h i r d e t é s

Aprópénzért vállalta a Quaestor vezetését Orgován Béla

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Aprópénzért vállalta a Quaestor vezetését Orgován Béla

2016. június 03. - 07:50
0 komment

De még azt sem kapta meg derült ki a vallomásából.

pinkpencil.hu

„Ki szerettem volna próbálni magam ügyvezetőként, hogy hogyan tudok ezen a területen érvényesülni” – ezt mondta Orgován Béla, aki papíron elvállalta Tarsoly Csaba helyett a 200 milliárdos kárt okozó Quaestor-cégcsoport vezetését. Orgován vallomását a Blikk szerezte meg.

„A cégben jó lehetőséget láttam, és úgy gondoltam, hogy a jövedelmem meg lesz alapozva” – magyarázta a rendőröknek Orgován, hogy nyolc általánossal miért vállalta a feladatot. Először a Quaestor Invest ügyvezetésére vállalkozott bruttó 250 ezer forint fizetésért, majd a botrány csúcspontján a Quaestor Pénzügyi Zrt. vezérigazgatói posztját is megkapta, bruttó 500 ezer forintért. A pénzt viszont rövid vezetői pályafutása után nem kapta meg.

Orgován azt mondta, a cégcsoport körüli zűrzavarról annyit tudott, amennyit a híradóból látott. Cégvezetőként azonban minden papírt aláírt, amíg Tarsoly vissza nem vette tőle a cégek vezetését. A közgyűlések idején az előszobában várakoztatták, majd miután kijöttek a tárgyalóból, elé rakták az aláírni valót. A férfit a Blikk információi szerint közokirat-hamisítással gyanúsítják.

24.hu