h i r d e t é s

Arra, amit Demeter Szilárd írt, nincs bocsánat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Arra, amit Demeter Szilárd írt, nincs bocsánat

2020. november 30. - 06:05

Több mint kétszázan követelik Demeter Szilárd távozását 

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója - Fotó: MTI

Neves közéleti szereplők szerint írása miatt nem csak pozícióiból, hanem a közéletből is ki kell vonulnia a kormánypárti kultúrpolitikusnak.

Jóval meghaladja már a kétszázat is azoknak az embereknek a száma, akik nyílt levélben utasítják vissza Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának, miniszteri biztosnak az Origón szombaton megjelentetett, és nemzetközi botrányt kavart „Európát Soros György gázkamrájának” nevező, majd a Magyar Nemzetben visszavont cikkét. 

A Szabad a hang oldalon bárki által aláírható petíciót jegyzők között számos, a magyar közélet jeles szereplőivel találkozhatunk.

A teljesség igénye nélkül olyan közismert emberek követelik Demeter Szilárd távozását nemcsak az állami pozícióiból, hanem a magyar közéletből is, mint
Csepeli György szociálpszichológus,
Dés László zenész,
Donáth László evangélikus lelkész,
Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos,
Fleck Zoltán jogász,
Fodor Tamás színész,
Gálvölgyi János színész,
Geszti Péter zenész,
Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője,
Jávor Benedek volt EP-képviselő, a főváros brüsszeli képviseletének vezetője,
Kádár András Kristóf ügyvéd,
Kálmán C. György irodalomtörténész,
Kaltenbach Jenő jogász, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok egykori országgyűlési biztosa, volt fővárosi képviselő,
Karácsony Gergely főpolgármester,
Karsai György színháztörténész, egyetemi tanár,
Kéri László politológus,
Majtényi László, az állampolgári jogok egykori biztosa,
Mécs Imre volt országgyűlési képviselő,
Parti Nagy Lajos költő, író,
Petschnig Mária Zita közgazdász,
Schilling Árpád rendező, Spiró György író,
Szilágyi Ákos költő,
Szkárosi Endre költő,
Törzsök Erika szociológus,
Ungár Péter országgyűlési képviselő,
Upor László dramaturg, műfordító, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) volt rektorhelyettese, Vásárhelyi Mária szociológus,
Závada Pál író.

nepszava.hu