h i r d e t é s

Áll a bál a gyulai Fideszben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Áll a bál a gyulai Fideszben

2019. augusztus 12. - 15:29

Dúl a fideszes belharc. Az ügy a bíróság és a Fidesz etikai bizottsága elé kerül.

Magyar Narancs szerint a szövevényes ügy hátterében egy régi konfliktus áll, amely mostanra nyílt harccá vált Gyulán a fideszes polgármester, Görgényi Ernő és egykori helyettese, a mára már a pártból is kizárt Galbács Mihály között. A volt alpolgármester  23 oldalos levélben foglalta össze sérelmeit, írása eljutott nemcsak Orbán Viktor pártelnökhöz, Kövér László választmányi elnökhöz, Kubatov Gábor pártigazgatóhoz, hanem a hetilap szerkesztőségéhez is.

A volt alpolgármester terjedelmes dolgozatában azt állítja, hogy a  város vezetés összenőtt egy vállalkozói körrel, amely verhetetlen a közbeszerzéseknél. Egy szűk körtől függ minden. Ők tudatosan szorítják ki a régi Fidesz-tagokat, el akarták érni, hogy Kovács József helyett egyikük indulhasson a 2018-as választáson.

A levél szerint nemcsak generációs vita van, külön harcot vív Gyula polgármestere és Simonka György is.

A Narancs.hu-nak Görgényi Ernő cáfolta a leírtakat, de a levél hitelessségét ő és a szerző is megerősítették.

A polgármester a válaszlevelében azt írta, a pamflet

az egykori nyilas, majd ÁVH-s kapcsolatokkal rendelkező házmesterek munkásságát idézi,

célja, hogy a polgármester-jelöltségét megfúrja. Mivel a dolgozat tele van hamis állításokkal, megbízta ügyvédjét, hogy jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt forduljon bírósághoz.

A hetilap megkereste Galbács Mihályt, aki a dolgozatáról nem akart beszélni, de azt visszautasította, hogy ő áruló lenne. Nem ő fordult a sajtóhoz, a párton belül próbálja intézni az ügyet. Mint mondta, fideszesnek tekinti magát, bár tud róla, hogy a Fidesz gyulai alapszervezete nemrég kizárta. Fellebbezett, a Fidesz országos etikai bizottságához fordult. (24.hu)