"A jogtalanság a szegénység perverz gyökere. A szegények kiáltása minden nappal erősödik, mégis minden nappal kevésbé hallatszik. Napról napra erősebb az a kiáltás, mégis napról napra kevésbé hallatszik, mert elnyomja a kevés gazdag lármája, akik egyre kevesebben vannak és egyre gazdagabbak." /Ferenc pápa/ 

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a hónap utolsó vasárnapján - ahogy kilencedik éve teszi- Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta, a városban élő szegényeket. A hűvös, szeles őszi idő ellenére, már 10.00 - óra körül gyülekeztek a vendégek. Ahogyan már megszokhattuk, folyamatosan érkeztek, kicsik, nagyok, idősek, fiatalabbak. Most is sok család érkezett, három, négy gyermekkel. Többségük visszatérő vendég, tudják, ránk mindig számíthatnak. 

A ételosztás végére 150 adag ételt osztottunk ki. Mivel nagyon sokan voltak, így repetát csak néhányan kaphattak. A menü a szokott volt: töltöttkáposzta, friss kenyérrel. 

Miután a szigorú egészségügyi szabályok betartására ügyelnünk kellett, ezért kizárólag előre csomagolt, zárt ételes dobozban osztottuk az ebédet, melyet helyben nem lehetett elfogyasztani!

Kértünk mindenkit viseljen maszkot és 1,5 méter távolságot egymástól tartsa be. Ez többé- kevésbé sikerült is. Szerencsére a vendégeink tisztában voltak a veszélyekkel, így különösebb problémánk nem volt.

Kézfertőtlenítési lehetőséget a helyszínen biztosítottunk! Az ételosztók mindegyike maszkot, és gumikesztyűt viselt.

A világjárvány emberi, gazdasági hatásai ma még felmérhetetlenek. Sajnos a szegények napjainkban az éhezéstől jobban félnek, mint a járványtól. Ezen próbálunk a magunk szerény eszközeivel egy picinykét segíteni. A járvány hatására még több család egzisztenciája került veszélybe, a drágulások miatt sok kisnyugdíjasnak, alacsony jövedelmű családnak van veszélyben a megélhetése, segítségre nem igazán számíthatnak. Többen voltak, akik az utóbbi hónapokban vesztették el a munkájukat.

Elmondták,nem igazán értik, hogy miért nem működik egy olyan gazdag városban mint Debrecen, az év minden napján a szociális ellátórendszer. Miért kell itt a cívis városban-  is- hétvégeken, illetve a többnapos ünnepek alatt nélkülözni azoknak, akik a kopottas asztalukra - ha van egyáltalán - sokszor még kenyeret sem tudnak kitenni. Bármilyen hihetetlen - mondta egyikük, a "csóró"  éhes akkor is, amikor az ingyen konyhák zárva tartanak. Vajon miért nem gondolnak erre azok, akik tehetnének azért, hogy az országban mind kevesebb legyen az éhező ember. 

Szomorú tekintetű, megtört, elkeseredett emberek várták, hogy sorra kerüljenek. Ahány ember, annyi sors, annyi tönkretett élet. Nehezen nyílnak meg, saját nyomoráról senki sem beszél szívesen. Valamikor az étel osztásainkon az utcán élők voltak többségben. Sokan elmondták, jön a hideg, a zord napok, félnek, hogy mi lesz velük, hiszen nemhogy tüzelőre, ennivalóra sem igen akad "krajcár" a ládafiában. A járvány "messze" van, de az éhezés mindennapos. A sorban állók zöme kisnyugdíjas volt, akik ellátása jóval elmarad a 100 ezer forinttól is. "Mi lesz velünk a télen" - kérdezte egy 70 év körüli hölgy. "Már most fázok, és még hol vannak a minuszok" - tette hozzá. "Velünk, idősekkel senki sem törődik, ilyenkor hó végén, már gyógyszerre sem futja " - mondta a mellette álló férfi. Sokan mondták, ma már a szegény családok többségének a csirkefarhátra sem telik. Ezek súlyos kérdések, de megnyugtató választ nem tudunk adni. A magunk szerény eszközeivel ennyit tehetünk. Tudjuk, nem szüntetjük meg a városban a szegénységet, de amit adni tudunk, szeretetből tesszük. 

Úgy látjuk, hogy a társadalom elesettjeinek a segélykiáltását csak kevesen hallják meg, a szolidaritás, a felebaráti szeretet kiveszőfélben van. Megdöbbentő, mikor azzal találkozunk, hogy a "csóringerek" -nek minek adunk, megérdemlik a sorsukat. Mondják ezt azok a tehetős, jómódú emberek, akik talán még kereszténynek is mondják magukat. Úgy tapasztaljuk, hogy hazánkban a szegények megtűrt polgárok, sokan mondják - talán joggal - kivert kutyának érzik magukat, saját hazájukban.

Nem méregdrága lőterekre, teniszoktatásra - és még hosszasan sorolhatnánk - , van szüksége az országnak, hanem tisztes nyugdíjra, munkára, és olyan oktatási rendszerre, amely biztos jövőt jelenthet minden fiatal számára. A közmunka és népkonyha a 21. században, itt Európa szívében, nem lehet életcél. 

Az egyesület tagjai a jövőben is, minden hónap utolsó vasárnapján várja mindazokat a felebarátainkat, akik segítségre szorulnak. Sajnos csak ennyit tehetünk az élet igazságtalansága enyhítéséért.
Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással. 

Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti. 
Mobil / a hét minden napján/ :  30 9841 963
Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma : Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802
A közleménybe kérjük beír
ni: ételosztás, 2020  

Sajnos bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy segítő kézre, egy jó szóra, emberi hangra lenne szüksége. Úgy hisszük, hogy a jóság, a  szeretet, a segíts felebarátodon örök emberi értéke, - egyben az emberség fokmérője - , napjainkban különösen fontos.   

Legközelebb 2020. október 25.-én várjuk vendégeinket, Debrecenben, a Petőfi téren. 

Szabó Zoltánné
az egyesület alelnöke