h i r d e t é s

Akár 2000 kárbejelentésre is számít a Groupama Biztosító  

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Akár 2000 kárbejelentésre is számít a Groupama Biztosító  

2020. február 06. - 12:26

A Groupama Biztosítóhoz a hazánkon kedden és szerdán átvonuló vihar után több mint 800 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a legfrissebb, csütörtök reggeli adatok szerint, de a szakemberek szerint még további jelentős számú kárbejelentés várható. 

Tűzoltók dolgoznak Nagykanizsán, a Kazanlak körúton, ahol a viharos erejű szél megbontotta egy többemeletes társasház szigetelését 2020. február 5-én. MTI/Varga György

A legtöbb bejelentés Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett. 

A második legtöbb lakásbiztosítási szerződést kezelő biztosítótársaságnál jelentősen megnőtt a kárbejelentések száma a több helyen 100 kilométeresnél erősebb széllökéssel érkező hét eleji viharok után. Az eddigi 800 kárbejelentés döntő többsége (90%) viharkárral összefüggésben érkezett, a bejelentések 6%-a pedig felhőszakadáshoz kapcsolódik.

A károk átlagos becsült értéke 100 ezer forint, de vannak kiugróan magas, milliós nagyságrendű kárbejelentések is.

A legtöbb bejelentés (84) Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett, emellett kiemelkedően sok bejelentést regisztrált a biztosító Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyékből, valamint Budapestről és Komárom-Esztergom megyéből is.  

A biztosítótársaság szakemberei folyamatosan végzik a károk felmérését. A Groupama Biztosító kiemelt figyelmet fordít a mielőbbi kárrendezésre. A bejelentett károk gyorsított ütemben, gyakran már a helyszíni szemle napján, vagy az azt követő napon kifizetésre kerülnek, nagyobb károknál pedig szükség esetén kárelőleget fizet a társaság. 

A Groupama Biztosító a kárbejelentéseket továbbra is folyamatosan, több csatornán fogadja: a bejelentések online a www.groupamadirekt.hu „Írjon nekünk! menüponton keresztül, telefonon, a TeleCenter a +36 1 467 3500 telefonszámán, faxon, valamint az ügyfélszolgálati irodákban személyesen is megtehetők.