h i r d e t é s

Amerika ledobta Minden Bombák Anyját

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Amerika ledobta Minden Bombák Anyját

2017. április 13. - 20:01

Minden bombák anyjának is nevezik azt GBU-43B-t, amit az Egyesült Államok bevetett az Iszlám Állam ellen Afganisztánban csütörtökön, helyi idő szerint este hétkor. - írja az index.hu.

Forrás: index.hu

Az amerikaiak legnagyobb nem nukleáris bombáját most vetették be először harcban, az ország keleti részében, ahol a napokban meghalt egy amerikai katona az Iszlám Állam elleni összecsapásban, írja a Fox News. A bombát a terrorszervezet egy olyan bázisára dobták le, amit több föld alatti alagút köt össze Nangarhar tartományban. 

A GPS-irányítású GBU-43B súlya közel tíz tonna, és 2003 márciusában tesztelték először, de azóta egyszer sem vetették be háborúban. A mostani bevetést az amerikai haderők afganisztáni főparancsnoka, John Nicholson tábornok hagyta jóvá, a bombázást pedig a Pentagon szóvivője erősítette meg, írja a CNN. A küldetéshez egy MC-130-as katonai szállítógépet használtak. 

Minden Bombák Anyján is túltesz viszont Minden Bombák Atyja, amit az oroszok fejlesztettek ki, és közel kétszer akkora a hatóereje, mint az amerikai GBU-43B-nek.  Az ilyen fegyverek amúgy föld alatti célpontok elleni csapásokra alkalmasak, ahogy az történt a mostani bevetésnél is. 

index.hu