h i r d e t é s

Amit az indiai mutánsról feltétlenül tudni kell

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Amit az indiai mutánsról feltétlenül tudni kell

2021. május 29. - 11:04

Nem két mutáció van benne, hanem több. Bizonyos oltások védenek ellene, de a gyerekekre veszélyesebb, és számukra egyelőre nem létezik vakcina.

Forrás: News Medical

Ma az operatív törzs tájékoztatóján bejelentették, hogy Magyarországra is megérkezett a koronavírus indiai variánsa. Müller Cecília két fertőzöttről beszélt, akik nem jártak külföldön, és nem tudni, hogyan kapták el a koronavírus ezen variációját. Állapotuk nem súlyos, nem kerültek lélegeztetőgépre, és egyikük már a kórházat is elhagyhatta.

A világ pár hónapja elborzadva figyeli, hogy ez a mutáns milyen pusztítást végez az 1,3 milliárd lakosú Indiában, ahol példátlanul súlyos járványügyi helyzetet teremtett a villámgyorsan terjedő vírus: a kórházi ellátórendszer összeomlott, elfogyott az orvosi oxigén, a holttesteket nemegyszer az utcákon tárolták.

AZ INDIAI VARIÁNST, VAGYIS A B.1.617 VÁLTOZATOT 2020. OKTÓBER 5-ÉN MUTATTÁK KI ELŐSZÖR MAHARASHTRÁBAN.

Három változata ismert, az elsőnek azonosított B.1.617.3 a legkevésbé elterjedt, szemben a tavaly decemberben azonosított B.1.617.1 és B.1.617.2 változattal. Az indiai variáns a E484Q és L452R mutációkat tartalmazza, emiatt megjelenése után nem sokkal kettős mutáns néven vált ismertté, ami csodás márkanév, de félrevezető, mivel több mutációt is tartalmaz. 

  • Az E484Q mutáció azt jelenti, hogy a glutaminsav (E) glutaminra (Q) cserélődik a tüskefehérjén a 484. pozícióban. Az E484Q mutációk megváltoztatják a vírus tüskefehérje ACE2 receptorral történő interakcióját is, amelynek a vírus légutakba történő bejutásban van szerepe. Ez a mutáció jelen van a dél-afrikai (B.1.351) és brazil (P.1) variánsban is. A monoklonális antitestkezelést kikerülte, az oltások azonban eddigi ismereteink szerint védenek ellene.
  • Az L452R azt jelenti, hogy a leucin argininre cserélődik a 452 pozícióban. Egyetlen aminosav cseréjével L452R mutáció először a kaliforniai variánsban (B.1.429) bukkant fel a vírus fertőzőképességének mintegy 20 százalékos növelésére, és a vírus elleni antitestek kötődésének 50 százalékkal történő csökkenését okozza.
  • További mutáció P681R (prolin arginin csere), ami a vírus fertőzőképességét növeli.

Az indiai dupla mutánssal való fertőzöttség speciális tünetekkel is járhat:

  • Kötőhártya-gyulladás: a szem kipirosodása, duzzanata, váladékozása, viszketése.
  • Emésztőrendszeri panaszok: hányinger, hányás, hasmenés.
  • Hallással kapcsolatos panaszok: fülzúgás, fülcsengés, szédülés.

Az indiai tapasztalatok azt mutatták, hogy a betegek között nőtt a fiatalok aránya, de több volt a tünetmentes fertőzött. Mindez csak a jéghegy csúcsa volt, mert az 5–14 éves gyerekek között közel kétszeresére nőtt a fertőzöttek aránya: százezer gyerekből hatszázan kapták el.

Az indiai változat gyermekeknél hosszan tartó lázat, vérnyomásesést vagy akár a vérkeringés összeomlását, valamint több szervet, illetve szervrendszert (szívet és vérkeringést, gyomor- és bélrendszert, vesét, vérképző szerveket, bőrt, illetve idegrendszert) érintő gyulladásos tüneteket okozott.

Az eddigi ismeretek szerint a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyaga véd az indiai változat ellen, de ezekkel nem oltanak 12 év alattiakat.

Az B.1.617 a kontinensen Nagy-Britanniában jelent meg először. Ott csütörtökön 3542-vel nőtt a fertőzöttek száma – 75 százalékuknál az indiai mutánst mutatták ki. (Index)