Az idősödő férfi azért fordult pszichiáterhez, mert olyannyira leromlott a hangulata, hogy szinte semmi nem érdekelte. Felesége kért időpontot a helyi kórház pszichiátriájára annak reményében, hogy tenni tudnak valamit férje állapotának javításáért.

Meg is jelentek a rendelőben a megbeszélt időpontban, ám csalódottságukra a pszichiáternő szinte úgy kezelte a férfit, mintha csak a következő adag hús lenne a futószalagon. Végig a monitor mögött ülve hallgatta meg a panaszait, arra viszont nem méltatta őt, hogy ténylegesen meg is vizsgálja – bár a zárójelentésen azért feltüntetett néhány roppant hivatalosnak tűnő vizsgálati kódot. Egyetlen egyszer nézett fel a monitor mögül a páciensére, de a feleség elmondása szerint még csak meg sem nézte közelről a férfit – a maszkját sem vetette le vele, hogy az arcára vethessen egy futó pillantást.

Kizárólag a hallottakra alapozva a pszichiáternő felállított egy diagnózist és megírta a recepteket, majd hozzátette: "ha bőrkiütései lesznek, hagyja abba a szedését, illetve a nagyobb dózisút még ne váltsák ki a patikából."

A férfi hat napon át szedte a tablettákat, és bár egyre rosszabbodott a hangulata, felesége bátorítására kitartóan folytatta a hatásosnak vélt "terápiát". A hetedik napon azonban minden előjel nélkül véget vetett életének: felakasztotta magát.

A gyászoló özvegy felkeresett egy jogvédő szervezetet, akik némi utánajárással megállapították, hogy mindkét felírt szer jellemzően okozhat állapotromlást és öngyilkossági késztetést, amiről a pszichiáter elmulasztotta figyelmeztetni a házaspárt. A jogvédők most panaszokkal fordultak az illetékes hatóságokhoz, hogy kivizsgálják a pszichiáter felelősségét a férfi halálát illetően. Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány)