kizártnak, hogy ha a stabilitás érdeke úgy kívánja, akár olyan dogmákat is feladjanak, mint a munkaalapú társadalom. Egy elmélyülő válság esetén elképzelhető, hogy a frusztráció csillapítása érdekében más gazdaságpolitikai eszközökhöz nyúlnak, amelyek most még kívül esnek a rendszer látókörén. Ez a közmunkarendszer újbóli felfuttatásán és átalakításán túl jelenthet akár valamiféle segélyezést is.

Kovách szerint „egy olyan hatalmi rendszerben, mint a NER”, nem lehet kizárni az erősen korlátozó, adminisztratív jellegű beavatkozásokat és a politikai keményítést sem, szintén a rendszer stabilitása érdekében. 

Megkezdődött a tartalékolás

Ami a problémák keretezését és magyarázását, az ellenségképek gyártását és az erre épülő mentális hadviselést illeti, Orbán Viktor már kijelölte az irányt. Retorikájában a brüsszeli bürokraták és Soros mellett a cigányok, az okoskodó városiak és a bírók jelentek meg bűnösként, amivel Magyari Péter publicisztikája szerint előre megüzente a válsággal szembesülő magyaroknak: „A düh jogos, de én mellettetek vagyok a dühötökben”. 

Ez azonban csak egy eszköz a sok közül. Kovách szerint a NER már most elkezdett tartalékolni, hogy átmentse magát és klientúráját a válság utáni időszakra. „Különösen a felhatalmazási törvény adta ultrahatalom birtokában úgy tűnik, felerősödik az újraelosztás, az állam még több forrásra teszi rá a kezét” - mondta. Erre példa a különleges gazdasági övezetek kialakítása és más önkormányzati elvonások is, amelyek egyúttal az ellenzéki vezetésű településeket is nehezebb helyzetbe hozhatják. 

„Azt persze még nem tudjuk, hogy ezeket a forrásokat munkahelyteremtésre vagy milyen beruházásokra akarják fordítani, hogyan akarják kezelni belőle a válságot, vagy mennyi jut belőle a klientúrának. Általában véve is ez a baj a NER gazdasági rendszerével. Elválaszthatatlan egymástól az a pénz, amit a társadalom és a gazdaság működtetésére fordítanak attól, ami történelmi távlatokból is keményen elítélhető módon a politikusok és a klientúra zsebébe kerül.”

Kinek áll ez érdekében?

De Kovách szerint a felülről, politikailag integrált rendszerekben, így a NER-ben is különösen fontos megfigyelni, hogy a különböző társadalmi csoportok érdeke mennyiben találkozik a hatalomgyakorlók érdekével. 2018-ban ugyanis kiderült - rengeteg ellenzéki szavazó számára óriási meglepetést okozva -, hogy sokaknak érdekében áll fenntartani a stabilitást.

Először is, a gazdasági elit számára jelentős előnyöket hozott a rendszer. Mészáros Lőrinc és társai a NER-nek köszönhetik a felemelkedésüket, és jelentős részben a régi elit is beépült a rendszerbe. „Nem igazán látok gazdasági erő birtokában levő és akár csak lazán megszervezett csoportokat, amelyeknek érdekében állna a rendszer megváltoztatása. Más kérdés, hogy egyéni szinten kinek mi a személyes meggyőződése, mindenesetre nem érzek indulatokat a tőke oldaláról. 2010 előtt ez teljesen más volt, mi is dokumentáltuk, hogy 2007-2009-ben a gazdasági elit már tájékozódott a politikai alternatívák felől” - mondta Kovách.

Szerinte a felső középosztályban és a középosztályban sokkal inkább érezhető egyfajta elégedetlenség, de ez inkább szimbolikus, és a NER vezetőinek „egyre nehezebben fogadható, minőség elleni, plebejusnak vélt, holott csak kulturálatlan viselkedésmódjával” függ össze. Aggasztja őket a fiatalok elvándorlása is, „de ilyen politikai viszonyok közt, amikor a civil szférának az a sorsa, ami, ez nem nagyon szerveződik meg. Persze ez a szervezetlen elégedetlenség is elég volt, hogy néhány helyen lecseréljék az önkormányzati vezetőket”. 

Ugyanakkor ezek a csoportok „gazdasági értelemben kaptak annyit a rendszertől, hogy ne legyenek mindennapi problémáik. Ha a fogyasztást, a bankban tartott pénzek nagyságát nézzük, tagadhatatlan egyfajta gyarapodás, ebben az értelemben nekik sem érdekük a változás”. 

„Az alsóbb rétegekben azok, akik még nem csúsztak bele a szegénységbe, olyan erőt keresnek, amely képes is ezt megakadályozni. Ez, ha nem is a kormánypártokat, de mindenképp az államot jelenti. Nagy valószínűséggel 2018-ban is sokan a fennálló államhatalomra szavaztak, nem feltétlenül a képviselőikre.” Kovách szerint elképzelhető, hogy a pénztartalékolás részben ezeket a csoportokat fogja majd kiszolgálni. 

A legalul lévők pedig különösen az államtól és a helyi, többnyire a NER-hez kapcsolódó helyi hatalomtól függnek - „akár cérnaszálon, akár rabláncon. A középrétegek nem közelednek hozzájuk, azt a civil szektort pedig meggyengítették, ami legalább valamit kezdeni tudott volna a társadalom alsó egyharmadával” - mondta. 

Ebből a szempontból annak sincs jelentősége, hogy a Kováchék által azonosított hét társadalmi csoportból éppen a legalsó, a dezintegrált kirekesztettek csoportja utasítja el leginkább a társadalmi normák betartását.

Más megközelítésben: azok, akik 2018-ban az alsó osztályba sorolták magukat, 66 százalékban elégedetlenek voltak a rendszerrel, kétszer annyian, mint a legfelső rétegben. A kutatások azt mutatják, hogy az alsó osztályban 2015 és 2018 közt jelentősen nőtt a demokráciapártiak aránya is, míg legfelül, adott esetben, egyre többen fogadnának el egy diktatúrát. 

Azonban „ők politikai értelemben semmit sem számítanak, se jobbról, se balról nem akarja őket integrálni senki. Se a társadalom, se a politikusok. Pragmatizmus kérdése, hogy mikor szedik őket elő bűnbaknak” - mondta Kovách. Kiszolgáltatottságuk miatt pedig jelentős részben ők is a NER-t támogatják szavazatukkal.

Sajátos ellentmondás, hogy miközben a Kováchék által végzett mobilitásvizsgálatok azt mutatják, hogy Magyarországon borzasztó nehéz feljebb jutni egyik társadalmi csoportból a másikba, az emberek többsége úgy érzi, a szüleihez képest sikerült előrelépnie. Bár ezt nem feltétlenül az elmúlt tíz évnek tudják be, ez a haladásérzet - amit Kovách korábban egy „lifthatással” magyarázott - szintén segítheti a rendszer stabilitását.  

Sokan sérülhetnek, de nincs, aki összefogja őket

Egyelőre nehéz pontosan megmondani, hosszú távon kiket fog különösen érzékenyen érinteni a válság. 

Csizmadia Péter és Illéssy Miklós, akik Kovách Imréhez hasonlóan a Társadalomtudományi Központ munkatársai, úgy számolnak, hogy a magyarországi munkavállalók közel fele magas kitettségű ágazatban dolgozik. Az ENSZ munkaügyi szervezetének (ILO) besorolása alapján ide tartozik a feldolgozóipar, a vendéglátás és idegenforgalom, a kereskedelem, valamint az ingatlanközvetítés és az üzleti szolgáltatások. További 16 százalék dolgozik közepesen magas kitettségű ágazatokban (bányászat, építőipar és pénzügyi szolgáltatások). 

Ha abból indulunk ki, amiről a cikk elején írtunk, hogy pusztán az ember foglalkozásából még nem feltétlenül lehet a társadalmi helyzetére is következtetni, logikus, hogy sokszínű társaságról van szó. Nincs tehát egyetlen, jól megragadható, veszélyben levő csoport. Vajon lehet ennek politikai jelentősége? 

Kovách szerint ez még „növelheti is a sérülékeny csoportok államtól való kitettségét és az uralkodó pártok pozícióját. Még ha katasztrofális munkanélküliséggel is számolunk, és másfélmillió ember az utcára kerül, jelenleg akkor sincs erő, ami ezt politikai mozgalommá formálná. A 20. században ez másképp volt: a nagy gazdasági világválság idején ott voltak például a szociáldemokraták, akik meg tudtak szervezni egy tömegtüntetést. Nem látom, hogy Magyarországon ki lenne képes akár egy nagyon elkeseredett tömeget is sikeres demonstrációra hívni”. 

