Északi szomszédunkat ugyanis nagyon megviselte a krízis. Autógyárainak termelése húsz százalékkal csökkent 2009-ben, nemzeti össztermékük pedig öttel.

Sokan éreztek késztetést arra, hogy beletöröljék a cipőjüket a bukásra álló korábbi éltanulóba.

Nem csak Magyarországon, a többi régiós országban is kioktató hangvételű elemzések láttak napvilágot, amelyek arról értekeztek, hogy így jár az, aki nem próbál meg több lábon állni, és pusztán az autóipari cégek farvizén kér bebocsátást a fejlett gazdaságok közé.

A rossz idők azonban nem tartottak sokáig, a szlovák gazdaság 2010-től ismét növekedni tudott.

Hogy most hol tartanak hozzánk képest, azt inkább nem részletezem. Ez amúgy is attól függ, miben mérjük a sikert. A GDP és a vásárlóerő nem minden.

A politikusok és a gazdasági szakemberek kapcsolatát jól példázza, hogy a Szlovákiát kritizáló közgazdászok intelmeit látszólag minden kormány elengedte a füle mellett.

A régió országai ma is egymást taposva versengenek az autógyárakért. A legjobb feltételeket kereső cégek pedig alig tudnak eligazodni az odacsábításuk érdekében bevezetett adókedvezmények és támogatások között.

A recept egyelőre működik. Ahova betelepül egy nagyobb autógyártó, ott a munkanélküliség csökken, a termelés nő, szerencsés esetben az infrastruktúra is fejlődik.

A kritikusok hiába jönnek azzal, hogy csak észszerű keretek között kellene beengedni az effajta összeszerelő üzemeket, mert ha beüt egy újabb válság, akkor nagyon nagy bajok lehetnek; ráadásul a multikra költött támogatások megtérülése is alacsony.

Az effajta beszéd senkit nem érdekel, míg a karaván halad.

A nagy gyárakra vadászó országok látszólag mindent egy lapra tettek fel. A kormányok valószínűleg úgy vannak vele, hogy egy drágán odacsábított multi is jobb, mint a magas munkanélküliség.

Az csak hab a tortán, hogy ezek az óriások a GDP-adatoknak is jót tesznek.

Sokkal egyszerűbb egy multit behozni az országba, mint okosan elosztott támogatásokkal felfuttatni, versenyképessé tenni a kisebb hazai cégeket, vagy felépíteni egy hazai mamutvállalatot.

Igaz, ezen a téren a magyar kormány legalább megpróbált tenni valamit, a növekedési hitelprogram célja ugyanis a kis és a közepes magyar cégek megerősítése volt. Csakhogy a kívánt eredménytől még mindig nagyon messze vagyunk.

Már csak ezért sem szabadna az államnak támogatás formájában kifizetnie a multik helyett az újonnan teremtett állások többéves bérköltségét. Miközben a dolgozók többségét foglalkoztató kisebb cégeknek alig juttat valamit munkahelyteremtés céljára.

De mindez egyelőre csak nyafogásnak tűnhet. Semmi jele annak, hogy a gépkocsieladások visszaesnének a következő években.

Az a veszély fennállhat ugyan, hogy a hazánkba települt nagy német gyártók nem jönnek ki jól az elektromos autók terjedése okozta versenyből, ezért eladásaik csökkennek. Az is lehet, hogy a robotok miatt előbb-utóbb kiürülnek a gyárcsarnokok.

De ha így lesz is, addig még eltelik egy-két évtized. Addig majdcsak kitalálunk valamit. Az embereknek most kell munkát adni.

Az ipari termelés tegnap publikált adatai miatt sem fognak kétségbeesni a gazdasági döntéshozók. Beszédes, hogy az autógyártók nyári leállása miatt az ipar teljesítménye júliusban 4,2 százalékkal csökkent a júniusihoz képest. Éves szinten viszont 0,2 százalékkal nőtt.

A lassulás óvatosságra intő jel, de nem tragédia.

Az a tragédia, hogy nem látszik, melyek azok a magyar cégek, amelyek tíz-húsz év múlva átvehetnék az egyre kevesebb kétkezi munkást foglalkoztató óriások helyét.

mno.hu