h i r d e t é s

Amerikába szökött a pekingi kémelhárítás főnöke?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Amerikába szökött a pekingi kémelhárítás főnöke?

2021. június 20. - 07:07

Tung Csinvej miniszterhelyettes volt az állambiztonsági minisztériumban, ő irányította a kémelhárítást. 

A vuhani labor - Forrás: Hector Retamal/AFP/thedailybeast.com

Daily Beast értesülései szerint lányával együtt az USA-ba menekült Hongkongon keresztül.

Ha a szökés igaz, akkor nagy csapás érhette a Kínát vaskézzel vezető kommunista pártot, melynek vezére, Hszi Csinping irányítja a titkosszolgálatokat is mint a Legfelső Katonai Tanács elnöke. A Daily Beast szerint a kínai titkosszolgálati főnök fontos információkkal szolgált arról is, hogy miképp kezdődött meg a COVID-19 járvány Vuhanban. Az USA az ő információi alapján kezdhetett új vizsgálatot abban az ügyben, hogy a vírus egy kutató intézetből szabadulhatott el.

Ha ez beigazolódik, akkor Kínát kettős csapás érheti: egyrészt kiderülhet az, hogy a technológiai fegyelem korántsem olyan mint amilyennek lennie kell a hasonló laboratóriumokban. Másrészt pedig Kínát meggyanúsíthatják azzal, hogy biológiai fegyvereket kutat. Ezt a nemzetközi szerződések tiltják, de ennek ellenére sok helyütt folynak ilyen kutatások a világban.

Például Fort Detrick

A pekingi sajtó rendszeresen cikkezik arról, hogy ebben a Maryland államban levő katonai laboratóriumban olyan vírus kutatások folynak, melyek a biológiai hadviselést szolgálják. Egy pekingi diplomata azzal gyanúsította meg az Egyesült Államokat, hogy ebben a laboratóriumban ők fejleszettték ki a COVID-19 vírust méghozzá abból a célból, hogy megnyerjék a háborút a tálibok ellen Afganisztánban. A vírust el is vitték Afganisztánba, de közben amerikai katonák is megfertőződtek anélkül, hogy erről tudtak volna.

Ezeknek az amerikai katonáknak egy része Vuhanban versenyzett a katonai válogatottak világbajnokságán még 2019 őszén. Így kezdődhetett meg a COVID-19 járvány a kínai nagyvárosban – állítja ez a kínai diplomata, aki korábban Washingtonban szolgált. Ezt a furcsa magyarázatot Facebook oldalán tette közzé – nyilvánvalóan a pekingi külügy jóváhagyásával.

Titkosszolgálatok háborúja

Edward Snowden, az NSA amerikai informatikai titkosszolgálat híres árulója Hongkongba szökött, és tájékoztatta a kínaiakat arról, hogy az USA le tudja hallgatni a legfelső pekingi vezetést is! Ezt követően átszervezték a pekingi kémelhárító szolgálatot. Hszi Csinping elnököt egyébként nem érte igazi meglepetésként Edward Snowden leleplezése, mert korábban Biden amerikai alelnök barátilag figyelmeztette őt amikor még alelnökként Washingtonban járt. Miről beszélgetett a két alelnök? Biden elmondta: az USA értesülései szerint Po Hszilaj, a Politikai Bizottság befolyásos tagja, Csungking városának pártvezére puccsot készít elő annak érdekében, hogy megakadályozza: Hszi Csinping legyen a kommunista párt és Kína új első embere. A hazatérő Hszi Csinping keményen leszámolt ellenfelével, akit korrupció miatt életfogytiglanra ítéltek. Hszi Csinpingnek arra is rá kellett döbbennie: az amerikaiak túlságosan is sokat tudnak!

2018-ban lett a kémelhárítás vezetője Tung Csinvej. Ha igaz, hogy dezertált, akkor ő a legmagasabb rangú kínai vezető, aki ilyet tett Lin Piao marsall óta. Lin Piao Mao elnök kijelölt utóda volt, de nem helyeselte az amerikai nyitást: Nixon elnök pekingi meghívását. Ezért Pekingben megbuktatták. A Szovjetunióba akart menekülni, de gépét lelőtték. Ez a hivatalos magyarázat, a valóságot valószínűleg sohasem ismerhetjük meg éppúgy mint azt, hogy Peking kémelhárításának főnöke miért is dezertált, ha egyáltalán megtette… (fuhu.hu)