Ráadásul „a társadalom nagy többségének az a történelmi tapasztalata, hogy a válságkezelést egyénileg, nem csoportosan kell megoldani”.

És a fiatalok?

Miközben kibontakozóban van a gazdasági krízis, nem mondhatjuk azt sem, hogy véget ért volna az egészségügyi válsághelyzet. A reprezentatív tesztelés eddigi eredményei alapján Magyarországon nagyon alacsony az aktuális fertőzöttségi szint, és elég kevesen vannak azok is, akik már átestek a koronavírus okozta betegségen. A felmérést irányító Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint azonban a járványveszély nem múlt el, és az ENSZ is a második hullámra figyelmeztet.

Politikai értelemben is fontos, hogy Magyarországon hirtelen ennyire a figyelem középpontjába került az egészségügy. Kováchék 2015-ös reprezentatív mérésében az emberek 65 százaléka sorolta az országra leselkedő legnagyobb veszélyek közé az oktatás és az egészségügy állapotát. Három évvel később ez 46 százalékra csökkent, de ez még mindig egy jelentős tömeg.

Ez alapján akár meglepő is lehet, miért nem vezet társadalmi konfliktusokhoz egy járvány idején, hogy a magyarok jelentős része ilyen rossznak látja az egészségügy helyzetét. Kovách szerint itt részben szintén a cselekvőképes ellenzék hiányában kell keresni a választ, de az is igaz, hogy „a rendszer nagy szerencséjére” az emberek talán nem érezték igazán drámainak a járványt, és „a média sem tükrözte ennek az ellenkezőjét”.

A TÁRKI április végén, május elején vizsgálta, mennyire elégedett a lakosság a kormány járvány idején nyújtott teljesítményével. A közel 900 fő megkérdezésén alapuló kutatásból csak óvatosan lehet általános következtetéseket levonni, de az kiderült, hogy akinek a tágabb családjában elmaradt valamilyen egészségügyi ellátás, jellemzően jóval kevésbé elégedett. 

Különösen érdekes, hogy ez a közvetlen tapasztalat sokkal kevésbé befolyásolja a 60 év felettiek véleményét, mint a 40-59, de különösen a 18-39 évesekét. A fiatalabbak tehát rosszabbnak látják a kormány egészségügyi válságkezelését, igaz, átlagosan ők is 50 százalékosnál magasabb pontszámot adtak. 

Ez elvezet minket ahhoz, ami Kovách szerint a leginkább kiszámíthatatlan a NER jövője szempontjából: hogyan ítélik meg a rendszert a fiatalok, különösen azok, akik ezekben az években érik el a választókort? 

„Az ő viselkedésünkben már legfeljebb áttételesen jelenik meg az állam és az állami beavatkozás fetisizálása, illetve az attól való félelem. Ugyanakkor a 20 év körüli fiatalok sem forradalmár hajlamúak, erős bennük a konformizmus, és arra törekednek, hogy bebiztosítsák a saját megélhetésüket” - mondta Kovách. 

Úgy véli, az önkormányzati választás megmutatta, hogy a NER vezetői nehezen találják az utat a fiatalokhoz, és két év múlva több tízezer új szavazó vehet részt a választásokon. 

„Végképp kiszámíthatatlan, miként reagálnának arra, ha jelentősen romlanának addig az életkörülményeik. Lehet, hogy külföldre mennek, de az is lehet, hogy őket találják meg az új baloldali vagy más radikális mozgalmak, amelyekből egyelőre egyet sem látok. Pedig évek óta mondom, hogy előbb-utóbb törvényszerűen meg kellene jelennie a politikai palettán a valódi bal-, akár a szélsőbaloldalnak, vagy más, alternatív ideologiákat és gyakorlatokat elfogadó poltikai csoportoknak. Ennek a vákuumnak be kell töltődnie. De gondolhat bármit a fiatal generáció, ha nem szervezi meg őket senki, akkor az elmúlt tíz évben felépített rendszer bőven képes lesz, akár bármi áron is kezelni az elégedetlenségüket.”

Szerző: Szurovecz Illés / Forrás: 444.hu