h i r d e t é s

Angyal József adószakértő hétfőn a Kossuth Rádióban bírálta a NAV-ot, a jövő hétre már meg sem hívták

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Angyal József adószakértő hétfőn a Kossuth Rádióban bírálta a NAV-ot, a jövő hétre már meg sem hívták

2021. október 22. - 08:37

Az adószakértő a tervezett szja-visszatérítéssel kapcsolatban nehezményezett valamit, de nem tűrték az ellenvéleményt.

Angyal József - Forrás: Index

Az eredetileg meghívott Angyal József okleveles adószakértő helyett a jövő héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által delegált személy beszél majd az állami rádióban, ahol lemondták Angyal újbóli meghívását azután, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemtetszését fejezte ki, amiért a szakértő néhány nappal ezelőtt a Napközben adásában enyhe bírálatot fogalmazott meg az adóhatóság következetlen kommunikációjával kapcsolatban – írta meg a Media1.

A történtekről a portál kiemelte: Angyal a személyi jövedelemadó (szja) jövő év elejére beígért visszatérítésével kapcsolatban nyilatkozott. Ezt olyannyira hasznosnak találták a közmédiások, hogy a hirado.hu-n is közzétették a felvételt. A rádió munkatársai a műsor után még azt jelezték neki, hogy meghívják őt a jövő hét keddi adásba is. Csakhogy minap már arról értesítette őt a Napközben című rádióműsor szerkesztője, hogy a jövő heti meghívást sajnálatos módon kénytelenek visszavonni.

Az MTVA úgy döntött, hogy inkább nem hívják a műsorba a szakértőt, illetve a NAV veszi kezébe a kommunikációt” – mondta Angyal József a Media1-nek.

Hozzátette, a szerkesztő a telefonban elárulta neki hogy a NAV-nak nem tetszett a műsor 14. percében elmondott mondata, amelyben az szja-visszatérítések kapcsán megjelent korábbi NAV-os nyilatkozatot bírálta. Az adószakértő végül leszögezte:

Egyértelmű, hogy azért nem mehetek a műsorba az eredeti meghívás ellenére, mert enyhe bírálattal illettem a NAV-ot, amiért a hatóság buta kommunikációt folytatott az adóelőlegek és a visszatérítések kapcsán. A NAV nem tűri az ellenvéleményt.

Amint arról mi is beszámoltunk, Papp Dániel az MTVA hírhamisító vezérigazgatója a kormánybarát Figyelő című hetilapnak azt nyilatkozta: nyilatkozta, hogy a „közmédia” pártoktól független és objektív.